Bízhatunk az Úrban, szárnyalhatunk az Úrban és együtt erősödhetünk az Úrban

Szalóky Zsolt, 2018-07-01 19:36:08

Véget ért a „szent forgatag”, a háromnapos református fesztivál Kaposváron. A vasárnapi záróistentiszteleten bejelentették, két év múlva a pápai egyházmegye és Pápa városa ad majd otthont a kilencedik REND-nek.

„Az Úrban bízva megerősödni” címmel vette kezdetét délelőtt 10 órakor a REND záróistentisztelete, melyet a Magyar Televízió élőben közvetített és az iskola udvarán felállított rendezvénysátorban is látható volt a kivetítőn. Ennek ellenére zsúfolásig megtelt a református templom. A gyülekezetet Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka köszöntötte, aki azt mondta, hogy az idei REND egyik fontos célja volt, hogy megmutassák, sokan vannak, akik meg akarnak maradni magyarnak és reformátusnak akkor, amikor Európa oly látványosan szaggatja fel keresztényi gyökereit.

Az idei REND himnuszának közös eléneklését követően Bellai Zoltán  egyházkerületi főtanácsos, házigazda lelkész olvasta fel a kiválasztott igeszakaszt,  Ézsaiás próféta könyve 40. fejezetének 21-31-ig terjedő verseit.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetését a felolvasott igeszakaszban elhangzott, az idei REND vezérigéje köré fűzte fel. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs. 40, 31). – Mi emberek is tudunk egymáshoz jót szólni és jól esik a vigasztalás, bátorítás. De ha az Úr szól hozzánk, valami nagyon jót, az evangéliumot, akkor ott csodák történnek. Az Úr szava mindig üdvözítő, szabadító cselekvés is. Attól olyan gyönyörűséges a Református Egyházi Napok – Dunántúl idei kaposvári vezérigéje, mert itt az Úr biztat bennünket, az Úr szól jót nekünk, bátorít, erősít, vigasztal és azt akarja, hogy lelke által az Ő biztató, szabadító szava, üdvözítő cselekvése megszólítson bennünket és átjárja az életünket – hangzott el az igehirdetésben. Steinbach József az ige gondolatmenetét követve azt mondta, bízhatunk az Úrban, mely egy kegyelmi állapot.

Az ige „szárnyra kelnek, mint a sasok” képe kapcsán azt mondta, nem a sas az erős, hanem a levegő, amely az állat kifeszített szárnyain hordozza a madarat. Steinbach József úgy fogalmazott, hogy ez a szárnyalás a hívő ember életének minden területén tetten érhető és ezt fel is kell vállalnunk mások előtt. A képet tovább gondolva azt mondta, nem is magányosan vadászó sasok vagyunk, hanem együtt repülő, biztonságos fészket építő fecskék. – Ebben a képben ott van a keresztyénség, a Krisztus követés lényege. Isten közelségének megjelenítése ebben a világban. A fészekmeleg, mely krisztusi meleget biztosít ebben a vad és durva világban. Halljuk meg az Úr biztató szavát és ezzel a biztatással térjünk haza az idei REND-ről és vigyük a világba, a társadalomba, a közéletbe. Nem szabad csüggedni, kegyelmi állapotban vagyunk. Bízhatunk az Úrban, szárnyalhatunk az Úrban és együtt erősödhetünk az Úrban. Áldott legyen ezért az élő Isten, Ámen.

Az igehirdetést követően a REND-en résztvevő kórustagokkal kiegészült kaposvári gyülekezeti kórus előadása következett, majd Köntös László főjegyző, gyűjteményi igazgató fohászkodott az Úrhoz.

Az istentiszteleten bejelentették az Egyházkerületi Tanács döntését a 2020-as, kilencedik REND helyszínét illetően. Ennek értelmében - 2010 után - ismét Pápa látja vendégül a „szent forgatagot”. 2020. június 26-28-ig megrendezendő fesztivál vezérgondolata: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Filippi 4, 4). A REND zászlaját átvette a Pápai Református Egyházmegye.

A záróistentiszteletet követően a Cantores Ecclesiae rézfúvós együttes adott koncertet a református templomban, Sacra Musica címmel.

Az idei REND utolsó programja fél 1-kor vette kezdetét a Nagyszínpadon. Vadkerti Imre és Barátainak kíséretében a Kincső Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget, nagy sikert aratva.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7222
Összesen 2009. június 2. óta : 39860979