„…hirdette az Isten országának evangéliumát.”

Steinbach József, 2018-07-15 04:00:00

(Lukács 8,1–3) – 1. Jézus és tanítványai a legszentebb feladatot végezték: hirdették Isten országának evangéliumát. Azt a feladatot végezték hűséggel, amire az Atya elhívta őket.

– 2. Ma azt várják tőlünk, még Jézus Krisztus hivatalos szolgáitól is, hogy „közösségszervezők” legyünk, akik kellő szakértelemmel menedzselnek egy „intézményt”. Belevisznek bennünket mindenbe. Még gyorsan olvasunk Igét, mormolunk pár szavas imát; – na de aztán térjünk a lényegre, a szervezeti és pénzügyi kérdésekre. – 3. Jézus Krisztus és munkatársai, „a tizenkettő” is, az evangéliumot hirdették. A munkatársaknak is az evangélium hirdetése volt a legfontosabb! Miközben az evangélium hatalmasan munkált, emberek megtértek, gyógyultak, akik a vagyonukból szolgáltak az Isten ügyének. Adtak úgy, hogy nem kezdtek el diktálni! Itt az Ige ezek közül most a megtért, meggyógyult tehetős asszonyokat sorolja fel. Az Isten országának evangéliumára koncentrálva minden egyházfinanszírozási kérdés is megoldódhatna. De mi kiváló stratégák vagyunk, és semmi több! Ez viszont nagyon kevés.

3Mózes 26,40–46

24. zsoltár


(1) „…hirdette az Isten országának evangéliumát.” (Lukács 8,1–3) 

 

– 1. Jézus és tanítványai a legszentebb feladatot végezték: hirdették Isten országának evangéliumát. 

Azt a feladatot végezték hűséggel, amire az Atya elhívta őket. 

 

– 2. Ma azt várják tőlünk, még Jézus Krisztus hivatalos szolgáitól is, hogy „közösségszervezők” legyünk, akik kellő szakértelemmel menedzselnek egy intézményt, annak épületeivel, intézményeivel, alkalmazottaival, feladataival, „kulturális” programjaival együtt, összehangolva a munkatársakat, a kidolgozott stratégiát, a kiépített forrásokat, a közéleti hétteret. 

Nincs is másról szó, csak erről, ezen vitatkozunk, lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok. 

Belevisznek bennünket mindenbe. 

Még gyorsan olvasunk Igét, mormolunk pár szavas imát; – na de aztán térjünk a lényegre: a szervezeti és pénzügyi kérdésekre. 

Ezért ezek a sorok is „lopva”, kora hajnalban születnek, mert az Igére nincs idő. 

Egy lelkész kifakadt nekem: „Vár ezernyi elektronikus levél, táblázat, pályázat, amit „mások csinálnak”, de valójában mindennel én kínlódok. 

Ennek a közös munkának csodálatos trükkjei vannak, amelyek az egyházban profin működnek. 

A munkatársak nevei alatt futnak a dolgok, akik egyébként mindenben azt a lelkészt dolgoztatják, akinek ők buzgón segítenek.” 

 

– 3. Jézus Krisztus és munkatársai, „a tizenkettő” is, az evangéliumot hirdették. 

A munkatársaknak is az evangélium hirdetése volt a legfontosabb! 

Miközben az evangélium hatalmasan munkált, emberek megtértek, gyógyultak, akik a vagyonukból szolgáltak az Isten ügyének. 

Adtak úgy, hogy nem kezdtek el diktálni! 

Itt az Ige ezek közül most a megtért, meggyógyult tehetős asszonyokat sorolja fel, mert a férfiak mellett (19,8–9) voltak bőséggel az ügyet támogató asszonyok is. 

Az Isten országának evangéliumára koncentrálva minden egyházfinanszírozási kérdés is megoldódhatna. 

De mi kiváló stratégák vagyunk, és semmi több! Ez viszont nagyon kevés.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 11396
Összesen 2009. június 2. óta : 40181696