„Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben…”

(Lukács 22,24–30) Jézus megdicsérte a tanítványokat az asztalnál: Ők azok, akik megmaradtak vele próbatételeiben. Ez a dicséret elgondolkodtató. 

Ott ül közöttük az áruló Júdás (21–22), a Mesterét megtagadó Péter (34), és a többiek is mind, félelmek között szétfutnak majd, amikor Jézust elfogják (János 18,18). Mire vonatkozik ez a dicséret, és az utána következő ígéret, miszerint a mennyei királyságban is ott fognak ülni, együtt esznek és isznak, és a királyi székbe ülve ítéletet tartanak? (29–30) Először is nincs összefüggés a dicséret és az ígéret között, vagyis nem egy jutalomról van szó. Jézus megdicsér, pedig nincs miért! Jézus megjutalmaz, noha nincs rá oka! Ezek az igeversek kristálytisztán hirdetik a Jézus Krisztusban közénk jött kegyelem nagyságát. Minden kegyelem, drága véren szerzett kegyelem. Ezt belátni is kegyelem: aztán szolgálni, nem versengeni (24–27), alul maradni, nem csak önmagunknak élni, áldozatot hozni, semmiféle „királysággal” nem visszaélni, ítéletet is kegyelemben tartani… Ez a kegyelem gyümölcse.

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A kereszt felé közeledve Jézust újra erőteljesen támadta a gonosz. Jézus megdicsérte a tanítványokat az asztalnál: Ők azok, akik megmaradtak vele próbatételeiben. Ez a dicséret elgondolkodtató. Ott ül közöttük az áruló Júdás (21–22), a Mesterét megtagadó Péter (34), és a többiek is mind, félelmek között szétfutnak majd, amikor Jézust elfogják (János 18,18). Értelmezhetetlen ez a dicséret?

A tanítványok egymással vetélkednek, hogy ki a legnagyobb közöttük, mire Jézus megmutatja, már az asztalnál, aztán a kereszten, az igazi nagyság valóságát: megmossa a lábukat és meghal értük (24–27).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/