Dunántúli díjazottak a Nőszövetség országos konferenciáján

, 2018-10-16 18:53:39

Derűs, egymás szeretetéért hálát adó konferenciát tartott a Magyarországi Református Nőszövetség október 13-án Budapesten, a Zsinat Abonyi utcai székházában. A konferencián a Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett díjat idén országos jelöltként Bellai Zoltánné Gáspár Enikő kaposvári lelkipásztor vette át. Szintén a Dunántúlról Varga Ferencné Kiss Réka Csilla, a pápai nőszövetség elnöke is átvehette a kitüntetést. A Református.hu beszámolóját a tovább mögött olvashatják.

Az ember sokakért imádkozik életében, és nagy keserűség, ha Isten nem hallgatja meg imánkat: nem gyógyít meg a súlyos betegségből, nem mérsékeli beteg szerettünk szenvedését, nem adja vissza annak az életét, akit elvesztettünk. „Keresztyén magánéletünk legnagyobb dilemmája, hogy miért és hogyan szabad imádkoznunk. Hol a határ az engedelmesség és az önfeladás között? Ha Isten döntése más, akkor hitetlen vagyok, ha elmondom neki, mire vágyom? Hitetlenség küzdeni Istennel?” – sorolta a Gecsemáné kerti történéseket (Lk 22,39–46) olvasva felvetődő kérdéseket Nagy Zsoltné Kiss Katalin lelkipásztor. Hozzátette: nem a küzdelem a hitetlenség. Ábrahám alkudozott Szodomáért és Gomoráért, Jákób a Jabbók révénél, Mózes a pusztában, Dávid a Betsabétól született gyermeke haldoklásakor, Illés a bokor alatt ülve depressziójában. „Mindannyian Isten emberei voltak, akik őszintén oda mertek állni az Úr elé, és végül hitben elfogadták, mint Jézus nagycsütörtök éjjeli, Gecsemáné kerti halálos gyötrődésében, hogy ez Isten akarata” – hangsúlyozta az igehirdető. Hozzátette: Isten vele való vitáink közepette is azt látja bennünk, akinek ő teremtett minket.

A családok éve

A református nőről és a szövetség erejéről beszélt személyes példákkal színesített, A család mint örök érték című előadásában Novák Katalin. A család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár felidézte református nagyanyja és édesanyja példáját, akik mindketten elkötelezetten szolgáltak a családjukban és a nagyobb közösségben egyaránt. Hozzátette: korunkban is egyre fontosabb, hogy azt tegyük, amire elhívást, meghívást érzünk – így válasszunk párt, így vállaljunk gyermeket, tudva, hogy a rendszeres vasárnapi ebédek előkészítése, a gyerekekkel tanulás vagy az unokákról való rendszeres és tapintatos gondoskodás is lehet hivatás. Hangsúlyozta a szövetség fontosságát: mint mondta, nagy erő van abban, ha nők képesek összefogni, tapasztalatokat megosztani egymással és továbbadni a tudásukat a következő nemzedéknek. Novák Katalin emlékeztetett a világunkban tapasztalható értékválságra, arra, hogy Európa mára az üres bölcső kontinensévé vált, mert elfeledkezett keresztyén kultúrájáról, gyökereiről. Leszögezte: Magyarország vállalja a keresztyén értékek védelmét és megerősítését idehaza és a Hungary Helps program által a Közel-Keleten egyaránt. Szeretnék, hogy a magyarság újra gyarapodó, fiatalodó nemzetté váljon – jó jel lehet, hogy hazánkban a legnagyobb darabszámban eladott jármű a fröccsöntött kismotor –, de figyelmeztetett: mindez csak felelős gyermekvállalással és gyermekneveléssel lehetséges.

Ajándék, hogy nem vagyunk egyedül

Szemők Zsuzsa plakettjét, a Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett díjat idén országos jelöltként Bellai Zoltánné Gáspár Enikő kaposvári lelkipásztor vette át. A dunamelléki kerület a szekszárdi Mester Lajosné Kovács Máriát terjesztette fel az elismerésre. Dunántúlról Varga Ferencné Kiss Réka Csilla, a pápai nőszövetség elnöke vette át a kitüntetést. Tiszánninen Búza Lászlóné Tóth Erzsébetet, a szerencsi és ondi nőszövetség alelnökét, ondi presbitert ajánlotta a Zsindelyné Tüdős Klára-díjra. Tiszántúl Takács Tamásné Bojtor Emese jelenlegi tiszántúli nőszövetségi alelnök, nyugalmazott hajdúszoboszlói lelkipásztor szolgálatát méltatta a díjjal. Takács Tamásné a díjazottak nevében megköszönte a szeretetet, amelyet ettől a közösségtől kaptak. Hálát adott Isten kiválasztó szeretetéért, és azért, hogy otthonra találtak a Magyarországi Református Egyház közösségében, amelyben szolgálhattak, és testvérekre találtak a szolgatársakban. „Isten legnagyobb ajándéka, hogy nem vagyunk egyedül" – hangsúlyozta a lelkipásztor.

A teljes beszámolót a www.reformatus.hu portálon olvashatja el.

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8871
Összesen 2009. június 2. óta : 39862628