Kettős végzet - Gróf Tisza István halálának 100. évfordulójára emlékezve

Jakab Bálint Mihály, 2018-11-02 13:24:22

Száz esztendővel ezelőtt, ezen az októberi napon méhkasként zúgott Budapest, akkor közjogilag még egy birodalomhoz tartozó Magyarország fővárosa. Forradalmi volt a hangulat, csak kevesen tudták, hogy mit akarnak, a legtöbben inkább azt, hogy mit nem.

Katonák nem akarták négy év után többé a háborút, a későbbi köztársasági elnök, a vörös grófnak titulált Károlyi Mihály katonát se akart látni, munkások nem akarták a munkát felvenni, önmagukat haladónak mondók pedig a régi rendet. Ennek a rendnek megtestesítője és ekkora már a háború egyszemélyes felelősévé tett gróf Tisza István csendesen ült Hermina úti villájában, szűk családja körében. Fátumszerű, ahogyan nem menekült onnan, ahol idő kérdése volt, hogy mikor éri el végzete. Délután öt óra tájban meg is érkezett néhány katonaruhás ember személyében, akik közül egyik felesége és unokahúga szeme láttára lőtte le Magyarország történelmének egyik legnagyobb formátumú miniszterelnökét.

Halála szimbolikus. Vele sírba szállt a történelmi Magyarország, amelyet féltett, s amelyet úgy akart megóvni, hogy egyedüliként ellenezte a Birodalmi Tanácsban a Monarchia háborúba lépését a szarajevói merénylet után. Két uralkodó győzködte, Ferenc József és II. Vilmos császárok, míg beadta derekát, azt követően pedig mellszélességgel állt ki a háborúba belépő országa érdekeiért. Politikusi pályaképe nem fér bele ebbe a rövid előadásba. De érzékeltetésül idézzük fel, kétszer kapott miniszterelnöki megbízatást az uralkodótól, 1903-05, illetve 1913-17 között. Politikai pályafutásra a családból hozza a muníciót, édesapja Tisza Kálmán Magyarország leghosszabb ideig kormányzó miniszterelnöke. Tisza István kettős örökségbe lépett, egyik a politikai, másik az egyházi. Mindketten több egyházi tisztséget viseltek, a legmagasabbat is: egyházkerületi főgondnokok voltak, ráadásul a Dunántúlon. Míg édesapja a kor liberális teológiai gondolkodásában az egyházat a vallásosság kereteinek látta, addig a fia, az ifjabb Tisza a krisztusi evangélium hordozóját és letéteményesét. Ezért is sürgette főgondnokként a teológiai képzés hitvallásos alapokon történő megújulását, a lelkipásztoroknak az anyagi megbecsülését az egyházon belül. „Ma azt látjuk, hogy a tanítói fizetések és más fontos ágak illetményei oly rohamos mérvben emeltetnek fel, amelyek az ezek és lelkészeink illetményei között eddig fennállott egyensúlyt teljesen megzavarják, úgy itt igenis meg kell követelnünk, hogy e megzavart arány a lelkészi illetmények megfelelő újabb szabályozása által lehetőleg mielőbb helyreállítassék.”[1]

Tisza István tudatosan készült feladataira. Magántanulói státuszából útja a debreceni református kollégiumba vezetett, azután Németország majd Anglia következik. Tudományos doktori fokozatot szerez jogtudományból, legjobb szakmai írásait fiatal parlamenti képviselőként jegyzi. Érdekelte és magas szinten művelte a tudományt.

Sosem keverte a politikai és egyházi tisztségeit, de reformátusként vállalta politikai elveit és politikai megítélésének tudatában egyházi tisztségeit. Tudta magáról, hogy sokan nem szeretik politikusként, ezért is tartotta megtisztelésnek egyházi megbízatásait. 1907-ben dunántúli főgondnoki beköszöntőjében így vall erről:

„Az örömnek ezen személyi momentumain kívül azonban vannak általános tárgyi szempontok is, amelyek folytán örömmel és megelégedéssel tölthet el a dunántúli ref. egyházkerület utolsó választása. Ezen választás igazi hordereje annak a nagy igazságnak kifejezésében rejlik, hogy a magyar protestáns egyház ügyeinek intézésénél semmiféle mellékcélok, semmiféle mellék tekintetek által nem vezetteti magát. Maga az a tény, hogy egy egyházkerület presbitériumainak túlnyomó többsége ugyanazon jelöltre adta szavazatát; de kivált, ha hozzávesszük azt, hogy ezen egy jelölt ma egyáltalán nem szerepel az országos közügyek terén, a múltban elfoglalt állása, a múltban képviselt politikája pedig még ma is olyan epés megtámadtatásokban részesül, eklatáns bizonyíték arra, hogy protestáns közönségünk az egyházi ügyek terén kizár minden politikai tekintetet... Vonjuk le tehát a tanulságot s zárjuk ki az egyház életéből a politikai szempontokat. Politikai szempontokat mondtam, természetesen párt-politikai tekinteteket értek alatta. Isten mentsen attól, hogy valaha elhomályosuljon lelkünkben az a tudat, hogy a magyar protestáns egyháznak nemcsak a múltban volt politikai missziója, de ezen magasztos hivatása megvan a jelenben is.”[2]

Tisza István nemcsak beleszületett a kálvinizmusba, hanem magáévá tette annak értékrendjét, mi több, formálni igyekezett azokat. Felelősségtudatára, szociális érzékenységére jellemző, hogy 1891-ben az ő javaslatára vezetik be a kötelező vasárnapi munkaszünetet, miniszterelnöki tevékenységére pedig, hogy jobban érdekelte a kormányzás egy-egy szakterülete, a közigazgatás, az oktatás helyzete, mint e területért felelős minisztereit.[3] A vállalt megbízatásokat teljes meggyőződéssel képviselte. Nemcsak a pillanatnyi helyzetet mérte fel, hanem távlatosan próbált nemzeti és hitbeli kérdésekről gondolkozni. Számára a hit nélküli realitás üres fogalom volt, hinni nemcsak a közélet nagy ügyeiben, hanem Istentől neki adott predestinált létben is tudott. Ezért nem menekült el a fővárosból az őszirózsás forradalom napjaiban, holott megtehette volna.

Hogy mi maradt utána? Juliska nevű lányát még életében eltemette, István fia öt évvel utána halt meg. Ez is hozzátartozik ahhoz a gróf Tisza Istvánhoz, akit politikusként vagy nagyon szerettek vagy nagyon gyűlöltek. Egy biztos, nem volt langyos református. Hitt, cselekedett és mártírrá lett a kettős végzet embere, akivel egy kor került a történelem lapjaira.

Az utókor nem tudja megkerülni gigászi alakját, ezért kénytelen viszonyulni hozzá: így vagy úgy. Számunkra a kálvinista elkötelezettség, a minőség és predestinált hit megtestesítője. Nélküle nemcsak egy hivatkozási alappal, hanem egy példaképpel lennénk szegényebbek.

Pedig szükségünk volt, szükségünk van és szükségünk lesz ilyen magyarokra és reformátusokra.

(Elhangzott a szombathelyi templomban, 2018. Reformáció ünnepén)

 


[1] Dunántúli Protestáns Lap, 18. évf.1907,333.

[2] Dunántúli Protestáns Lap, 18. évf.,1907,329.

[3] Pölöskei Ferenc: Tisza István és a parlamentarizmus, http://mek.oszk.hu/03200/03296/03296.htm (2018.10.30.)


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6983
Összesen 2009. június 2. óta : 39860740