„…irgalmaznom kell neki…”

(Jeremiás 31,18–40) ISTEN IRGALMAS. – 1. Isten valódi istenségéből következik az irgalma: irgalmaznia kell népének még akkor is, ha megfenyítette övéit, mint egy tanulatlan borjút, de mindig népét szánva tette ezt (18–20). 

– 2. Isten irgalma megmutatkozik a valóságos, konkrét, e-világi szabadításban. Vagyis Isten hazahozza népét a fogságból (21–22), felépítik a templomot (23), majd városukat (38–40), miközben újra benépesítik földjüket (27). Az e-világi szabadítás mindig lelki és hitbéli felépüléssel is jár. Az ember jobban lesz, felüdül a fáradtságból, jólesik az alvás (25). A hitbéli felépülés pedig azt jelenti, hogy Isten népe nem tartja igazságtalannak az Istent, bármi történik is vele, és mindig látja a saját bűnét és nyomorúságát. Vagyis a Jeremiás korában hangoztatott mondást többé nem hirdetik, miszerint az apák ettek egrest és a fiak foga vásott bele (29–30). 

– 3. Isten irgalma mindig sokkal több, mint e-világi szabadulás; – sőt, az e-világi nyomorúságok ellenére is megtapasztaljuk azt. Isten irgalma abban az új szövetségben mutatkozik meg igazán, amelyet Ő Jézus Krisztusban kötött, amely valóságosan megújítja ezt az életet (33), de mindig túlmutat azon, az üdvösség teljességére (31–37).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/