"Szépen zengjenek hangszereitek"

Horváth Andrea, 2019-02-12 08:43:16

A Pannonia Reformata Múzeum négy alkalomból álló zenei hangversenysorozatot indít útjára 2019-ben. A különleges akusztikájú Református Ótemplom ad otthont a koncerteknek, a hazai zenei élet itthon és külföldön is elismert szólistái lépnek fel itt a következő hónapokban, valamint a városban élő művészek is gazdagítják a programot.

Musica Pannonica Reformata - ezt az elnevezést kapta a sorozat. A Pannonia Reformata Múzeum már tavaly, a nyitás évében is helyet adott néhány koncertnek, ezek mindegyike nagy siker volt. A fellépők és a közönség is dicsérte az Ótemplom akusztikáját, hangulatát és környezetét. Az elismerő visszajelzések is megerősítették a szervezőket abban, hogy érdemes összeállítaniuk egy klasszikus zenei hangversenysorozatot. Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető hangsúlyozta, hogy az élő templom-múzeum egyedülálló koncerthelyszín, és hiánypótló a kezdeményezés a város kulturális életében. Az intézmény 2018 decemberében vásárolt egy zongorát, s így új lehetőségek nyíltak a koncertszervezésben.

Az intézmény vezetői a bérlet összeállításakor a városban élő művészek segítségét kérték. Németh-Vékes Erzsébet a Pápai Bartók Béla AMI tanára, zongoraművész, tavaly már koncertezett Szabadi Vilmos hegedűművésszel az Ótemplomban - nagy sikerrel. Parola Csaba egyházzenész, zeneszerző, a református gyülekezet énekkarának karnagya, kántor, a teológia tanára - több szállal is kötődik az  református egyházhoz. Mindketten nagy örömmel vettek részt a szervezésben. 

Németh-Vékes Erzsébet régi ismerőseit kérte fel,  Bálint János fuvolaművészt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólófuvolását,  Varga Gábor klarinétművészt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának  szólóklarinétosát,  Mérei Tamás csellóművészt, a Savaria Szimfonikus Zenekar szólócsellistáját,  Szabadi Vilmos hegedűművészt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorát, Onczay Csaba csellóművészt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzor emeritusát, akik mindannyian első hívásra igent mondtak. A klasszikus zene kiváló magyar szólistáit hallhatja tehát a pápai közönség, nem kell messze utazni egy-egy színvonalas koncertért az elkövetkezendő hónapokban. Ezeken az alkalmakon Németh-Vékes Erzsébet is fellép majd. Parola Csaba az egyházzenei vonalat képviseli, az ő koncertje zárja a hangversenysorozatot. Az alkalmon saját művei csendülnek fel, valamint a kortárs zene is helyet kap a repertoárban. 

- Szeretnénk megmutatni ennek az intézménynek a lelkét, szeretnénk élményt adni az idelátogatóknak, szeretnénk, ha minél többen megismernék a hely erejét, hangulatát. A koncertsorozatot a várossal közösen készítettük elő, köszönjük a támogatást, s örülünk annak, hogy nem egy elzárt egyházi intézmény programjáról van szó, hanem Pápáról, a kultúráról, a közösségről - mondta Köntös László gyűjteményi igazgató, így invitálva az érdeklődőket. A hangversenysorozatra bérletek és jegyek is válthatók. A bérletek 8000 Ft-ba, a jegyek 2500 Ft-ba kerülnek, de a diákok kedvezményes áron, 2000 Ft-ért lehetnek részesei az egyes koncerteknek. Február 19-én kezdik az árusítást a Pannonia Reformata Múzeum jegypénztárában.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8262
Összesen 2009. június 2. óta : 39862019