Bellai Zoltán: Mindent Neki köszönhetek

, 2019-02-15 15:05:33

Az a tisztesség jutott nekem, hogy mindazok nevében szólhatok, akiket Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése ma kitüntetésben részesített. Köszönjük, hálásan köszönjük, hogy gondoltak ránk, és elismerésben részesítettek bennünket. Meggyőződésem, hogy mindnyájunk nevében mondhatom: egyikünk sem elismerést remélve tette-teszi a dolgát, hanem egyszerűen azért, mert szeretjük a munkánkat, és szeretjük a városunkat. Alighanem valamennyien úgy vagyunk ezzel, ahogyan református kórházunk 19. századi alapítói a jelmondatukban megfogalmazták: „Jutalmam, hogy tehetem”.

Ami meg ezek után a személyemet ért, nem várt, nagyra becsült elismerést illeti: amikor hírül vettem, hogy a díszpolgári címben részesülök, megnéztem a kaposvári díszpolgárok névsorát. Történelmünk nagyjai, ismert és általam is nagyon tisztelt kaposváriak, egykori gimnáziumi tanáraim nevei köszöntek vissza rám. Napokig foglalkoztatott a gondolat: hogy jövök én ahhoz, hogy ebbe a névsorba bekerüljek? Míg azután egy pillanatban belém villant: ezt a címet meg a vele járó díszes láncot igazában nem is én kaptam, hanem mindazok, akiknek emberileg oly sokat köszönhetek! És gondolatban-lélekben elkezdtem elosztogatni a láncszemeket, valahogyan így:
Legelőször azokra gondoltam, akikbe a gyökereim kapaszkodnak: a 16. században ide menekült és Somogyban új hazát talált őseimre. Öregapámra, akivel erdőt-mezőt járva megtanultam örülni egy-egy szál virágnak, madárfüttynek, meg az ágak hegyén ugráló mókusnak; öreganyámra, aki szívét-lelkét, mindenét oda tudta adni azoknak-azokért, akiket szeretett. Édesanyámra, akitől a mindig többet-akarásomat örököltem; édesapámra, akinek a hihetetlen erejéből és munkabírásából jutott egy kicsi nekem is.
Néhány láncszemet kiosztottam a családomnak is: feleségemnek, gyermekeimnek és unokáimnak, hiszen ők jelentik számomra azt a „hátországot”, ahol feltöltekezhetek, a mindennapi rohanásban megpihenhetek, ahol az amúgy kötelező formaságokat letéve, egyszerűen csak ember lehetek.

Feltétlenül jár legalább egy-egy láncszem a kaposvári református közösségnek és egyházi feletteseimnek. A kaposvári reformátusoknak azért, mert harminc éve tűrik, hogy soha nem hagytam őket egy vidéki, városi gyülekezet csendes, nyugodt életét élni, egyházi feletteseimnek meg azért, hogy a keménységemmel és a nyughatatlanságommal együtt elfogadtak, hagytak és hagynak dolgozni.



Kevés a láncszem ahhoz, hogy munkatársaimnak, református iskolánk és idősotthonaink vezetőinek és dolgozóinak – közöttük húsz éve velem együtt munkálkodó testvéremnek – legalább egy-egy jusson! Ritkán dicsérem őket, most hadd mondjam el, hogy nélkülük nem jutottam-jutottunk volna semmire.

És egyáltalán nem utolsósorban: láncszemek feltétlenül illetik Kaposvárt és a város vezetőit is. Jó dolgokat csak jó közegben lehet megvalósítani, és tanúsíthatom, hogy Kaposvár egy olyan város, ahol a jó dolgokat véghez lehet vinni. Amiben persze nagy szerepe van azoknak, akik vezetik ezt a várost: köszönöm polgármester úrnak, címzetes főjegyző úrnak, és munkatársaiknak azt a sokszor megtapasztalt segítőkészséget, ami nélkül gyakran alighanem szélmalomharccá vált volna egy-egy jónak látszó kezdeményezésünk!

Megragadva az alkalmat, nagy nyilvánosság előtt hadd mondjak külön is köszönetet a városnak és a város vezetésének azért, hogy kaposvári idősotthonunk a város által adományozott telken épülhetett meg, a református iskola pedig, az óvodával együtt immár csaknem 500 gyermeket befogadó „Lorántffy”, 2015 szeptemberétől a város egyik legszebb ingatlanán működhet!


Befejezésképpen – mert önmagamat tagadnám meg, ha nem mondanám el – szólnom kell még valamiről: az Úristen engem eddigi életemben a tenyerén hordozott és elhalmozott ajándékaival! Mindent, ami értéknek számít az életemben, neki köszönhetek! Neki köszönöm az életemet, a „búvó otthoni tájat”, a családot, amelyben felnövekedhettem, áldott emlékű szüleimet. Neki köszönöm a hivatásomat, a helyet, amelyet kijelölt számomra, az alkalmas időket, amelyekkel megajándékozott! Neki köszönöm az erőt, mert Ő volt az, aki kőfalakon is átemelt! Neki köszönöm a győzelmeimet, mert mindig „Ő járt, az Isten járt előttem”. És mert mindent Neki köszönhetek, mindenért, amit emberek talán nekem tulajdonítanak, egyedül Őt, a Mindenható Istent illeti a dicsőség!

Nekünk, kaposvári reformátusoknak különösképpen is sokat jelent az ismert református jelmondat: Soli Deo Gloria – egyedül Istené dicsőség! Itt és most én sem tudok ennél többet: miközben hálás szívvel és köszönettel fordulok azok felé, akiknek az oly rangos elismerést köszönhetem, dicsérem és magasztalom azt az Istent, aki életemnek és mindnyájunk életének megajándékozó, kegyelmes Édesatyja. Egyedül övé a dicsőség!

Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam!

(Bellai Zoltán hálaadó és köszönő szavai Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésén 2016. január 23-án, a „Kaposvár Város Díszpolgára” cím átvételekor)


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7564
Összesen 2009. június 2. óta : 39872127