Elindult a Magyar falu program – református közösségek is pályázhatnak

, 2019-03-13 08:37:13

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló pályázati kiírást tett közzé a magyar kormány. Közösségi célú ingatlanfelújításra és programok szervezésére összesen 23 millió forintot nyerhetnek el az 5000 főnél kisebb településeken szolgáló reformátusok.

 

2019-ben 75 milliárd forint támogatás lesz elérhető az ötezer fősnél kisebb népességű települések számára. A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség színvonalának emelését 18 támogatott célterület foglalja magába: 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak a kedvezményezettjei.  A felhívások részletei bővebben, jelentkezés előminősítésre alább! 

A ma elsőként megnyíló, a közösségi terek fejlesztéséről, hasznosításáról szóló két pályázatból egy-egy érinti a településeket, illetve az egyházi közösségeket – mondta el a Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár.  A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: az egyházi közösségi terek megújítására hétmilliárd, az önkormányzati fejlesztésekre hatmilliárd forint áll rendelkezésre. A kiírások célja a vidéki településeken nagy számban megürült paró­kiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, illetve működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése.  A várakozásokkal ellentétben templomok felújítása nem lesz támogatható a most megjelent pályázati felhívás alapján.

Gyopáros Alpár kiemelte: nem pusztán ingatlanfejlesztésről van szó – amire 15 millió forint áll rendelkezésre pályázatonként –, hanem emellé jár még ötmillió forint, hogy egy éven keresztül programokat szervezzenek a megújuló közösségi épületekben. Ez működésre és eszközbeszerzésre fordítható. – Ezek mellett még egy közösségszervező személy járulékokkal számolt bértömegére lehet pályázni egy évre hárommillió forint erejéig.

Összesen 23 millió forintot kaphat egy-egy helyi egyházközösség vagy önkormányzat. A kiírásban való részvétel feltétele, hogy ötezer fő alatti település jelentkezzen, az egyházi épület esetében pedig kitétel, hogy az üres legyen.

Amennyiben egy településről az önkormányzat és valamely felekezet is pályázatot nyújt be, akkor a rendelkezésre álló keret erejéig az egyházi beadvány élvez előnyt az épület esetében már említett hasznosítatlanság miatt. A kormánybiztos szerint a megkülönböztetés nem okoz majd feszültséget, mert a pályázó kistelepülések esetében a polgármester és a helyi plébános, lelkész között élő kapcsolat van, adott esetben a polgármester akár tagja is az egyházközségnek, így a kommunikáció adott a felek között.

A hivatalos pályázati kiírások letölthetők az alábbi elérhetőségeken. A pályázatok beadására hatvan nap áll rendelkezésre, amelyeket hatvan, illetve kilencven napon belül elbírálnak. A pozitív döntést követően napokon belül elkészül a támogatói okirat, és szintén egy-két napon belül a nyertes számlájára kerül az összeg. Az építési munkálatokkal a pályázóknak 2020. december 31-ig kell elkészülniük, lehetőleg helyi kivitelezőkkel megvalósítva. Ami a programokra és a foglalkoztatásra vonatkozik, a kormánybiztos elmondta: nyertes pályázat esetén a következő hónap elsején kezdődhet a program, amit 12 hónapig finanszíroz az elnyert összeg, a kormány pedig a következő években is szeretné folytatni a pályázatot.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu program következő, néhány héten belül megjelenő csomagjáról is beszámolt. Három pályázati lehetőség nyílik meg hamarosan az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, mivel több száz településen betöltetlen a háziorvosi praxis. – A három célterület egyike az orvosi rendelők felújítására fog vonatkozni. A másik – összesen kétmilliárd forint keretösszegű – pályázat orvosi eszközök beszerzését támogatja kétmillió forint erejéig, legyen szó akár betöltött, akár betöltetlen orvosi praxisról. Ilyen lehetőség korábban még nem volt. A harmadik forrás a tartósan betöltetlen praxisok esetében orvoslakások kialakítására ad lehetőséget – sorolta fel a következő csomag tartalmát a kormánybiztos. A szolgálati lakás, ház mintater­vét a Miniszterelnökség adja ki, amit a helyi viszonyokhoz alakítanak minden esetben. A szolgálati házak kialakítása megfelel majd a legmodernebb energetikai, minőségi követelményeknek is.

– A tárca a forrásokat a telekvásárlástól a kulcsrakész átadásig biztosítja. Az orvos bérleti díj nélkül, élethosszig használhatja a szolgálati lakást, ami terveink szerint kellő vonzerőt nyújt az orvosoknak a most még üres praxisok betöltésére – tette hozzá. Gyopáros Alpár arról is beszámolt: mától nagyjából két-három hetente várható újabb és újabb pályázatok megnyílása a Magyar falu program keretében, amelyekről hétről hétre részletesen tájékoztatják az érdeklődőket.

A ma megjelent pályázatok 2019. március 18-án nyílnak 2019. április 25, illetve 27-éig nyújthatóak be.

A felhívások itt érhetőek el

 Helyi egyházi közösségi terek fejlesztése  

A pályázati felhívás az ország teljes területén működő 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú településeken lévő helyi egyházi közösségek támogatására. Támogatás igényelhető már meglévő, de használaton kívüliépületek (különösen: plébánia, parókia, egyházi közösségi és gyülekezeti ház, imaház, kivéve: templom, altemplom, kápolna, úti kereszt, szobor és kálvária) általános és energetikai felújítására, egyházi közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint rogramszervezésre, a program(ok)hoz kapcsolódó működési költségekre, eszközbeszerzésre.

Elszámolható (bruttó):
- Egyházi tulajdonban lévő használaton kívüli épületek felújításának, bővítésének támogatása esetében: maximum 15 millió forint
- Egyházi közösségek által szervezett programok, ehhez kapcsolódó működési költségek, és eszközbeszerzés támogatása esetében: max. 5 millió forint
- Egyházi közösségszervező személy bértámogatása esetében: max. 2,9 millió forint

Nemzeti és helyi identitástudat erősítése

A pályázati felhívás keretében a támogatási kérelmeket az ország teljes területén működő 5000 fő és ez alatti lakosságszámú települések önkormányzatai nyújthatják be. Támogatás igényelhető már meglévő kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és programokhoz kapcsolódó működési költségekre. 

Elszámolható (bruttó):

- Meglévő közösségi és kulturális építmények külső és belső tereinek felújítása, bővítése, korszerűsítése esetében: maximum 15 000 000 forint  

- A közösségi célú helyiségekben megvalósuló programok szervezése (kültéri is), a közösségi tér felújításához, amatőr művészeti csoportok támogatásához, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzés, a programokhoz kapcsolódó működési költségek támogatása esetében: max. 5 000 000 forint 

- Közösségszervező alkalmazásának bértámogatása esetében: a 2019. évi garantált bérminimum és járulékainak megfelelő összegben, 2,9 M forint összeghatárig.

További részletek: 

http://www.kormany.hu/download/9/61/91000/MFP-EKT_2019.pdf http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyar-falu-program

Forrás: www.reformatus.hu; www.palyazatihirek.eu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12649
Összesen 2009. június 2. óta : 40182950