„A mi segítségünk az Úr nevében van…”

Steinbach József, 2019-04-07 04:00:00

A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE. – 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét. A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését. Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet. 

– 2. Ez a szabadítás mindig ugyanabból a veszedelemből ment meg. Hiszen a „hasadt”, bűntől rontott világban két irányból érhet bennünket halálos veszedelem: – ránk tör az emberi gonoszság, ezernyi életért, többért, presztízsért, hatalomért folytatott küzdelemben, amelyekben elevenen zabáljuk fel egymást; – illetve ránk törhet ezernyi áradat, természeti csapás. 

– 3. Ez a szabadítás az Úr műve. Csak Ő szabadíthat meg. Konkrét helyzetekből is csak Ő menthet meg, még ha azt a szerencsének tulajdonítanánk is. Ha nem lett volna velünk az Úr, már nem élnénk (1). Minden kegyelem, mert törékeny madarak vagyunk, és sok a tövis, a durva „drót”, a tőr és a vérengző vadállat ebben a világban (6–8). Csak az Úr szabadíthat meg akkor is, amikor ebben a világban már nincs segítség számunkra…

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10540
Összesen 2009. június 2. óta : 39864297