Legyenek boldogok, akik Téged szeretnek!

Márton Gergely, 2023-02-18 06:52:01

Február 16-án avatták fel Győrben a város és a helyi gyülekezet összefogásából létrejött Kiscsillag Református Bölcsődét. „Hadd legyünk, Urunk, boldogságod, békességed, szereteted munkásai, mint akik szerethetünk Téged, azaz hihetünk Tebenned!” Az átadó hálaadó alkalmon Steinbach József püspök az Isten szeretetéből fakadó boldogságról, békességről szólt.

Február 16-án felavatták Győr első református bölcsődéjét. Az építkezést Győr Város Önkormányzata konzorciumban valósította meg a Győri Református Egyházközséggel Európai Uniós és állami forrásból. A református templom mellett, a volt sóház helyén megépült, a gyülekezet által fenntartott bölcsőde új, modern épülte a mai kor elvárásainak megfelelően energiatakarékos és akadálymentesített. A projekt részeként lehetőség nyílott eszközbeszerzésre, játszóudvar kialakítására, babakocsi-tároló létesítésére, parkoló kialakítására is. A február végén nyíló intézmény huszonnégy 3 éven aluli gyermek napközbeni bölcsődei ellátását biztosítja, két 12 fős csoportban. Az igényt jól mutatja, hogy minden létszám betelt, már csak várólistára lehet feliratkozni.

Az átadóünnepség református templomban megtartott első részében Pergel Elza, Győr alpolgármestere úgy fogalmazott, hogy napjainkban keresztyénnek lenni nagy dicsőség, nagy tisztesség és nagy feladat. Nem egyszerű a mai világban hitünk szerint élni, nap mint nap meg kell érte harcolni.

A Győri Református Egyházközség példamutatóan tesz a keresztyén hit, szellemiség megtartása érdekében, amiért köszönet illeti őket: „Azok a gyerekek, akik ide fognak járni, mindent megkapnak ahhoz, hogy nagyszerű felnőtt váljon belőlük” – mondta kiemelve, hogy nagyon szép feladat a kisgyermekek jó irányba történő nevelése, ezért minden tisztelet megilleti a bölcsőde munkatársait.
Dr. Fekete Dávid, a körzet önkormányzati képviselője a városrész jövőjének szempontjából nevezte fontosnak a beruházást. Kiemelte az egyház és az önkormányzat együttműködését, amelynek eredményeként a városrész vonzóbbá válik a kisgyermekes családok számára is.

Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok köszönetet mondott Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy a bölcsőde ügye mellé álltak, a munkatársaknak, akik vállalták ezt a szép és felelősségteljes szolgálatot, a szülőknek, akik a református közösségre bízták gyermekeiket, valamint hálával szólt azokról, akik bármilyen módon segítették a projekt megvalósulását. A győri Kiscsillag Református Bölcsődének a célja, hogy világítson, utat mutasson Jézus Krisztushoz az oda járó gyermekeknek és családjaiknak – mondta, majd Isten gazdag áldását kívánta.

A házigazda lelkipásztor, Wagner Tamás arról szólt, hogy a gyülekezet közel 500 éves győri jelenléte alatt megtapasztalhatta, hogy Isten valamilyen formában mindig ajtót nyit neki a jövőbe: „Mindig kaptunk lehetőséget arra, hogy szeretettel, kitartással, hűséggel, az életünk és a szavaink bizonyságtételével megpróbáljuk továbbadni azt az örömhírt, amit Isten ránkbízott” – mondta. A háborúval, gazdasági és lelki válsággal terhelt jelenben is ezt tapasztalják, és Isten jövő felé mutató szereteteként tekintettek a bölcsőde projektre. Az Úr gondoskodását érezték a tervezéstől a kivitelezésig. A bölcsőde lehetőséget ad arra, hogy a szeretet, a gondoskodás, a lelkiség és a bizonyságtétel nyelvén továbbadják a krisztusi Örömhírt, mely az ember személyes életét is újjáformálja. Wagner Tamás lelkipásztor Isten iránti hálával mondott köszönetet a város önkormányzatának, a tervezőknek, kivitelezőknek, a gyülekezeti munkatársaknak és mindenkinek, aki segítette a Kiscsillag Református Bölcsőde létrejöttét: „Imádkozzunk, hogy be tudja tölteni ez a kis bölcsőde azt, amit Isten neki tervezett. Nemcsak munkahelyként, hanem fényforrásként, sóként-kovászként ebben a városban”.

 

A hálaadó alkalmon Steinbach József püspök áhítatában a 122. Zsoltár alapján szólt az Isten szerinti boldogságról: „Legyenek boldogok, akik Téged szeretnek, Urunk!” ((Zsoltárok 122,6)
A boldogság forrása az élő Úrba vetett hit, a teremtő, gondviselő, megtartó és Krisztusban megváltó Istenre való alázatos és hűséges ráhagyatkozás. A boldogság pedig Isten jelenléte, áldása, Krisztus követése. A püspök az igére mutatva úgy fogalmazott, hogy a boldogság édestestvére a békesség: „Mostani, felgyorsult, ingermérgezett, háborús, konfliktusokkal és tragédiákkal teli világunkban szíven üt bennünket az, amikor Isten Igéje békességre hív minket. Ott van boldogság, ahol békesség van: Békesség Istennel, egymással, a világgal, önmagunkkal…”
A zsoltáros szavaival Isten szól felénk, éljünk békében testvéreinkkel, barátainkkal, legyünk békességszerzők ebben a világban a következő generációért, a most bölcsődés gyermekeinkért.

Isten szeretete boldogság, békesség, és azért szerethetjük Őt, mert Ő már előbb szeretett bennünket, Ő mindeneknek előtte tudott rólunk. Az Ő szeretete örök életet és új életet, azaz boldogságot és békességet adott nekünk. Steinbach József azért fohászkodott, hogy vegyük észre Isten szeretetét, hogy hitre jutva, hitünkben erősödve, ezt az isteni szeretetet továbbadhassuk gyermekeinknek, a családoknak, a körülöttünk élőknek. „Csakis azok boldogok és békességesek, akik Téged szeretnek, Urunk. Hadd legyenek így boldogok és békességesek azok, Urunk, akiket ebben a bölcsődében ránk bíztál! Hadd éljük cseperedő gyermekeink elé a boldogságot és a békességet, a Te boldogságodat és békességedet! Add, hogy hűséges szolgáid lehessünk itt Győrben, ebben az intézményben is!”
A püspök végezetül köszönetet mondott Győr városának a támogatásért, az együttműködésért, valamint a tervezők, a beruházók, a gyülekezet és mindenki fáradozásáért, imádságáért, támogatásáért.

A hálaadó alkalmon imádságos szolgálattal vett részt Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző és Farkas Gergely elnökségi tanácsos.

A templomi ünnepség után a résztvevők átvonultak a bölcsőde épülete elé, ahol ifj. Márkus Mihály esperes imádságban adott hálát az Úrnak az intézményért. Kérte az Isten mindenre elégséges Szent Lelkének gazdagságát, hogy áldja meg a bölcsődében folyó munkát, a gyermekeket és családjaikat, a dolgozókat, a fenntartó gyülekezetet. Majd a püspöki áldás után a vendégek megtekintették Győr új intézményét, a Kiscsillag Református Bölcsődét.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6426
Összesen 2009. június 2. óta : 39870988