Lelkipásztori konferencia

Háromnapos konferenciát tartottak a Veszprémi Református Egyházmegye lelkipásztorai február 19 – 21-én Hévízen. A közösségerősítő találkozó témái a lelkipásztori identitás és egzisztencia, a keresztyénség aktuális kihívásai, a lelkipásztori kiégés problémái voltak. Előadást tartott Dr. Németh Tamás rektor, Köntös László gyűjteményi igazgató és Prof. Dr. Bagdy Emőke. A szombati fórumbeszélgetés előadói pedig Steinbach József püspök, Dr. Nemes Pál kerületi főgondnok és Farkas Gergely elnökségi tanácsos voltak.

Hogy vagytok? – tette fel a kérdést Szabó J. Róbert esperes a szolgatársaknak a háromnapos lelkészkonferencia nyitó áhítata után. A február 19-i első nap a beszélgetésnek adott helyet, imádságos közösségben hozták egymás elé dolgaikat. A hagyományos lelkészkonferenciát a covid utáni hosszú szünetet követően nagyon várták már a lelkipásztorok, késő estébe nyúlt a beszélgetés az Ágnes Hotel konferenciatermében.

Az esperes elmondta, hogy ezek az alkalmak erősítik a szolgatársi közösséget. A találkozó lehetőség az egyházmegye lelkipásztorainak arra, hogy kitekintsenek saját közösségük mindennapjaiból, megoldásokat keresve megbeszélhessék a közös problémákat. Ez a látható egység bizonyságtétel is a gyülekezetek felé, hogy Isten elhívott szolgái testvéri közösségben vannak egymással.

Az idei konferencia központi témája a lelkipásztori szolgálat volt. A második nap előadásai is erről szóltak.

Némethné Sz. Tóth Ildikó lelkipásztor kezdő áhítatában „A gazdag ifjú történetét” hozva a szolgatársak elé szólt arról, hogy minden kudarc, nehézség ellenére „megéri” Jézust követni. Aki a Krisztusé, nemcsak szabad, de gazdag is abban, amit kapott tudva, hogy mindent a javára fordít Krisztus, örömöt, kihívást, nehézséget is.

Dr. Németh Tamás, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora előadásában a lelkipásztori egzisztencia lelki aspektusának a kérdését vizsgálta, azon belül is azt, hogy milyen elvárásokkal kell szembenézni a szolgálat során. Az első és legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy mit vár el a lelkipásztortól az Úr? Hűséget, az evangélium tiszta hirdetését, a missziói parancs teljesítését. Hitvalló élettel, békességben és békeszerzőként példaképnek lenni. Isteni elvárás még a pásztorra bízott gyülekezet ékes szép rendben vezetése. A gyülekezetnek is vannak elvárásai a lelkipásztor felé, ilyen például közösségük történelmének ismerte, a nyáj tagjaival való egyenlő bánásmód, ítélkezésmentes szeretettel való vezetés. Szembe kell nézni olyan nem jogos elvárásokkal is, amik ellentétesek a hitelvekkel, ezeket tudni kell békességben elhárítani. 

A világi elvárások között is vannak olyanok, amik távol állnak a keresztyén értékektől, gyakorta hangzanak el nem releváns igények az egyház és a benne szolgálók felé. Mindamellett azt is figyelembe kell venni, hogy a gyülekezetek benne élnek a világban, szerves részét képezik egy-egy település életének. Így fontos az együttműködés, de az Istentől kapott missziói feladatot mindig szem előtt kell tartani.  
A külső kihívások mellett a lelkipásztornak belső elvárásaival is szembe kell néznie. Elvárásokkal a gyülekezet felé (pl. a lelkészi állás fenntartása, az épületek rendben tartása, a presbitérium döntéseink támogatása, segítő kezet nyújtsanak a szolgálatban), és saját maguk iránt (elszánás az Úr alázatos szolgálatára, elszánás a tanulásra, példamutató életre stb.).

A konferencia hétfő délelőtti programja fórumbeszélgetéssel folytatódott Steinbach József püspök, Dr. Nemes Pál kerületi főgondnok és Farkas Gergely elnökségi tanácsos részvételével. A kérdés az volt, hogy milyen a lelkipásztorság megbecsültsége napjainkban.

A püspök úgy fogalmazott, hogy régen nagy elismertsége volt a lelkészi szolgálatnak. A népszámlálás indirekt módon választ ad majd a mai helyzetre, de a legfontosabb, hogy ha hisszük és éljük a szolgálat fontosságát, akkor a lelkipásztorság presztízse erősödni fog. Ehhez persze nem szabad figyelmen kívül hagyni napjaink próbatételeinek a kérdését. A szolgálat, amit elhívásként kaptunk az Úristentől - gyönyörűséges szolgálat. A zsinat által bevezetett tematikus évek jegyében az idei esztendőt a lelkipásztorság évének hirdették meg, amely során előtérbe kerülnek a lelkipásztori szolgálat kihívásai. Foglalkozni kell a megfáradás fenyegetettségével, azzal, hogy a lelkesedés ne apadjon. Szintén hangsúlyos lesz az utánpótlás kérdése is.

Ehhez kapcsolódva Dr. Nemes Pál azt mondta, hogy a lelkészi szolgálatot választók számának növelése szempontjából nekünk is felelősségünk, hogy a kihívások, nehézségek valós ténye ellenére is bátorítsuk azokat, akiket erre hívott el az Úr.

Farkas Gergely azt emelte ki, hogy a szolgálatra való elhívás mellett fontos a hitelesség kérdése. A lelkipásztorok megítélése elsősorban helyben történik, ott, ahol a szolgálatukat végzik, a személyes kapcsolatok alapján. Olyan világot élünk, amikor éhség van az evangéliumra, a mi feladatunk pedig az, hogy hirdessük az örömhírt.

A beszélgetés folytatásaként elhangzott, hogy bár jelenleg kegyelmi állapotban vagyunk az anyagi források tekintetében a jogos (az elmaradt kárpótlás és az állami feladatok átvállalása fejében kapott) állami támogatások terén, de lényeges a jövő tekintetében az önfenntartás kérdése, az adakozás fontossága, erősíteni a gyülekezeteket a hit általi felelősségben.
A lelkipásztornak sok módon kell helyt állnia, ami gyakorta erő feletti kihívás. Ezért is hangsúlyos feladat a kellő idő biztosítása a szolgálók pihenésére, feltöltődésére. A fórum alatt őszinte, nyílt beszélgetés alakult ki ezekről a témákról.

Keresztyénségünk (egyházunk) aktuális kihívásairól szólt Köntös László gyűjteményi igazgató az esti előadásban. Kiemelte, hogy mikor ezt vizsgáljuk, akkor kizárólag a történeti egyházról beszélünk, hiszen az egyetemes egyház ügye győztes ügy, Krisztus feltámadt a halálból, ezzel minden eldőlt.
Az igazgató felvázolta azt a bomlási folyamatot, ami a felvilágosodás korától elkezdve, a II. világháború lezárását követően felgyorsulva a keresztyénség térvesztéséhez vezetett Európában. A modernitás és a keresztyénség tudatos szétválasztásának és egymással szembeállításának eredményeként kiteljesedett a szekularizáció, általános normalitás lett a teizmus.
Hazánkban is elindultak a 19. században ezek a folyamatok. Az Európában megfigyelhető zsidó-keresztyén civilizáció tudatos lebontásának, a valós keresztyénüldözésnek ellenáll hazánk. Az egyházias keresztyénséget azonban felváltotta a kulturális keresztyénség, amely még őrzi keresztyén gyökereit, de már kevésbé egyházias társadalom.
A világtendenciát figyelembe véve, és kevésbé a múltunkhoz, a lelki ébredés áldott időszakához viszonyítva jelenlegi helyzetünket, reménységre van okunk.
Vasárnaponkét sokszáz élő gyülekezetben szól az ige. Köntös László úgy fogalmazott, hogy ezek a gyülekezetek bástyák, Isten elhívott szolgái pedig az Ő ügyének, egyházának a harcosai, végvári vitézei. Az Úr ügye győztes ügy, a feltámadott Krisztus mindvégig megtart bennünket.

A konferencia harmadik napján Prof. Dr. Bagdy Emőke „A lelkipásztori kiégés nyomában, annak pszichológiai háttere” címmel tartott előadást. Az elhangzottakat hálás figyelem kísérte a lelkészek részéről és utána élénk beszélgetés alakult ki.

A lelkészkonferencia lebonyolításának hátterét a házigazda Hévízi Református gyülekezet adta, Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor vezetésével.