Kegyelemből van üdvösségetek!

Márton Gergely, 2023-03-29 08:18:46

Március 25-én hálaadó istentisztelet keretében ünnepelték meg az elmúlt évek gyarapodását, gyülekezeti házuk elkészültét a Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Református Egyházközségben. Igét Steinbach József püspök hirdetett: Jézus Krisztusban mindenünk megvan, hiszen üdvösségünk van, kegyelemből, hit által.

„Áldott legyen az Isten, hogy megáldotta ezt a munkát, és ez a gyülekezet missziói egyházközségből önálló egyházközséggé lehetett, van lelki otthona, gyülekezeti centruma, istentiszteleti hellyel, közösségi helyekkel, parókiával, fiatal, odaszánt, tettrekész lelkipásztorokkal” – mondta Steinbach József püspök, a Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Református Egyházközség anyaegyházközséggé válásáért, gyülekezeti házuk elkészültéért tartott hálaadó istentiszteleten. Isten igéjét Pál apostol Efezusiakhoz írt leveléből hirdette: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által. S ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elrendelt az Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,8-10).

Kegyelemből van üdvösségetek! A püspök az igére mutatva kiemelte, hogy ha a „van” hitbéli optikájából tekintünk az életünkre, akkor megláthatjuk, hogy Jézus Krisztusban mindenünk van: „Ne azt nézzük először, ami nincs! Azt nézzük először, minden helyzetben, az Isten színe előtt, ami van! Mennyi mindenünk van! Ez a gyülekezet, a gyülekezet léte, ez a gyülekezeti otthon szemlélteti azt, hogy mennyi mindenünk van!”

Kegyelemből van üdvösségetek! Steinbach József úgy fogalmazott, hogy az üdvösség olyan, mint amikor a hídon állunk és Isten megtart minket a szakadék fölött. Az üdvösség: jó, maradéktalan, hiány nélküli, tökéletes, teljes. Az üdvösség megjelenik a földi életünkben, átjárja azt és a szolgálatunkat. Csak így jó nekünk! Üdvösség nélkül, Krisztus nélkül tönkretesszük mindazt, amit Isten ránk bízott. Csak Krisztusban van az életnek tartalma, boldog célja.

Kegyelemből van üdvösségünk! Jézus Krisztus az Ő áldozatával, ingyen kegyelemből megszerezte nekünk az üdvösséget. Jézus Krisztusban alázatos szívvel megtapasztaljuk, hogy életünk minden perce, minden napja, örömökben és küzdelmekben, e világ nyomorúságos helyzetét látva is kegyelem, mert Isten velünk van: „Minden ingyen kegyelem Istentől van. Ne dicsekedjünk tannal, ne dicsekedjünk kegyességgel, ne dicsekedjünk tehetséggel! Isten kegyelmével dicsekedjünk! A Tőle megnyert üdvösséggel dicsekedjünk, és egymással dicsekedjünk!” – mondta a püspök, majd rámutatott, hogy nem azért teszünk jót, hogy üdvözüljünk, hanem azért tesszük a jót, mert üdvözültünk, ezért teremhetjük a Lélek gyümölcseit, láthatóvá lesz rajtunk a kegyelemből nyert üdvösség és cselekedjük az Istennek tetsző jót.

Kegyelemből van üdvösségetek a hit által! A hit boldog örömmel ráhagyatkozás mindenben az Isten megtartó kegyelmére. Aki ezt teszi, azt Isten felemeli, felemelt emberré formálja. A hit bizalom és bizonyosság abban, hogy bármi történik: Nincs semmi baj! „A hit az az érzékszerv, amellyel belekapaszkodhatunk a kegyelembe” – szemléltette Steinbach József kiemelve, hogy a hit is ajándék, kegyelmi állapot.
„Csak arra kell rácsodálkoznunk – hálát adva ezért a gyülekezetért, és nekem, mint egyházvezetőnek is tele van a szívem hálával és örömmel –, hogy végérvényesen megajándékozott emberek vagyunk: van, mennyi mindenünk van, mindenünk van a Jézus Krisztusban mindenkor, hiszen üdvösségünk van, kegyelemből, hit által. Nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk ezen az ünnepen! Áldjon meg benneteket lelki üdvösséges gyarapodással az Úr mindenkor!” – zárta igehirdetését Steinbach József.

Az istentisztelet liturgiájában szolgált ifj. Márkus Mihály esperes és Pálfi Zsuzsanna lelkészi főjegyző.

Bella Péter lelkipásztor köszöntötte a megjelent egyházi és világi vezetőket, a gyülekezet tagjait, a vendégeket. Isten iránti hálával szólt azokról, akik segítették a gyülekezetet, a lelki és fizikai építkezést. Tolmácsolta a gyülekezet főgondnoka, Dankházi István imádságokkal teli dolgos 12 évre való visszaemlékezését és köszönetnyilvánítását a támogatásért.

Köszöntötte a gyülekezetet Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok. Úgy fogalmazott, megtapasztalta azt, hogy egy élő közösség van a Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Református Egyházközségben, akik szeretik lelkipásztoraikat. A kerület azért működteti a missziói programot, hogy ahol van lehetőség, ott új gyülekezetek jöhessenek létre. A győrújbaráti misszió Isten kegyelméből sikeres lett, egyre többeket hív Krisztus közelébe. Önálló gyülekezet lett és most már szépen felújított otthona is van. A főgondnok köszönetet mondott azoknak, akik tettek azért, hogy mindez Isten dicsőségére megvalósulhatott.

Tóth József, a Pápai Református Egyházmegye főgondnoka örömének adott hangot, hogy a látogatásai során egyre több hívővel találkozhat Győrújbaráton. Isten áldását kérve további gyarapodást kívánt a fiatal gyülekezetnek.

Köszöntötte a gyülekezetet Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője és Lentulai Attila, a Pápai Református Egyházmegye korábbi esperese, akik végigkövették és segítették az egyházközség erősödését, gyarapodását.

„Ha egy képpel kellene leírni a mai napot, akkor a konfirmáció jut eszembe: igent mondunk annak az Istennek, aki ezt a közösséget létrehívta és segítette” – mondta Bella Péter.

A Dunántúli Református Egyházkerület 2011-ben szervezte meg missziói gyülekezetplántálási programját, amelynek egyik résztvevőjeként indultak missziói egyházközségként és lettek mára önálló anyagyülekezetté. Felnőtté lettünk – fogalmazta meg a lelkipásztor – és a felnőtt embereknek dolguk, feladatuk, felelősségük van. A 12 év nem hosszú idő, de számtalan egyéni történet összessége.

A lelkipásztor elmondta, hogy az új lelki hajlékuk a győrújbaráti, ménfőcsanaki, nyúli reformátusok központja lett. Közösségi tereket alakítottak ki benne, itt található a lelkészi hivatal, a felső szinten a parókia. És itt van a templomtér, az a hely, ahol vasárnapról vasárnapra gyűlnek össze egyre többen Isten igéjére éhezve.

Ezen az alkalmon avatták fel az úrasztalát is, amit a gyülekezet egy tagja készített. Bella Péter felhívta a figyelmet az előlapjára faragott képre. Jézus Krisztus kezében megsokasodik, tápláló lesz az étel, úgy itt is az Ő megtartó, újjászülő kegyelme által lakhat jól minden betérő Isten igéjével. Erre emlékeztet az öt kenyér és a két hal szimbóluma. Az „Ötezer ember megvendégelése” bibliai történetében a jövő küldetése is ott van – fogalmazta meg a lelkipásztor –, megkeresni és a Jézus Krisztus kezéből elvett ételt továbbadni az arra éhezőknek.

Ehhez a szolgálathoz adjon Isten erőt és áldást a Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Református Egyházközségnek.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2031
Összesen 2009. június 2. óta : 40188267