Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány álláshirdetése

Adminisztrátor, 2010-08-30 20:18:58

Munkakör: programvezető (szolgáltatásfejlesztési és módszertani programok)

Leírás: A Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 17 évvel ezelőtt azért alakult meg, hogy az értelmi, halmozottan fogyatékos emberek, családtagjaik, a velük foglalkozó szervezetek munkáját segítse. E munka során 2002-től az EASPD (European Association of Service Providers for Persons with Disability) tagszervezeteként, 2004. óta akkreditált felnőttképzési intézményként, 2006. óta szociális szolgáltatások módszertani központjaként számos nemzetközi és hazai projekttel mozdította elő a fogyatékos emberek szociális szolgáltatásainak fejlődését.
Határozatlan időre olyan munkatársat keresünk, aki a hazai szociális szolgáltatások és azok határterületeinek (egészségügy, gyermekvédelem, foglalkoztatás, oktatás) szakmai fejlesztésében vesz részt tervezési, vezetési, fejlesztési terülteken.

Az új munkatárs feladatai elsősorban:

• Projektek fejlesztése, tervezése, vezetése és végrehajtása elsősorban hazai szinten
• Szociális szolgáltatók munkájának segítése tanácsadással
• Szociális jogszabályokkal kapcsolatos jogszabályok véleményezése, értékelése, javaslatok kidolgozása, együttműködve a Kézenfogva Alapítvány szakmai stábjával

A jelölttől az Alapítvány a következőket várja el:

• felsőfokú végzettség (szociálpolitikai, szociális munka, jogi, közgazdasági, teológiai stb.)
• projektvezetési tapasztalat (adminisztrációs, szervezési ismeretek, beszámoló készítési tapasztalatok)
• projektszemléletű munkavégzés
• a fogyatékos szociális szolgáltató szervezetnél szerzett 5 éves tapasztalat
• magas szintű számítógépes ismeretek (Microsoft Word, Excel, PowerPoint, Internet)

Munkakörhöz szükséges jó tulajdonságok:

• jó kommunikációs, időszervezési és probléma-megoldási készség
• önállóság, magabiztosság
• pontosság, megbízhatóság
• rugalmasság, nyitottság
• csapatemberi karakter

Előnyt jelent:
• angol nyelv magas szintű ismerete és gyakorlata
• jogosítvány

Amit kínálunk:

• Innovatív, dinamikus csapat
• Változatos, szakmailag izgalmas munka
• Jó hangulat
• Nemzetközi tapasztalatok elmélyítésének lehetősége

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 20.

Jelentkezés módja:
Kérjük, jelentkezésüket magyar és angol nyelvű EUROPASS formátumú önéletrajz, és a fizetési igényt is tartalmazó motivációs levél formájában küldjék az oneletrajz@kezenfogva.hu címre.

Amennyiben kérdései vannak, kérjük írjon az orosz.andrea@kezenfogva.hu címre.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 06., hétfő,
Dorottya , Dóra napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1445
Összesen 2009. június 2. óta : 1856362

Ige Mellett

(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)

Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább

Református közélet

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?


Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről.  Én magam ... ... Tovább

REPOSZT

Berlin


Mit ihrem Debütalbum "Mit K" sind Kraftklub von null auf eins in die Charts eingestiegen. Jetzt werden ihre Songs über Langeweile und Verzweiflung wohl endgültig ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

Sóly, 2009.10.04.

Formátum:.doc
Méret: 96.5 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

REND szombat reggeli áhítat

Formátum:.mp3,
Méret: 21.2 MB

Jakab Bálint Mihály igehirdetése

Hanganyag letöltése