Új otthonban a református közösség
Adminisztrátor, 2009-09-28 22:30:49Szákszend. A több mint száz tagot számláló református közösség gyülekezeti terme igencsak leromlott az elmúlt évtizedekben így tavaly felmerült annak kérdése: helyreállítsák a régi épületet, vagy építsenek egy újat.
A közösség végül is az utóbbi mellett döntött. Az egyház támogatta az elképzelést, s a szákszendiek is egyként álltak a nemes ügy mögé, így megkezdődhetett az építkezés. A nyolcmillióba kerülő a beruházáshoz 2,5 milliót adományokból sikerült összegyűjteni, azonban kellett az a rengeteg önkéntes munka, segítség is, melyeknek köszönhetően szombaton teljes díszben fogadhatta a vendégeket az új épület a templomkertben. Az ünnepi hálaadó istentiszteleten Sugárné Damó Márta lelkész köszöntötte a megjelenteket, köztük Steinbach Józsefet, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökét, László Kálmán jelenlegi és Valkó Jenő előző polgármestert, majd Steinbach József igehirdetését követően Máté László, a tatai egyházmegye esperese megáldotta az szákszendiek új, 52 négyzetméteres közösségi házát.
Kapcsolódó link:http://www.24ora.hu/index.php?apps=cikk&d=2009-09-28&r=1084&c=759535
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2012. május 18., péntek,
Erik
, Alexandra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 1856
Összesen 2009. június 2. óta : 2273065
(11) „…valóban tegyétek is…” (Róma 13,11-14)
A szeretet bibliai mércéje az 1Korinthus 13 szeretethimnuszában áll előttünk. Ez Isten megváltó szeretetének leírása, de mivel csak ennek az önátadó s... tovább
Áldozópéntek
A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám ...... Tovább
Mai programok
Mai napra nincs esemény
Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!
Dokumentumtár
szomszédrétje
Formátum:.pdf
Méret: 284.0 KB
Kamarás István: A szomszéd rétje, avagy lelkipásztorkodás a református egyházközségekben
[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltéseHangtár
nyitó_it
Formátum:.mp3,
Méret: 37.8 MB
Nyitó Istentisztelet: Köntös László, Bellai Zoltán, Steinbach József, Lentulai Attila
Hanganyag letöltése














