A művészet szabadság - irodalmi est Szombathelyen
Adminisztrátor, 2010-11-17 19:39:26
A folyó mindkét partján ott vagyok - mondja Nagy Gábor, utalva arra, hogy nemcsak verseket, regényeket ír, hanem kritikákat is. A Vas megyéből származó, s néhány éve ide visszatérő költő irodalmi estjén, a református templom közösségi termében pályája kezdetéről, a versformákhoz fűződő viszonyáról, a művészet megosztottságáról és arról is szó esett: foglalkozhat-e az „íróember" politikával. Nagy Gábort Jakab-Köves Gyopárka faggatta.
Az 1972-ben Körmenden született Nagy Gábor a debreceni egyetemen szerzett diplomát magyar-német szakon. Doktori disszertációját 2000-ben Baka András költészetéről írta. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék docense, a Hitel c. folyóirat szerkesztője. Eddig nyolc könyve jelent meg: három verseskötet, két regény és három irodalomtörténeti munka. A református templom közösségi termében Jakab-Köves Gyopárka beszélgetett a költővel.

Nagy Gábor talán azok közé tartozik, akinek a nevét Budapesten jobban ismerik, mint szűkebb pátriájában. Ő ennek okát elsősorban a művészetben és az irodalomban is jelenlévő megosztottságban látja, amely a népi-urbánus vitában gyökerezik. A rendszerváltás idején volt ugyan egy kegyelmi pillanat, amikor mindez kibeszélhető lett volna, ám ehelyett a rendszerváltó erők szétváltak, s ma sem látszik, lesz-e köztük valamikor is párbeszéd, feloldódás - kezdte a bemutatkozást a költő.
Két regényéről szólva elárulta: az Álmatlanok ás álmodozók című műben saját szorongásait próbálta kivetíteni a főhősre, az emberileg és művészileg egyaránt ellehetetlenített szobrászművészre. A krimi műfaja is foglalkoztatta, részben ezért született meg a szocializmusban megölt huszonegynéhány pap történetét alapul vevő fiktív történet: a Ki a konkolyt vetette című regénye. A valóban megtörtént eseteket nem dokumentarista módon dolgozta fel, inkább a korszak atmoszférája érdekelte - mondta -, az a társadalmi környezet, ahol az emberek csendben tudomásul vették a hivatalos magyarázatot (például, hogy papjuk egy rablógyilkos áldozata lett), holott pontosan tudták az igazságot.

A beszélgetésből megtudtuk azt is, hogy a versformákkal már szokatlanul korán, 11 éves korában megismerkedett, sőt beszélni is megtanult időmértékes verselésben. A kötött formákat most is előszeretettel használja, s azt vallja, hogy a mesterségbeli tudás hozzátartozik a költői hivatáshoz. Nem véletlen, hogy nemcsak verseket ír, hanem kritikákat is.
Nagy Gábor szeretettel mesélt Baka Andrásról, aki pályáján meghatározó szerepet játszott. 13 évesen került először a Kincskereső újság táborába, ott ismerkedett meg az idősebb költővel, s később egyetemistaként is visszajárt hozzá, majd szakdolgozatát és disszertációját is róla írta.
Az, hogy verseiben nemzeti kérdésekkel is foglalkozik, ma nem „trendi", de nem ért egyet azokkal, akik szerint a politikát vagy a vallást ki kell iktatni a művészetből. „Ha a művészet lényegét kellene meghatároznom, azt mondanám, hogy az maga a szabadság, azaz nem szoríthatjuk korlátok közé." A szocializmus legnagyobb tévedése volt az emberi élet „elnemzetlenítése" volt, hiszen ahhoz, hogy együtt tudjunk élni, hogy a magyar nyelv fennmaradjon, a nemzetnek is léteznie kell. Ahol nem adottak a nemzeti lét keretei, ott a közösség is képtelen fennmaradni - tette hozzá.
Nagy Gábornak a tervek szerint - 8 év szünet után - jövőre jelenik meg a negyedik verseskötete. „Nem tett rosszat a kihagyás, az érlelődés, ez a kötet jobb lesz, mint az eddigiek" - ígéri.
(ti)
Fotók: Miklósi Hosszú Csaba
forrás: Honderű Magazin
Kapcsolódó link:http://www.honderu.hu/?q=kult%C3%BAra/m%C5%B1v%C3%A9szet-szabads%C3%A1g-20101116
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2012. május 18., péntek,
Erik
, Alexandra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 1868
Összesen 2009. június 2. óta : 2273077
(11) „…valóban tegyétek is…” (Róma 13,11-14)
A szeretet bibliai mércéje az 1Korinthus 13 szeretethimnuszában áll előttünk. Ez Isten megváltó szeretetének leírása, de mivel csak ennek az önátadó s... tovább
Áldozópéntek
A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám ...... Tovább
Mai programok
Mai napra nincs esemény
Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!
Dokumentumtár
FGY101212
Formátum:.doc
Méret: 34.5 KB
"Látták az én szemeim a te üdvösségedet" Faust Gyula igehirdetése.
[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése














