Dunántúli Református Egyházkerület: "MEGTELT!" - fiatal lelkészeket szenteltek Kaposváron
Adminisztrátor, 2009-10-14 15:50:19
Három fiatal lelkészt szenteltek fel a kaposvári református templomban. Mindhárman régóta készültek erre a hivatásra.
Hegyi Gizella Katalin azt mondta: "megtapasztaltam valami olyat, amit ebben az életben érdemes követni és ez egy olyan út, amin járni lehet. Itt a nagyon sokféle, mindenfelé szerteágazó és sok mindent kínáló világban egy olyan utat, amely úgy gondolom, hogy az egyetlen és igaz út."
A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke szerint nagyon fontos, hogy nyissanak a ma embere felé. Ebben a fiatalok sokat segítenek.
Steinbach József a Kapos Televíziónak elmondta: a Dunántúli Református Egyházkerületre most ki lehetne írni, hogy megtelt, mert a végzett, lelkészképesítő vizsgát tett fiatalokat is alig tudják elhelyezni egy-egy gyülekezetben, vagy intézményben, hogy a kötelező segédlelkészi évet letöltsék.
Az istentisztelet keretében a Pro Pannónia Reformata díjakat is átadták. A kaposvári templom örökös főgondnoka, Kiss Lajos is átvehette a kitüntetést.
forrás: www.református.hu Kommunikációs Szolgálat
Kapcsolódó link:http://www.reformatus.hu/folytat_hirek.php?cikk=1255506233
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2012. február 06., hétfő,
Dorottya
, Dóra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 1403
Összesen 2009. június 2. óta : 1856320
(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)
Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább
Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?
Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről. Én magam ... ...
Tovább
Mai programok
Mai napra nincs esemény
Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!
Dokumentumtár
NL100913
Formátum:.doc
Méret: 38.0 KB
Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2010.09.13.
[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltéseKüldjön egy fotót!
Karácsonyi Templommesék - Kulcsár Barnát (Pápa) lenyűgözték a TemplommesékRefdunantul Adminisztrátor
Hangtár
Rend záróistentisztelet
Formátum:.mp3,
Méret: 51.0 MB
Igét hirdet: Steinbach József püspök
Hanganyag letöltése











