Csak a lélek törhet utat - reformáció ma

Székesfehérvár - A reformáció megújulást jelentett egykor, de ma is fontos kérdés, hogyan újul meg az egyház, az ország, egy ember élete? Csakhogy a megújulásnak nem csak eredményei, veszteségei is vannak. Miként látják a jelenkori reformációt a protestáns egyházak képviselői?

Szénási Jonathán Sándor börtönlelkész: - A reformatio visszaalakítást jelent. Munkaeszközeink, használati tárgyaink folyamatosan sérülnek, deformálódnak a használatban, és ez fokozatosan alkalmatlanná teszi eredeti feladatuk ellátására. Kapánkat, kaszánkat újra ki kell kalapálni, fenni. Fűrészünk fogainak megkopását reszelővel kell korrigálni. Ez igaz életünkre is. Nem csak fizikai testünk sérül életünk során, de lelkünk is. Sőt, nem csak egyénenként igaz ránk a deformálódás, de társadalmi szervezeteinkre és egyházainkra is. A deformálódást különösen felgyorsítja, ha nem lelkesedésből, önként vállalunk szolgálatot, hanem olyan pozícióba kerülünk, ahol pénz, vagy mások feletti hatalom kerül a kezünkbe. A hitetlen világ nagy ámítása, hogy csak az embereket kell kicserélni, és minden megoldódik! A reformáció örök üzenete az, hogy megújulni csak belsőleg lehet! Megújult közösség pedig csak belsőleg megújult emberekből jöhet létre. Isten Igéje világosan leírja nekünk, hogy mi a megújulásunk alapja, és hogyan kellene az életünknek formálódnia. A Bibliában leírt megszentelődés azonban embert próbáló küzdelem. Ráadásul nem mások ellen kell megvívnunk, hanem önmagunkkal! Ha pedig felháborodásunkban, hogy nem tartunk sehol, önvizsgálat helyett bűnbakkeresésbe fogunk, az a történelem tanúsága szerint tragédiákhoz vezet. Ezért mondja az Ige: ,,Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeret jó napokat látni? Az tartóztassa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait a csalárd beszédtől. Kerülje a rosszat, és cselekedjen jót; keresse a békességet és kövesse azt. Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és fülei azoknak kiáltásán.

Bencze András evangélikus lelkész: - Miért beszélnénk arról, ami nincs? Ha volna, nem beszélnénk róla. Ha volna, nem volna kérdés, mi róla a véleményünk. Mert legfeljebb saját sorsunk, de semmiképpen nem nemzedékek vagy a történelem sorsa függ attól, hogy nekünk mi a véleményünk a reformációról. Az akkori reformáció Isten Szentlelkének műve. Lutherről így maradt fenn: Itt állok, másként nem tehetek . Vajon mi függött attól, hogy X. Leó pápa vagy Albert meinzi érsek vagy Bölcs Frigyes választófejedelem mit gondolt a reformációról? A történelem ura végezte munkáját, felhasználva a gazdasági és politikai helyzetet és érdekeket. Terjedt, akár a pestis, és akit megfertőzött, annak megváltozott egész gondolkodásmódja. Nemcsak a vallásos gondolkodása, hanem az, ahogyan a munkáról, a politikáról, a családról vagy a közösségről gondolkodott. Ma nincs reformáció. Ezért nem kérdés, hogy mit gondolunk róla. S ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz a kérdés. Inkább azt: tényleg elfelejtettük már, mi a reformáció. Magunk akarunk valami újat létrehozni, keressük a megújulás lehetőségét, és unos-untalan saját korlátainkba ütközünk. Saját erőnkből jobbítani szeretnénk, de hol az egyéni érdek, hol a bizalmatlanság megakadályoz mindent. Becsületről beszélünk, emberi igazságról szólunk, a munkáról, tisztességről, családról, hűségről, hazaszeretetről esik szó. Bizonyosan azért, mert hiányzik sok-sok erkölcsi érték, és híján vagyunk a legtöbb erénynek. De nincs ereje már a szónak, és nem adunk hitelt a szólóknak. A reformáció Isten lelkének munkája. Mert csak a lélek tudja megtörni a bizalmatlanság és az önhittség erejét. Csak a lélek tudja megszólaltatni - nemcsak a templomokban, hanem a szívekben rezdülően - Isten igéjét. Azt az igét, amely teremt. Egykor azt mondta: Legyen világosság! Majd ugyanez a szó adott látást a vakon születettnek. És ugyanez hívta hitre a nagypéntek után hitetlenné vált tanítványokat. Isten igéje a lélek által szólal meg. S amikor megszólal, akkor új jön létre. Megújul az egyház - s a hívők ígéretre alapozott reménye, hogy megújul akkor az emberi közösség, a társadalom is. Sőt, megújul az egész teremtettség. A reformáció Isten munkája, nem emberé. S ha Isten munkája, akkor azok is, akik vesztesnek gondolják magukat, nyertesek lesznek. Sőt, aki el tudja veszíteni, amit addig értéknek tartott, az nyer igazán sokat általa.

Somogyi László református lelkész: - Létezik felülről és létezik alulról való megújulás. Az utóbbit inkább forradalomnak szoktuk nevezni, az előbbire viszont egyik legismertebb történelmi példa az a folyamat, ami végigkísérte a 16. századi Nyugat- és Közép-Európa történelmét. A török hódoltságot, az ország három részre szakítottságát, sok-sok üldözést csak úgy tudott egyenes gerinccel és győzelmes megmaradással túlélni nemzetünk, hogy valami belülről, illetve inkább felülről radikálisan megújította.

A 20. század első éveinek Hollandiája, a 80-as évek Dél-Koreája, Kolumbiája és több afrikai országa mind-mind ékes példa arra, hogy a felülről való megújulás tömegeket képes lelkileg megeleveníteni, s egész nemzeteket a lelki, erkölcsi halálból feltámasztani. Hol itt, hol ott megtörténik a világban ma is imádság és az evangéliumi hit befogadása által. Hol van szükség a megújulásra? Ahol a halál az úr! Az irigység, az önhittség, a hazugság, a csalás és a hűtlenség. Ahol egyesek azt hiszik, pénzért megvásárolható a bűnbocsánat, néhány vallásos tett által elnyerhető az örök élet. A lelki megújulásnak ki a nyertese? Mindenki, aki enged e felülről jövő ihletésnek: az egyén, mert a megtapasztalt bocsánat által megszabadul lelkiismeretének vádló terhei alól, a közösség, amely az egoizmus mérge helyett a szeretet jó ízét kóstolgatja, a nemzet és a társadalom, amely fantasztikus épülésnek indul. Emberbarát, felülről ihletett törvények, a közösért is felelősséget vállaló adózók, belső meggyőződésből támogatott oktatás- és egészségügy, a becsületszóra építő gazdaság és kereskedelem, az igazságos alkotónak és törvényadónak felelősséggel tartozó vezetők és igazságszolgáltatók. Van kiút!

Simon István az Evangéliumi Pünkösdi Közösség lelkésze: - Ugyanazt jelenti most a reformáció, mint egykor. Krisztus egyházában minden ember számára ki kell hirdetni Isten üdvözítő kegyelmét, amely Jézus golgotai véráldozata által, mindenki számára ingyen való ajándékká lett. Hogyan lehet miénk az üdvösség? Először bennünk kell végbemenni az Igéhez való visszatérés által a személyesen átélt reformációnak, visszaalakításnak krisztusi mintára! Szentlélekkel betelve, hiteles élettel hirdetni az üdvözítő evangéliumot: Krisztus meghalt, és feltámadott a harmadik napon az írások szerint . Mindezt akkor tudom igazán befogadni, amikor Isten Igéjét szívemet kinyitva hallgatom vagy olvasom, és hittel megragadom ezt az igazságot. Lélekben a keresztfához megyek , bűnbánattal térdre hullok, vétkeimet megvallom, önmagamat megítélve kegyelemért kiáltok. Ekkor élem a legnagyobb csodát, a bűneim bocsánatát, mert felismerem, hogy nem csak miattam, hanem értem és helyettem halt. Ekkor minden várakozást felülmúlóan tapasztalom meg, hogy a lelkem megszabadul: örök szabadulással.

A reformáció a 16. században Nyugat-Európában a katolikus egyház bíralatával indult mozgalom. Luther Márton az általa megfogalmazott és 1517. október 31-én a wittenbergi kolostor kapujára kiszögezett 95 tézisével hívta fel a figyelmet a hibákra. Ezzel egy időben Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban indította el új vallási mozgalmát. E mozgalmakat a pápasággal szembeni tiltakozás miatt protestánsoknak nevezték el. A lutheri tanok követőiből alakult ki az evangélikus, a kálvini tanokét követőkből a református egyház. Hazánkban a török uralom végére a lakosság 90 százaléka már protestáns volt. A reformátorok célja nem az egyházszakadás, hanem a megújítása volt.

Szerző: J. Mező Éva

forrás: Fejér Megyei Hirlap

Kapcsolódó link:http://fmh.hu/fokusz/20091029_csak_a_lelek_torhet_utat