Kaposvári Református Egyházközség Honlapja

2020.10.21.

2020-10-21 09:08:57 /

Október 21.

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)

Szabadság: az az állapot, helyzet, amelyben valaki, vagy valami szabad. Olvashatjuk az értelmező kéziszó- tárban. Úgy vélem mindenki a szabadságra vágyik. A fiatalok a szülőktől szeretnének elszakadni, az idősebbek a munkától, a korlátoktól, a nehézségektől, a döntésektől próbálnak megszabadulni. Az ember ki van éhezve a szabadságra. Jól érzi magát akkor, amikor nincsenek korlátok, nincsenek szabályok, nincsen egy felsőbb erő vagy hatalom, ami megszabja, mit és hogyan tegyen. A világban uralkodó eszmék is ráerősítenek erre, hiszen szabadon utazhatunk bármerre, eldönthetjük, hogy mit csináljunk, hogy mit nézzünk a tv-ben, hogy mit hallgassunk a rádióban, hogy mit olvassunk. Nincsen szabályozva, hogy mit vehetünk a boltba, hogy hol fogyasszuk el a vasárnapi ebédet. Egy szabad világban élünk - mondják sokan. Azonban észre kell vennünk, hogy az emberek beszélnek ugyan különböző szabadságokról, nagyon is sokat, de a szívükben nem szabadok. Lehet-e szabadnak nevezni addig az embert, amíg meg akarja torolni a rajta esett sérelmeket, amíg lehetőleg meg akarja mindazt szerezni, amit a másik embernek már sikerült megszereznie, amíg a gondolatai nem a saját fejében teremnek, hanem újságok és képernyők mondják meg neki, mit kell gondolnia és miben hogyan kell érvelnie? Aligha. Lehet, hogy jogilag, testileg, szellemileg szabad, de lelkileg nem. Mert lehet, hogy a modern ember próbál lerázni magáról minden kötöttséget, sőt minden létezhető erkölcsi normát is, ami egyáltalán valamiféle mércét adna neki, de szívében ki van szolgáltatva a saját természetének, szokásainak. Mert nem ott van szabadság, ahol az emberek leráznak magukról minden kulturális és erkölcsi normát, hanem szabadság ott van, ahol emberek megnyílnak az örök Isten számára és az ő Lelke vezetheti őket. „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

Hogyan lehet valaki szabad? Hogyan lehet valaki tényleg befogadója Isten Lelkének? Azt írja az apostol: „ugyanarra a képre formálódunk át...” Ha átformálódunk, ha elváltozunk, akkor leszünk igazán szabadok. Hiába engednek el valakit jó magaviselettel a börtönből, ha ugyanaz a bűnöző lélek marad, előbb vagy utóbb újra börtönben fogj a találni magát. Gyakran látni ezt, hogy emberek letesznek egy bilincset, és rohannak, hogy felvehessenek helyette egy másikat. Megváltozhat sok külső körülmény, de ha az ember maga a régi maradt, akkor nem lesz képes élni a szabadságával. A hívő ember számára a változás ott kezdődik, amikor igazán fontossá válik neki a Jézus ügye. Rácsodálkozik az Ő lényének nagyszerűségére és nem tud, de nem is akar szabadulni ettől. Adja meg számunkra a Mindenható, hogy Őbenne lehessünk szabadok mi is. Ámen.

(Szabó Gergely)