Kaposvári Református Egyházközség Honlapja hírek

Ünnepi alkalmaink

Mon, 29 Mar 2021 09:12:06 -0000

imahét

Wed, 13 Jan 2021 16:07:08 -0000

2020.12.29

Wed, 30 Dec 2020 16:41:48 -0000

December 29.

„Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás!" (Jónás 2,9-10)

Jónás próféta története az Ószövetség ismert történetei közé tartozik, hiszen ki az, akiben gyerekként ne motoszkált volna az a kérdés: hogy tudott egy hal lenyelni egy embert? Már igen fiatalon megtanuljuk a történet tanulságát: hallgass az Úrra és teljesítsd a rád bízott feladatot. Könnyű ezt mondani, azonban teljesíteni már annál nehezebb. Láthatjuk Jónás életén. Ő Isten kiválasztott embere volt, mégis úgy gondolta inkább saját feje után megy, nem teszi meg azt, amire az Úr kérte. Engedetlenségének azonban következménye lesz. Először vihart bocsájt az Úr a tengerre, majd miután kidobják a hajóból, egy nagy hal nyelte le. Volt ideje gondolkodni az élet nagy kérdésein, hiszen három nap és három éjjel volt a hal foglya. Miután számba vette ezeket, Istenhez fordult imádságba, és megvallja, milyen mélységeket járt meg, de Isten megszabadította őt. Nm nagy általánosságban akar beszélni a szabadításról, hiszen alaposan leírja, hogy milyen helyzetből és miből szabadította meg őt a Mindenható. Megszabadította a halálból, a lelki mélységből, a boldogság hiábavaló kereséséből.

Károli Gáspár fordításában így olvashatjuk: „Akik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat...” Tehát a jótevő, Isten maga a boldogság. Jónás ebben a két versben röviden összefoglalja, hogy azok, akik nem törődnek az élő Istennel, nem foglalkoznak Vele, elhagyják a boldogságot. Milyen egyszerű, és mégis milyen érthető és megfogható megfogalmazása annak, hogy mit jelent boldognak lenni. Az a boldog ember, aki az Úrra ügyel, aki Őt keresi, aki Ővele foglalkozik nap, mint nap.

Sokan sokféleképpen képzelik el a boldogság megszerzését. Hallhatjuk rádióműsorokban, nézhetjük plakátokon, olvashatjuk az interneten, mi a boldogság titka. „Valósítsd meg önmagad. Legyen sok pénzed. Legyen nagy házad és drága autód.” Életmód tanácsadókat olvasunk, akik leírják, ha ezt a 3-4-5 alapelvet betartod, akkor életed boldog leszel. Mi magunk is sokszor meg vagyunk győződve afelől, hogy én tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy boldogan éljek. Haladunk a boldogság célja felé, gondoljuk sok esetben, miközben csalárd szívünk becsap minket.

Jónás is így tett. Haladt a boldogság felé, amit úgy hívtak Tarsis. Úgy gondolta, ő tudja, mi jobb neki. Ő is hitt a boldogságban, amelyet az ember maga valósít és szerez meg. Azonban rájött arra, hogy ezek mind hiábavalók, és hálát ad Istennek, hogy megszabadította mindezektől. A mi életünkben is vannak ilyen illúzió boldogságok. Kérjük a Mindenhatót, hogy ahogyan Jónást, úgy minket is szabadítson meg mindezektől. Ámen.

(Szabó Gergely)

2020.12.28

Tue, 29 Dec 2020 09:10:22 -0000

December 28.

„Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent." (Jn 1,41)

Nagy ünnepünk után néhány nappal hadd kérdezzem máris, amit Jézus első tanítványai olyan egyszerűen, mégis mindennél szebben ki tudtak mondani: megtaláltuk a Messiást? Megtaláltuk azt, Aki az ószövetségi váradalmak beteljesítőjeként valóban Felkent, méghozzá maga Atyja kente fel, hogy Megváltója legyen ennek a bűnös, mégis Istenhez vágyódó világnak? Ez a Messiás, a Krisztus ilyenkor, az év vége felé valahogy mindig sokkal közelebbinek tűnik, hiszen a világ is gyakrabban „emlegeti” a mostani hónapban. Közelebbinek, elérhetőbbnek, erősebbnek, mint az év többi napján.

Ahogy olvassuk az első tanítványok lelkesedését, már-már hitvallásos felkiáltását, hatalmas különbséget érezhetünk Krisztus és saját magunk között. Ezért a képválasztás is. Nagyon tetszett a kezét magasba nyújtó, segítségért könyörgő alkotás, mert arról üzen, hogy igenis szükségünk van valakire, aki felettünk áll, aki elérhető, megszólítható, akire rá lehet és rá is kell találnunk. Mindenféle kacatból, egyszerű földi anyagból áll össze ez a szobor, amelyről az első benyomásom rögvest ennyi volt: Isten így szereti az embert, ahogy van, ahogy „össze áll”. A maga egyszerű, sokszor tépett-csapzott módján, mégis őszinte fohásszal a szíve mélyén. Vár ránk Isten. Vár és engedi, hogy a rendelt időben mi is kimondjuk végre: megtaláltuk a Messiást! Megtaláltuk, pedig Ő előbb keresett. Vágytunk Rá, pedig Ő előbb vágyott ránk. Utána nyúltunk, pedig Ő már előbb utánunk nyúlt - nem is akárhol: életünk mélységében talált ránk. Amit ez a mondat ott és akkor jelentett, az első tanítványok egész életét gyökerestől felforgatta, megváltoztatta. Hiszen akkor mindenki messiási lázban, váradalomban égett. Egyre csak arra vártak, hogy végre beteljesedjen mindaz, amit Isten nekik megígért.

Jól ismerjük általános szóhasználatunkból is azt a szót, ami itt szerepel, meglehet, ma már nem épp a hitre vonatkoztatjuk. Heuréka! - kiált fel a messiásváró tanítvány, s hasonlóképp kiáltott fel a híres görög feltaláló, Arkhimédész is. Megvan! Éljen! Megtaláltam! Bár ott lenne minden nap a szívünk mélyén, az indulatainkban, zsigereinkbe ivódva ez a felkiáltás, megvallás, hitvallás! Kérdeztem, most újra kérdezem: megtaláltuk? Láttuk néhány napja lelki szemeinkkel a jászolban, egyszerű, földi körülmények között. De vajon Rá is találtunk? Ne teljen el egyetlen napunk sem úgy, hogy ne találnánk Rá, a Messiásra, Akit Istenünk azért küldött, hogy örök életünk, üdvösségünk legyen! Így legyen! Ámen.

(Magyarné Seres Gabriella)

2020.12.27

Tue, 29 Dec 2020 09:09:22 -0000

December 27.

„Akkor megtudjátok majd, hogy én, az Úr, vagyok Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek. Azon a napon majd must csorog a hegyekről, tej folyik a halmokról. Júda minden patakjában bőven folyik a víz, forrás fakad az Úr házából, és megöntözi a Sittím völgyét." (Jóel 4,17-18)

Jóel próféta könyvének befejező fejezete kettős ítéletet tartalmaz. Egyfelől a nép ellenségei ellen fenyegető prófécia hangzik el, másfelől előrevetíti az Istennel való megbékélés folyamatát. Nem volt ez szokatlan a korabeli próféták világában, hiszen sok ellenséggel voltak körülvéve, akiknek nemcsak katonai erejük, hanem pogány kultuszuk is komoly fenyegetettséget jelentett Izrael számára. Az idegen népek jelenlétét egyébiránt az Ószövetségben szinte visszatérő motívumként úgy értelmezték, hogy az Istennel megromlott kapcsolatuk egyenes következménye. Éppen ezért egy prófétának a legfőbb vágya, hogy a népét Isten közelségében tudhassa. Ezért vetíti előre Jóel is azt a képet, amelyben a béke ragyog fel. Persze mindannyian tudták, hogy ez az állapot nem a holnapi napon fog elkövetkezni (jóllehet Istennek még arra is lett volna hatalma), de mégis időnként hatalmas erőt jelentett a népnek belepillantani ebbe a reményteljes jövőbe.

Eltelt a karácsony. Azt hiszem, hogy mindenki igyekezett a körülményekhez mérten minél teljesebben megélni az ünnepet. Az is bizonyos, hogy nem volt olyan otthon, ahol ne lett volna ott a szíveken a sóhajtással teli emlékezés, hogy milyen ünnepeink voltak korábban! Sokan terveztek mást ezekre a napokra és szinte mindenki felemlegette, hogy vírusmentes időben kiket látogattunk volna meg és kik jöttek volna el hozzánk. De most az ünnep után a legfontosabb dolog, hogy ne keseredjünk el amiatt, ha az ünnep nem úgy telt el, ahogyan azt mi szerettük volna, hanem engedjük, hogy az Ige adjon egy kis bepillantást a jövőbe!

Alapvetően az ilyen jövőbe való pillantásoknak két visszatérő elemük volt. Az egyik, hogy Isten lakhelyét a Sionon jelölték meg. Azaz, Isten ott lesz a néppel, soha nem fogja elhagyni. Tudni fogják, hol kell keresni és ott lesz mindig, ahol az Övéi vannak. Hatalmas ígéret ez számunkra is. Karanténban vagy szabadon, de a lényeg ugyanaz: minden pillanatban Istennel. A másik motívum a víz képe. Izraelben csak ciszternákból lehetett vizet nyerni. De amikor béke lesz, akkor árad a víz, az élet mindenütt. Még ha most ezen az ünnepen csak élet morzsákat láttunk is, eljön az idő, amikor Krisztus gyógyításában az élet újra visszatér hozzánk! Ámen.

(Dr. Petró László)

2020.12.26.

Tue, 29 Dec 2020 09:07:41 -0000

December 26.

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14)

Gyönyörű hitvallás az, amit Jánostól itt olvasunk. Karácsonykor mi sem tudnánk szebben megfogalmazni azt, amit János egyetlen versbe szedve elénk állít. Bizony, ma mi is megvallhatjuk Krisztust hasonló módon.

Elmondhatjuk másoknak, hány féle módon tapasztaljuk meg Őt, ezzel mintegy „testet öltve” megjelenik ma is. Megtapasztalhattuk Őt, mikor tanácstalanságunkban utat mutatott, kilátástalanságunkban embereken keresztül segített, változások közepette ajtókat nyitott, betegségből gyógyított, küzdelmekben tanácsolt, emberi kapcsolatainkon keresztül támogatott. Krisztus ma is, folyamatosan megjelenik – ha nem is úgy, mint az első karácsonyon. Mindenképpen viszont azért, hogy érezzük jelenlétét.

„Láttuk az Ő dicsőségét” – folytatja János a sort. Ő jelen volt Jézus megdicsőülésénél, tanúja feltámadásának és mennybemenetelének. Mi hogyan lehetünk tanúi ugyanennek? Gondoljuk végig, hányszor éreztük már, hogy egy pillanatban, vagy élethelyzetben Isten dicséretével van tele a szívünk! Mennyiszer tapasztaltuk már, hogy Istennek adnak hálát egyébként Őt elutasító emberek is! Dicsőségét mutatja a természet számtalan törvényszerűsége, amely előtt csak csodálattal adózhatunk, vagy keresztyén gyülekezetek bizonyságtételei és énekei szerte az egész világon.

A kegyelem és igazság pedig az, amire igazán rászorulunk. Krisztus kegyelmét tapasztalhattuk elhamarkodott szavaink kapcsán, meggondolatlan tettek kapcsán, amelyekre bocsánatot adott. Kegyelmét élhetjük át mások megbocsátó szeretetében is, vagy Isten feloldozó szabadításában. Igazsága pedig egyfajta iránytű, amely segít a helyes úton maradni. Igazsága ismerteti fel velünk, hogy Isten nélkül milyen nyomorult lenne az életünk, hiszen Ő rengeteg dologtól megóv, máskor pedig segít. Igazsága szembesít önzésünkkel, és indít a szeretet cselekedeteire. Igazsága által értjük meg, hogy minden napunk Tőle van. És egy napon igazsága bizonyít mellettünk is másokkal szemben, vagy épp az Ördög ellenünk felhozott vádjaival szemben. Isten igazsága segít igaznak maradni Isten szemében, hogy amikor majd mi kilépünk ebből a világból, Vele lakhassunk. Karácsonykor arra emlékezünk, hogy Krisztus közénk jött. A jánosi hitvallás ébresszen bennünk reményt arra is, hogy egyszer majd szemeinkkel láthatjuk azt a világot, amelynek valóságát Krisztus hirdetni született közénk, és amelyet életünk során mi is számtalanszor megtapasztaltunk! Ámen.

(Kiss Gyöngyi)

2020.12.25

Tue, 29 Dec 2020 09:06:00 -0000

December 25.

„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba." (Jn 1,9)

Karácsony első napján, nem is lehetne aktuálisabb igét választani, mint amit a Bibliaolvasó kalauz a mai napra kijelölt. János evangéliuma alapján olvashatjuk, hogyan jött el Isten ebbe a kézzel fogható világba. Az evangélisták a karácsonyi történet más-más részletét örökíti meg. Lukácsnál olvashatunk Jézus betlehemi születéséről, az angyalok éjszakai énekéről, a pásztorok látogatásáról, és az idős Simeon próféciájáról. Máté leírja a bölcsek látogatását, Heródes szörnyű gyermekgyilkosságát és az Egyiptomba való menekülésnek a történetét. János azonban nem ilyenekről ír. Nem a látható dolgokat írja len, hanem a láthatatlant. Azt, hogy valójában, hogyan és mi történt. Mert mi emberek csak annyit láttunk, hogy megszületett egy kisgyermek, de mindez nem itt kezdődött.

János leírja a karácsony láthatatlan történetét, a mögöttes eseményeket, azokat a mozgató rugókat, amik ezeket az eseményeket mozgásba lendítették. Egyetlen mondattal összefoglalja mindezt: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.”

Jézus maga volt ez a világosság, az igazi, az egyetlen, amelynek fénye különleges volt. Mert ez a speciális fény, nem csak a látható világban világított, hanem a láthatatlan, lelki világba is. Olyan világosságról ír az apostol, ami hiányzott erről a világról. Ami nélkül lelki és szellemi sötétség uralkodik. Aminek a híján szenved az emberiség. Meg lehet szokni, hozzászokik az emberszeme a sötétséghez, de folyamatosan érzi az igazi világosság hiányát. Ennek a világosságnak a hiánya, vagyis ez a szellemi sötétség, ami uralkodik, táptalaja sok gonoszságnak.

Már a Biblia elején is azzal találkozunk, hogy Isten mindenek előtt a világosságot teremti meg, és csak ezután indul meg az élet. „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz 1,3-4) Ahogyan a fény nélkül nincs élet, úgy enélkül a világosság nélkül lehetetlen teljes emberi életet élni. Mert mit lát meg az, aki Jézus világosságába kerül? Azt, hogy eddig sötétségben volt. Rájön arra, hogy a zord és hideg sötétség helyett, lehet a meleget adó világosságban élni. Adja meg számunkra a Mindenható, hogy megtapasztalhassuk mindnyájan az Ő melengető szeretetének fényét. Ámen.

(Szabó Gergely)

2020.12.24.

Thu, 24 Dec 2020 09:54:39 -0000

December 24.

„Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (Jn 1,3)

Szentesténk csendjében, ünneplésünkben elhangzik egy páratlan kijelentés, amely hitvalló mondatként, de még imádságként is megállja helyét. Bizony, Testvérek, így van: a nagybetűs minden és a szintén nagybetűs semmi találkozik Krisztusban, a testté lett Igében, Isten emberi formában megjelent szeretetében, kézzelfogható kegyelemben. Ez a mondat János evangéliumának jól ismert filozofikus prológusában hálaadásra indít, megállít és még az ünnep előszobájában is elcsendesedésre késztet minket.

Nem túlzó, nem is nagy szavak ezek Jánostól. Minden a Logosz (Krisztus) által lett teremtve, ahogyan arról Pál is ír, a Kolosséi levelében: „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.” A Zsidókhoz írt levél kezdetén is ezt olvashatjuk: „ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.” Egyáltalán nem túloz egyik szentíró sem. Az a Logosz, Aki Istennél volt, aztán eljött a világba, magába foglal mindent. Minden Általa indult ki és indul ki ma is a világban, teljes hatalommal és mindennél nagyobb erővel diadalmaskodik Ő a világ felett. Micsoda vigasztalás, micsoda páratlan biztatás és ígéret ez! Nem kell félnünk, mégis sokszor már a következő igeversek kiábrándító valóságára, örökérvényűségére tekintünk („de a sötétség nem fogadta be”... „a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt”... „de a világ nem ismerte meg őt”). Milyen könnyű kiragadni a jánosi felvezetésből, himnikus sorok közül azt, ami emberi, amivel ma is gyakran találkozunk. Pedig itt búvik, rejtőzik a legnagyobb valóság, amely fölötte áll mindennek, amivel életünk során nyomasztó felismerésként találkozhatunk: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.”

Szeretett Testvérek, hogyan ünnepelünk idén? Így vártuk adventi utunkon az életünk felé közeledő Megváltót? Ki tudtuk mondani várakozásunk idején, hogy minden a Megváltó által, Vele együtt lett és Nála nélkül semmi sem lehetett, ami létrejött? Nagyon kedves számomra az Úr Jézus figyelmeztetése: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”. Ez a semmi és ez a minden hadd legyen idei ünneplésünk két kulcsfogalma! Veled, Uram, minden, Nélküled azonban semmi sem kell! Áldjuk ezért a mennyei Atyát Szentesténk csendjében is! Ámen.

(Magyarné Seres Gabriella)

2020.12.23

Wed, 23 Dec 2020 10:54:29 -0000

December 23.

„Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám." (Jób 42,3)

A mai napon érünk a végéhez Jób könyve olvasásának. Éppen ma, amikor az adventi várakozás is befejeződik. Jób hosszú úton ment keresztül, amelyen szinte kibeszélhetetlenül sok szenvedésen kellett keresztül mennie. De most már látja, hogy Isten minden, számára érthetetlen eseményt végig a kezében tartott és soha egy pillanatra sem engedte, hogy az Ő örök rendje felboruljon. Egy kisgyereket a legjobban az tud kizökkenteni a maga világából és bizonytalanságba sodorni, ha azt látja, hogy a szülei is félnek. Hiszen, amikor egy kisgyerek fél, akkor a legbiztosabb pont számára az, hogy ha ő nem is, de a szülei tudják, hogy mi történik és kézben is tartanak mindent. Jób most látja meg mindezt. Ő ugyan azt mondta, hogy nem érti. Ő ugyan azt mondta, hogy nem tudja, pontosan miért is történik vele mindez, de a hosszú út, a hosszú várakozás végére rájön arra, hogy Isten egy pillanatra sem engedett ki semmit a kezei közül és minden olyan csodálatos rendben, az Isten uralma alatt van!

Ez a karácsony egészen más lesz, mint korábban volt. Nemcsak a távolságok, a távol maradások miatt, hanem soha nem volt még részünk abban, hogy ilyen méretű világjárvány közepette köszöntsön ránk a Megváltó születésének ünnepe. A napokat bizonytalanságban, betegségben és félelemben éljük meg. Nem tudjuk elképzelni az ünnepünket így és nem is akarjuk így megélni. A napok váltakozása azonban egyre inkább ehhez visz közelebb bennünket. De ez a „nagyon furcsa karácsony”(Márai Sándor) egy hatalmas bizonyságtétel is lehet, ami világraszóló hatással bírhat. Mert most még azon az úton vagyunk, ahol Jób járt korábban: még nem ért véget a nyomorúság, még nem jött meg a felszabadító örömhír, de mi már elmondhatjuk Istennek mindazt, amit Jób is el tudott mondani. Mi még nem látjuk ebben a nagyon kusza és összeborult világban a rendet, de a karácsonyi hit, a Megváltó Krisztus megszületése azt üzeni, hogy Isten tudja! Azt üzeni, hogy ez az egész vírushelyzet szinte teljességgel felfoghatatlan számunkra, de Isten kézben tartja!

Hiszen amikor a betlehemi éjszakába beragyogott a csillag világossága, akkor minden pontosan ilyen kusza és sötét volt. De a csillag ragyogása azt jelentett, hogy Isten kézbe vett mindent! Sőt, Ő soha ki sem engedett onnan semmit, csupán mi hittük azt, hogy magunkra maradtunk, de Ő soha egyetlen pillanatra sem hagyott el ebben bennünket! Áldja meg így a Mindenható Isten mindannyiunk karácsonyát! Ámen.

(Dr. Petró László)

2020.12.22.

Wed, 23 Dec 2020 10:53:08 -0000

December 22.

„A testvéri szeretet legyen maradandó. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok." (Zsid 13,1-3)

A levél írója buzdításul írja sorait. Egyfajta rendelkezés-gyűjtemény áll előttünk, ami röviden összefoglalja a keresztyén ember jellemzőit. Testvéri- és vendégszeretet, gondoskodás a foglyokról és gyötrődőkről. Miért tartjuk ma is fontosnak ezeket a cselekedeteket, amiket felsorol a levél írója? A válasz az, hogy ezek a hívő ember beállítottságát tárják elénk. Ne lehet törvénybe foglalni, mert vagy van rá látásunk, vagy nincs. Nem lehet kötelezővé tenni, hiszen valaki vagy felismeri a másik emberben a „testvért”, vagy csak egy idegen marad, akihez nincs közünk. Viszont ha végig gondoljuk ezek értékét, úgy hiszem, nem akarunk már másként tekinteni egymásra, mint ahogy itt meg van írva.

A testvéri szeretet az egymásra utaltságot hordozza magában. Amint együtt imádkozzuk Isten felé, hogy „Mi Atyánk”, egymásnak testvérévé válunk. Mint egy nagy család, úgy kezd el gondolkodni a gyülekezet önmagáról, és ahogy a testvér segíti a testvért, úgy állunk egymás mellé az életben is.

A vendégszeretettel kapcsolatban érdekes a megjegyzés, miszerint tudtunkon kívül angyalokat vendégelhetünk meg. Az angyalok Isten küldöttei, és nem tudhatjuk, hogy az, akivel megosztjuk kenyerünket, épp milyen küldetésben van, Isten mit bízott rá.

A foglyokra való utalás azokra vonatkozik, akiket hitükért börtönöztek be. Az indult segítségre feléjük, aki bele tudta élni magát helyzetükbe, mintha fogoly lett volna ő is köztük. Európai keresztyénségünket nem fenyegeti börtön, megkötözött lelkek viszont vannak köztünk. Foglyai saját rossz döntéseiknek, tévedéseiknek, szenvedélyeiknek, reményeiknek. Lehetnénk mi is egy közülük. Ne feledkezzünk meg melléjük állni, hiszen Isten kegyelme, hogy ezek a dolgok minket nem tartanak megkötözve. Igyekezzünk őket segíteni feloldani kötelékeikből, Isten hatalmát kérve!

A gyötrődőkkel is tudunk azonosulni ebben a felsorolásban. Átvenni terheiket nem tudjuk, enyhíteni ott, ahol tudunk, viszont igen. Néha a figyelem, vagy egy jó szó enyhíti a fájdalmat. Mi lehetünk a következők, akiknek szükségünk lesz rá.

A levél írójával együtt buzdítok mindenkit: legyünk attól mások, mint keresztyének, hogy a másik emberben a testvért, vagy a segítségre szorulót látjuk. Krisztus is ilyennek lát, mikor miránk tekint. Ámen.

(Kiss Gyöngyi)

2020.12.21.

Wed, 23 Dec 2020 10:51:25 -0000

December 21.

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel." (Zsid 12,28)

Lassan elérkezünk a Zsidókhoz írt levél végéhez. Szerzője a levélnek összefoglalja az eddigieket, amiről írt, és próbál nagy hatással lenni az olvasókra, hogy munkája ne legyen hiábavaló. Azért fáradozik, hogy az üldözés nyomása alatt élő római zsidókeresztény közösség ne adja fel a hitet, ne forduljon el Jézustól, ne térjen vissza atyái hitéhez, hanem minden nehézség ellenére hűséges maradjon. Ennek érdekében azt hirdeti nekik: „rendíthetetlen országot kapunk...”

Feltehetjük magunknak a kérdést: „Hogyan lehetünk részesei ennek a rendíthetetlen országnak?” Úgy, hogyha szövetségre lépünk azzal, aki mindent megrendíthet, és akié ez a megrendíthetetlen ország. Ennek a szövetségkötésnek a kulcsa nem más, mint az Istennel való kapcsolatunk. Ez a kapcsolat akkor teljes, akkor rendezett, amikor a felek elkötelezik magukat egymás iránt, és formálisan is belépünk ebbe a kapcsolatba. A levél szerzője két szövetséget említ meg: a régi mózesit, és az új, jézusi szövetséget tárja az olvasó elé. Szembesíti olvasóit, választani kell! Ha az üldözések következtében feladják a hitüket, visszatérnek atyáik hitéhez, a mózesi szövetséghez. Ha megmaradnak a Jézus által kötött szövetségben, akkor előrehaladnak oda, ahol beteljesedik a rendíthetetlen ország.

Azt írja az Ige: „rendíthetetlen országot kaptunk.” Ki kell hangsúlyozni, hogy kaptunk. Tehát nem magunk szereztük, nem mi vásároltuk, nem mi harcoltunk érte, hanem egyszerűen kaptuk. Ez két dologra hívja fel a figyelmünket. Az egyik, hogy tőlünk függetlenül készítette el. A bűneink, vágyaink, nyomorúságaink, hitünk vagy hitetlenségünk ellenére készen van. A másik, hogy ha kaptuk és részesedni akarunk benne, akkor el kell fogadnunk. Ki kell nyújtanunk érte a kezünket, magunkhoz kell ölelnünk ezt a hatalmas ajándékot.

Ha elfogadjuk, ha belépünk ebbe a rendíthetetlen országba, akkor jöhet bármilyen nehézség az életünkbe, tudni fogjuk, hogy biztos alapokon nyugszik, és nem fog összeomlani. Mert attól, hogy ennek az országnak tagjai lettünk, a kísértés, a bűn, a nehézségek nem tűnnek el életünkből. Imádkozzunk azért, hogy mi is jól tudjunk dönteni, tudjuk a jézusi új szövetséget, a rendíthetetlen országot választani. Ámen.

(Szabó Gergely)

2020.12.20.

Wed, 23 Dec 2020 10:49:53 -0000

December 20.

„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől..." (Zsid 12,15a)

A mai napra választott igevers arra bátorít, hogy ragaszkodjunk az isteni kegyelemhez, mint legnagyobb ajándékunkhoz. A következő történet is segíthet ebben:

„A világ, amikor a kegyelem megnyilvánulásának lesz tanúja, teljesen elnémul. Ebből adott leckét a világnak Nelson Mandela is, amikor huszonhét év után kijöhetett a börtönből, és megválasztották Dél-Afrika elnökének - a beiktatási ceremónián felhívta maga mellé a pódiumra börtönőrét. Ezt követően létrehozott egy nevében is merész kormánybizottságot - Bizottság az Igazságért és a Kiengesztelődésért -, és Desmond Tutu anglikán érseket nevezte ki az élére. Mandela így próbálta megállítani a bosszúlavinát, ami több országban is természetszerűleg bekövetkezett, miután az elnyomott népcsoport átvette az uralmat elnyomóik fölött. A szabály egyszerű volt: ha egy fehér rendőr vagy katonatiszt önként vállalta a sértettekkel való szembesítést, bevallotta tettét, és teljes mértékben elismerte bűnösségét, akkor nem indítottak ellene bírósági eljárást, és nem ítélték el.

Az egyik meghallgatáson egy Van de Broek nevű rendőr idézte fel azt az esetet, amikor rendőrtársaival lelőtt egy tizennyolc éves fiút, majd... elégette a holttestet, hogy meg- semmisítse a bizonyítékokat. Van de Broek nyolc évvel később visszatért ugyanahhoz a családhoz, és az apát is letartóztatta. A feleségnek pedig végig kellett néznie, ahogy a rendőr a férjét egy farakáshoz kötözi, benzinnel leönti és felgyújtja.

A tárgyalóteremben a légy zümmögését is lehetett hallani, amikor az idős asszony, aki előbb fiát, majd férjét is elveszítette, szólásra emelkedett. - Mit kíván Van de Broek úrtól? - kérdezte a bíró. Az asszony azt kérte, hogy Van de Broek menjen vissza oda, ahol elégette a férjét, és szedje össze a hamvait, hogy méltó módon eltemethesse. A rendőr lehajtott fővel beleegyezett.

Az asszonynak azonban volt még egy kérése: - Van de Broek úr az egész családomat elvette tőlem, bennem mégis maradt szeretet. Szeretném, ha havonta kétszer meglátogatna a gettóban, és velem töltené a napot, hogy anyja lehessek. És szeretném, ha tudná, hogy Isten megbocsát neki, és én is megbocsátok. Szeretném átölelni, hogy tudja, valóban megbocsátok.

Miközben az idős asszony elindult a tanúk padja felé, a teremben néhányan spontán elkezdték énekelni az „Ó, érthetetlen kegyelmet". Van de Broek azonban nem hallhatta a himnuszt, mert az események hatására elveszítette eszméletét.”

Vigyázzunk hát, becsüljük meg a kapott kegyelmet. Ámen.

(Magyarné Seres Gabriella)

2020.12.19.

Mon, 21 Dec 2020 10:45:50 -0000

December 19.

„Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját? Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e?" (Jób 38,16-17)

Néhány kiragadott kérdés Jób könyvéből, melyek elgondolkoztatnak bennünket életünk dolgain. Jób könyve eleve keresi a választ a szenvedés értelmére. Hosszú részeken keresztül beszélnek Jób barátai arról, hogy Jób azért kapta a sok szenvedést és kárt életébe, mert olyat tett, ami nem volt kedves Isten előtt. A szenvedő pedig folyamatosan állítja, hogy ő semmi olyat nem tett, amiért vétkesnek találná az Úr. Vétlennek tartja magát és nem ismer be semmi olyan bűnt, amit nem követett el. Viszont nem adja fel álláspontját abban sem, hogy Isten az egyedüli Úr az életében. Még a szenvedések és veszteségek mélységében sem fordul el Tőle. Nincs emberi szó, ami meggyőzné, elfordítaná vagy megmásítaná gondolkozását. Bár ő maga sem érti, hogy miért történt az a sok rossz vele, de ez a bizonytalanság nem változtat a hitén.

Végül maga Isten adja meg a választ Jóbnak. Isten kérdései által Jób megérti, hogy az ő személyes szenvedése nem konkrétan róla szól, hanem az egész teremtett világról és annak Uráról.

Olyan sok dolgot nem értünk meg életünk során. Az egyik ilyen a szenvedés. Sokszor nincs rá magyarázat, hogy miért éppen bennünket ért a fájdalom, teher, nehézség. Próbáljunk túl látni ezeken a nehéz falakon! Jussunk el a tenger forrásáig! Belegondoltunk már abba, hogy ahhoz, hogy eljussunk a forrásig folyamatosan árral szemben kell mennünk? Ahhoz megleljük az életet adó forrást küzdeni és időnként szenvedni kell. Szembe menni a világgal és olyan nézetekkel, amelyek nem férnek meg Isten dolgaival. Bátorságra, kitartásra és hűségre lesz szükségünk az út során. Viszont az út minden perce, minden nehéz pillanata megéri, ha végig kitartunk és elérünk a forrásig. A forrás elfedi majd minden szenvedésünket. Hiszen folyamatos küzdelem az életünk. Jelenleg is megváltozott, korlátozott időszakban készülünk karácsonyra.

Ha nem is úgy, mint Jób, de szenvedünk és küzdünk. Bíztasson bennünket Isten igéje:

„Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,10) Legyen előttünk példa Jób viselkedése: tartsunk ki az Úr mellett! Véssük szívünkbe Szikszai György (református pré- dikátor) szavait: „Bármilyen közel van a karó a szőlőtőkéhez, soha sincs közöttük életközösség.”

A szenvedések, nehézségek között se engedjük meg magunknak, hogy eltávolodjunk Istentől, sőt keressük a Vele való élő közösséget és úgy készüljünk az előttünk álló ünnepre! Ámen.

(Dr. Vörösné Baráth Lívia)

2020.12.18

Mon, 21 Dec 2020 10:43:54 -0000

December 18.

„Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!" (Jób 37,14)

Jób könyve nem a Szentírás legismertebb könyvei közé tartozik. „Főszereplője” Jób, akit egy istenfélő, igaz emberként ismerhetünk meg. Életét boldogságban és gazdagságban éli. Ám egyik pillanatról a másikra váratlanul balsors tör rá. Egymást követő tragédiák sorozata éri, s élete válságba kerül.

Jóbot úgy emlegetik - nemcsak egyházi körökben, hanem azon kívül is, - mint a nagy szenvedőt. Jób a szenvedésnek nagy példaképe lett a Bibliában, hiszen elvesztette a családját, elvesztette egyetlen napon a gyermekeit, azután a vagyonát, és végül még az egészségét is. Számos kérdés merülhet fel bennünk: Hogyan engedhet meg Isten ilyesmit? Ha Ő a szeretet Istene, akkor miért nem lép közbe? Miért nem akadályozza meg legalább a meg nem érdemelt szenvedést? Jób történtét olvasva talán sokan önmagunkat véljük felismerni, hiszen mindnyájunk életében vannak mélypontok, sorscsapások, kudarcok... Az Igét tovább olvasva azonban hamar kiderül, hogy mindez nem véletlenül történik Jóbbal! Nem valamiféle csapás ez, hanem Isten műve! Az Úr próbára teszi őt! Jób sorsát Isten intézi. Vagyis ami vele történik, az nem is véletlenszerű! Nem a sors keze ez, hanem az Isten akarata! Miért? Mert Istennek terve volt Jóbbal. De Jób sokáig félreérti ezt a tervet. „Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!”

Nekünk sem szabad megrekednünk tehát a kérdésnél, hogy mi az oka szenvedésünknek! Sokkal fontosabb, hogyha meg akarjuk érteni, mit tanulhatunk ebből a szenvedéséből? Mit üzen, hová akar vezetni ezzel az Isten? A személyes szenvedés mélyebb értelmét mindenki csak az Istenhez való őszinte odafordulás által értheti meg. Fontos, hogy az életünket Isten vi- lágosságában lássuk! Hiszen mi, emberek, a dolgok menetét csak korlátoltan érthetjük meg és láthatjuk át. Nincs olyan rálátásunk, mint Istennek. Még ha most tehetetlenül állunk is bizonyos nehézségekkel, problémákkal szemben, biztosak lehetünk abban, hogy Isten mindent lát és tud. Ő tudja, mit, miért tesz, milyen terve van velünk.

„Az Úr csodásan működik, De útja rejtve van,

Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyében, Formálja terveit, De biztos kézzel hozza föl,

Mi most még rejtve itt.”

Kérünk, Urunk, állíts meg bennünket is! Hadd gondolkozzunk a te csodáidról! Engedd, hogy megérthessük, ki vagy te nekünk. Segíts, hogy a veled való kapcsolatunk erősödjék. Ámen.

(Vanyurné Ferk Ildikó)

2020.12.17.

Thu, 17 Dec 2020 11:23:22 -0000

December 17.

„Milyen magasztos az Isten." (Jób 36,26)

Amikor ezeket a sorokat igyekszem papírra vetni, még elképzelni sem tudom, hogy december 17-én hol tart majd a vírushelyzet, milyen korlátok között telnek majd napjaink. Azt pedig végképp nem, hogy milyen ünnepünk, milyen karácsonyunk lesz. Mindnyájunkat feszít ez a kettősség: félelem, aggódás, féltés és örömteli, boldog várakozás között keressük a helyünket. Akár egyiknek akár másiknak adjuk át magunkat, bűntudat, hiányérzet mardossa lelkünket. Hogyan legyen igazi ünnepünk ilyen körülmények között, lehet-e egyáltalán boldogan ünnepelni ilyen nehéz időkben? De szabad-e megfeledkeznünk, vagy csak háttérbe szorítanunk a karácsony csodáját e nehézséges idő ellenére?

Úgy érzem, pontosan abban a helyzetben vagyunk, mint a szenvedő Jób próféta, akinek a nehézségben csak önmaga körül forogtak a gondolatai. De akkor Elíhú megállította egy pillanatra, csendre intette és arra kérte, vegye sorra mindazokat a csodákat, amelyek nap, mint nap bizonyítják Istenünk létezését, hatalmát, nagyságát: a vízcseppben, a felhőben, az esőben, a szélben, a mennydörgésben, a hópehelyben....

Épp úgy, ahogyan Wass Albert csodaszép versében is olvashatjuk:

„Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt, nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.” (Látható az Isten)

Ebben a csendben felragyog Jób előtt Isten nagysága. Igaz, hogy ezekből a csodákból nem kapott választ a kérdéseire, nem múlt el fájdalma, de tudta, hogy nincs egyedül. Ez a válasz számunkra is a korábban feltett kérdésünkre. Álljunk meg egy kicsit és vegyük észre körülöttünk az isteni csodákat. És akkor a szívünkben is megtörténik a csoda. Mert a nehézség közepette is gazdagnak érezzük magunkat. Mert megtelik a szívünk hálával. Szívből jövő imádságainkkal pedig tudunk Kihez kapaszkodni.

Így lehet egyedül 2020-ban is meghitt, szeretetteljes adventünk és ünnepünk.

„Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.” (Reményik Sándor: Csendes csodák) Ámen.

(Kocsi Zsuzsanna)

2020.12.16.

Wed, 16 Dec 2020 08:42:18 -0000

December 16.

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid 11,6)

A Szentírást lapozgatva megfogalmazódik bennünk a kérdés: mi is a hit? A hit az ember helyes magatartása Isten iránt. Ez így igaz, de a Biblia másképpen fogalmaz, amikor a hit lényegét akarja elénk tárni: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

A Szentírás olyan hit hősöket ismertet meg velünk, akik példaértékű életükkel követendőek számunkra. A sok példa közül, most csak néhányat említsünk meg. Ott volt Énokh, aki hite által felvitetett Istenhez. Ismerjük Noé történetét is, aki igaz ember volt Isten előtt. Hitt Istennek, ezért mind Ő, mind pedig családja megmenekült az özönvíz pusztításától. De említhetjük Ábrahámot is, aki Izrael ősatyja volt, aki hitt Isten ígéretében, hogy Ő majd nagy néppé teszi és neki adja az ígéret földjét. Ezért elindult, maga mögött hagyván mindenét, s közben még azt sem tudta, hogy Isten pontosan hová viszi. Sára pedig hitt Istennek és megkapta az ígért gyermeket, és aki által Isten Izraelt nagy néppé tette. De ott volt Mózes is, aki elhívást kapott Istentől. Bízott az Ő szavában, aki kivezette a népet Egyiptomból, a szolgaság házából. Ne feledjük Jóbot sem, aki mindenét elveszítette, gyermekeit, vagyonát, feleségét, és egészségét, de mégis mindvégig hű maradt Istenhez, kitartotta végletekig, mert tudta, hogy Ő nem hagyja magára. Ezek az emberek erős hitükről tettek tanúbizonyságot.

A lassan elkövetkezendő Adventi készülődés, milyen hittel tölt el bennünket? Eltudunk- e csendesedni, letudunk-e hajolni a jászolhoz, térde tudunk-e borulni Isten Fia előtt? Hiszünk- e a betlehemi csillag fényében, az angyalok dalában, a jászolhoz siető pásztorokban, vagy a három király örömében? Igen hisszük, hogy Jézus a Megváltó, hisszük, hogy Ő Isten Fia. Hisszük, hogy azért jött, hogy megismerjük az Isten szeretetét. De ha kételkednénk, tudnunk kell, hogy a legnagyobbat adta oda értünk, az ő drága életét. Kételyeinket félre dobva töltse el a szívünket a hit, a remény és a szeretet, akármilyen nehézség gyötrelemmel teli is az életünk, mindig ott vár valaki szét tárt karokkal, aki átölel és megvigasztal, Ő pedig nem más, mint az igaz élő Isten. Ha nem is látjuk színről-színre, Ő mindig ott van, csak hinned kell. Ezért legyen áldott Ő! Kérjük Istent, hogy mindennapjainkban érezhessük áldó szeretetét! Ámen.

(Dr. Perák Józsefné)

2020.12.15.

Tue, 15 Dec 2020 08:51:36 -0000

December 15.

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid 10,39)

Konfirmációm első kérdése jut eszembe, mely egyben a Heidelbergi Káté 1. kérdése is. „Mi néked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy testestől- lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őnéki éljek.”

Jézus tulajdona vagyok, ami azt jelenti, hogy azt csinál velem, amit akar. Elfogadom Tőle életem szenvedéseit, és tőle várom az áldást is életemre nézve. Egyedül neki akarok adni mindenért dicsőséget. Testem, lelkem, családom, munkám, időm, pénzem, minden, amim van az Övé, és szabadon bánik azzal, amim van. Isten Úr az események fölött is, tehát ne veszítsük el a bizalmunkat, lássunk túl azon, ami éppen most történik.

A minket kimondhatatlanul szerető Isten mindent a javunkra fordítva kezében tart, és céljaink felé vezet minket. Éppen a nyomorúságok idején kell észrevenni, hogy Ő szabadító Úr is. A nehéz időszakban tudjuk gyakorolni azt, ami elméleti síkon nagyon jól megy, hogy akkor is legyen bizodalmunk, amikor egy adott élethelyzet nem azt mutatja, hogy jóra fordul minden.

Bátorít, biztat bennünket ez az igerész is, hogy van, kihez járuljunk, van, kihez forduljunk 1-1 élethelyzetben. Buzdít a kitartásra, az előrehaladásra.

Azt olvassuk az Igében, hogy „nem a meghátrálás emberei vagyunk”. (Zsid 10,39) Mit csinál az, aki meghátrál? Visszavonul, megfutamodik, elmenekül, visszariad, visszalép, elszáll a bátorsága. A hívő embernek is lehetnek és vannak is ilyen érzései, de ha belekapaszkodunk Isten Igéjébe és visszagondolunk azokra az élethelyzetekre, amelyeken átsegített bennünket, akkor elmondhatjuk, hogy a hit, a reménység emberei vagyunk. Ámen.

(Halász Diána Anna)

Elnökségi közlemény az ünnepi istentiszteletekről

Mon, 14 Dec 2020 11:08:41 -0000

2020.12.14

Mon, 14 Dec 2020 08:20:32 -0000

December 14.

„Az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra... Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket." (Zsid 10,10.14)

A „megszentelt” kifejezés eredeti szavát gyakran a „megszentel” értelemben fordítják le és így is használjuk. A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz 10. versében azonban olyan igeidőben (és értelemben) szerepel, ami a mondat további részével együtt világossá teszi, hogy a megszentelés már befejezett tény. Isten megszentelte a népét. Ezt még az is megerősíti, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője sehol sem utal a hívő ember „folyamatos megszentelődésére”. Mintha ez számára ilyen értelemben nem egy élethosszig tartó folyamat lenne, hanem annak döntő mozzanata Isten cselekedete. Ezért ez a megszentelődés sokkal inkább a páli megigazulás fogalmának felel meg, ugyanis Krisztus halála által a Benne hívők megszentelődtek és tökéletessé váltak arra, hogy bűntudat nélkül szolgálják Istent. De jó lenne ezt érezni és megélni életünk minden napján!

Abban az időben a papok naponként mutattak be áldozatot, de ezek az áldozatok soha nem törölhették el az emberek bűnét. A papok áldozata valóban folyamatos volt, nem lehetett azt mondani, hogy valamelyik hosszú időre megszentelte volna az embereket. De azzal, hogy Krisztus az Istennek jobbjára ült, kétséget kizáróan jelzi, hogy az Ő áldozata örök érvényű. Tehát az emberi folyamatos erőlködéssel szemben áll, az isteni egyszeri és tökéletes, hiszen Ő egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Amíg az emberek csak próbálják a tökéleteset, az örök érvényűt megközelíteni, addig Isten maga a tökéletesség és az öröklét.

Ezen az adventen még erősebb ez a kontraszt bennünk. Mindent megteszünk töké- letlenségünkben, hogy méltóképpen várjuk a Megváltót. De azt látjuk, hogy ez éppoly emberi erőlködés, mint az áldozatok folytonos bemutatása. Hiszen újra és újra beleütközünk a bezárt- ság és vírus emelte falakba, amelyek szinte előre eldöntik, hogy nem lehet ez az advent olyan, mint régen volt. De a mai igeszakasz azt üzeni nekünk, hogy nem baj, hiszen nem az ember- eknek kell tökéletesnek lenniük, ugyanis az eljövendő nagy király már tökéletes. S ha Ő maga a tökéletesség, akkor semmilyen vírus és semmilyen félelem nem írhatja felül az advent igazi lényegét. Adja meg a Mindenható Isten, hogy tökéletlenségünkben ne a félelmeink uraljanak bennünket, hanem a tökéletes Jézus Krisztus, aki most is megszentelheti ezt az időszakot! Ámen.

(Dr. Petróné Oláh Edina)

2020.12.13

Mon, 14 Dec 2020 08:19:06 -0000

December 13.

„Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak. Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék. Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága." (Jób 33,26-30)

Sorra jönnek a barátok beszédei, akik Jóbot körülveszik és időnként valós segítséget nyújtva, de időnként a könnyebb megoldást keresve szólnak hozzá. Most éppen Elihú a soros, aki úgy tűnik, hogy nagyon is emberi módon, emberközelből szólítja meg Jóbot és elmondja neki, hogy meg kell Istennek vallania a bűnét, mert Isten kész az irgalmasságra.

Arra világít rá, ami a korabeli gondolkodásba nagyon is jól illeszkedett: Jób e mostani nyomorúságának az oka az elkövetett vétkeiben keresendő, amely miatt Isten távolra vetette életét. Éppen ezért szerinte Jóbnak komoly bűnbánatot kell tartania és Istenhez kell fordulnia, mert ugyan Istennél már készen van az ítélet - amely ezekben a napokban nagyon is jól kivehető Jób életében - de talán még ez változhat.

Nyilvánvalóan Elihú nem tudott még arról, hogy Isten a kegyelmét Egyetlen Fia által az egész világ számára meghirdeti majd. Ő abban reménykedett, hogy Isten kivételt tehetne Jóbbal és ha úgy tetszik, ezt az „egyedi elbírálási kérelmet” elősegíthetné a maga bűnbánatával. Jóllehet Elihú érvelése nem teljesen hibátlan, mert az Isten kegyelmét valamely emberi cselekedethez társította és mintegy annak folyamányaként akarta bemutatni. Arra azonban tökéletesen érzett rá, hogy az isteni kegyelem felül tudja írni a büntetést és Isten az Ő irgalmasságával valóságosan várja azt a pillanatot, amikor el tudja törölni a büntetést. Sokakkal beszélgettem, akik elmondták, hogy ebben az adventben a legnehezebb az lesz, hogy amíg várjuk a Megváltó Urat, addig egy másik várakozás is kidomborodik majd. Várjuk azt, hogy mikor lesz már vége ennek a helyzetnek.

Elihú válasza nyomán szemünk elé tárul egy harmadik várakozás is. De ez már nem az ember várakozása. Isten vár. Várja az embert, mert adni akarja a kegyelmét. De talán mi is úgy vagyunk, mint Jób, aki még mindig nem tanulta meg azt, amit a nyomorúság alatt neki Isten tanítani akart. Talán még mi sem tanultunk meg mindent a vírushelyzet alatt. De egy dolog bizonyos: Isten már nagyon várja, hogy amikor megtanultunk mindent ebből a helyzetből, akkor adhassa az Ő kegyelmét! Ámen.

(Dr. Petró László)