Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

Várakozás és készülődés

2014-11-28 14:28:30 / szentkiralyszabadja.ref.hu

A várakozás nem mindig ugyanazt jelenti életünk különböző helyzeteiben. Lehet ez egy passzív állapot, amikor úgy várjuk valaminek vagy valakinek az eljövetelét, bekövetkezését, hogy közben nem teszünk semmit. Tétlenek vagyunk, mert nincs mit tenni, vagy éppen nekünk nincs erőnk, és indíttatásunk a cselekvéshez. Mi csak vagyunk egy „valami majd lesz" állapotban. Az adventi időszak azonban egy hívő embernek nem szabad, hogy ilyen legyen.

 

Ezek a hetek olyan várakozással kell, hogy teljenek, amiben aktívan készülődünk. Feldíszítjük az otthonunkat, ünnepi programokat és találkozásokat szervezünk, beszerezzük az ajándékokat és a karácsonyi ételek hozzávalóit. De túl minden külsőségen, igazából az a fontos, hogy a lelkünkben készülődjünk.

Ha valóban oda szeretnénk majd lélekben állni Isten Fiának jászolához, és megélni annak az örömét, hogy Jézus Krisztus értünk emberré lett, vagy ha karácsony történetében inkább már a jövőbe helyezkednénk Krisztus második eljövetelét várva reménységgel, esetleg egyszerűen csak őszinte és igaz szeretettel szeretnénk megélni a szeretteinkkel való ünnepi együttlétet, azért előtte tenni kell. Mert ezek a dolgok nem történnek meg „csak úgy", maguktól.


Semmilyen formában nem lehet megtapasztalni Istent anélkül, hogy megállnánk, elcsendesednénk, az Úr fényében megvizsgálnánk önmagunkat és életünket, és hogy a Mindenhatóra nézve, Utána vágyakozva átadnánk magunkat az Őt illető dicséretnek és hódolatnak. Mindezek megélésére pedig időt kell áldozni, és átadni a szívünket, ahol ezek megtörténhetnek. Mert csak így lehetünk készek arra, hogy valóban megtapasztalhassuk az Élő Isten jelenlétét és mikor eljön az idő, majd megállhassunk Előtte. Erre figyelmeztet az Ige is: Legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok (Mt. 24,44).

Várakozzunk! Vágyakozzunk! Készülődjünk!
Legyen áldott az advent mindenkinek!

Moncsi