Közösségünknek mintegy harminc tagja – összesen nyolcvan-száz gyülekezeti tagunk jelenlétében – a Szentírás alapján naponkénti bontásban felidézte a virágvasárnaptól húsvét hajnaláig tartó időszak legfontosabb üdvtörténeti eseményeit.

A lesötétített templomban, kizárólag a gyertyák visszafogottan halvány fénye mellett lelki szemeinkkel és füleinkkel valóban látni, hallani véltük a nagyhét számunkra oly fontos, hiszen megváltásunkat eredményező történéseit. Különleges „múltidézés” cselekvő résztvevői és lélekben gazdagodó részesei lehettünk ebben a közel másfél órányi időtartamban, amely a feltámadás ünnepének köszöntésével zárult.

Az Evangéliumoknak a nagyhétről szóló híradásai mellett segítségül hívtuk Munkácsy Mihály Ecce homo [Íme az ember] című csodálatos festményének kivetített másolatát, valamint Reményik Sándor, Túrmezei Erzsébet témájukban idevágó csodálatos költeményeit és sok más irodalmi alkotást, amelyek mind-mind gazdagították ünnepi összejövetelünk anyagát. Sok forrásból merítettek a szövegkönyv szerzői, és mindezt komoly hozzáértéssel végezték. Munkácsy említett festménye kapcsán bepillanthattunk több ottani szereplő lelki világába, „megismerhettük” többek között az események iránt közömbös, már inkább a katonai pálya utáni „veterán” időszakkal törődő római katona gondolatait, aki minden közönye ellenére, elöljárói iránti megvetése mellett valahogy mégis ráérzett „a győztes áldozat” ártatlanságára, talán még annak igazságára is. Még az emberek jóindulatát – lehullajtott élelem formájában – ezúttal hiába kereső kóbor kutya „megszólalása” is sejtetni engedte, hogy az előbb megkorbácsolt, majd bíborba öltöztetett és tövissel koronázott vádlott, illetve elítélt csak „onnan felülről, a láthatatlan valakitől” várhatta, majd kaphatta meg a segítséget. Bepillanthattunk az egész pertől joggal idegenkedő római helytartó, Pilátus gondolataiba, aki kétségbeesetten, de hasztalanul igyekezett „lemosni kezéről az immár örökre ráégett ártatlan vért.” Joggal érezhette magát csapdában, a megszálló hatalom legrangosabb képviselőjeként is kénytelen volt a farizeusok igénye szerinti ítéletet kimondani az általa ártatlannak vélt vádlottra. Ízelítőt kaphattunk a Mester közvetlen környezetének zavartságáról, esendőségéről, akik kezdetben nem tudtak mit kezdeni a Megváltó Krisztus feltámadásának örömhírével, de a Feltámadott személyes megjelenése után örömre változott addigi gyászuk, kétségbeesésük, kilátástalanságuk.

A nagyhét egyes napjainak történései között jól, illetve kevésbé ismert énekeinket énekeltük orgonakísérettel, amelynek révén valamelyest közelebb hoztuk látottakat és hallottakat megszokott gyülekezeti gyakorlatunkhoz, miközben új nagyheti énekek tanulására, illetve gyakorlására is adódott alkalmunk. Illesse őszinte elismerés és köszönet az elhangzott anyag összeállítóit és sokszorosítóit, a zenei kíséret megteremtőit és természetesen az alkalom minden szereplőit! Külön említést érdemel az a gesztus, hogy a valós lelki gazdagodás mellett valami „kézzel foghatót” is hazavihettünk egy-egy bibliai igével megírt tojás formájában. Régi szokás szerint a tojásokat összekoccantva köszöntöttük egymást: „Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!”

Végül Handel Győzelmi kórusát énekeltük orgonával, trombitával, harangszó mellett. Az Úristen iránti mélységes hálával köszönjük ezt az alkalmat mindenkinek, akit illet.

Dr. Huszár Pál