Turisztika

Kálvin emlékévek 2009-2014 rendezvény Balatonkilitin

Turisztika / Programok

A Balatonkiliti Református Egyházközség – kapcsolódva az országos egyház kezdeményezéséhez – szeretné méltóképpen megünnepelni és örök időkre emlékezetessé tenni Kálvin János lelki, szellemi hagyatékát városunkban, méghozzá oly módon, hogy Kálvinról neveznénk el azt a közteret, amelyen a Kiliti városrész református temploma áll.

Siófokon ezidáig nem található róla elnevezett közterület; csupán a Jókai parkban található az egyetlen „református vonatkozású” emlékmű, melyet az 1921 nyarán Kilitin megalapított Magyarországi Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének emlékére állíttatott Egyházunk.

Az SDG Szövetség jelvénye a 25. zsoltárt és Kálvin pecsétrajzát vette alapul: egy égő szívet tartó kéz, melyhez társul a híres jelmondat – „Szívemet égő áldozatul az Úrnak ajánlom!”

Meggyőződésünk: fontos társadalmi, közéleti esemény lehet a „közterületi névadás”; egyáltalán beszédes akárcsak egy egyszerű utcanévtábla is, és minden, ami összefüggésbe hozható Kálvinnal: szembeköszön velünk a mindennapjainkban – hiszen majd’ félezer éve a magyar néplélekben élő örökség ez! Ugyanakkor az ünnepet magát megihleti az itt élő gyülekezet történetisége is…

Az ünnepély időpontja, helyszíne:

2009. október 3. szombat délután 3 óra – kiliti református templomkert

Az ünnepi program-tervezet:


„Soli Deo Gloria” – Egyedül Istené a dicsőség!

Steinbach József

püspök

Köntös László

püspökhelyettes

2012. február 10., péntek,
Elvira napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3994
Összesen 2009. június 2. óta : 1875160

Település kereső