„Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim… az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig.” 1Móz 48
1 Történt ezek után, hogy hírül vitték Józsefnek: Apád beteg! Ekkor elvitte hozzá két fiát, Manassét és Efraimot. 2 Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon. 3 Jákób ezt mondta Józsefnek: A Mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, 4 és azt mondta nekem: Megszaporítalak és megsokasítalak, népek sokaságává teszlek, és a te utódaidnak adom örökre ezt a földet birtokul. 5 Legyen hát enyém a két fiad, akik Egyiptom földjén születtek, mielőtt eljöttem hozzád Egyiptomba! Efraim és Manassé legyen éppúgy az enyém, mint Rúben és Simeon! 6 Azok a gyermekeid viszont, akiket utánuk nemzettél, legyenek a tieid, és viseljék bátyjaik nevét örökségükben! 7 Mert amikor Paddánból eljöttem, fájdalmamra meghalt Ráhel útközben Kánaán földjén, amikor már csak rövid út választott el Efrátától. Ott temettem el az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton. 8 Amikor Izráel meglátta József fiait, megkérdezte: Kik ezek? 9 József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket! 10 Izráel szeme az öregség miatt meggyengült, nem látott már jól. Közel vitte azért őket Jákóbhoz, ő pedig megcsókolta és megölelte őket. 11 Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még azt is megengedte, hogy megláthassam a gyermekeidet. 12 Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult. 13 Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára. 14 Izráel kinyújtotta a jobb kezét, és Efraim fejére tette, pedig ő volt a kisebbik. A bal kezét meg keresztbe rá Manassé fejére tette, pedig Manassé volt az elsőszülött. 15 Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, 16 az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Rólam nevezzék el őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Legyen számtalan utódjuk ezen a földön! 17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy áttegye Efraim fejéről Manassé fejére. 18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! 19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de kisebbik testvére nagyobb lesz nála, és utódaiból sok-sok nép támad majd. 20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét! Így helyezte Jákób Efraimot Manassé elé. 21 Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. 22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
„Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim… az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig.” (15) Jákób látja Isten jelenlétét édesapja és nagyapja életében, s mintegy ennek következményeként Isten pásztor mivoltáról tesz bizonyságot a saját életére nézve. Nagy áldás látni Isten jelenlétét az ősök életében. Még nagyobb áldás Vele járni mint Pásztorral, aki vezet, megerősít és reménységet ad!
RÉ21 846 • IÉ Fil 3,(4b–6)7–14 • Zsolt 133
Heti dicséret | 250 | Zengd Isten nevét
Heti zsoltárének | 119 GH | Gondold meg azt, és jusson eszedbe
„Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Mk 13,21–37
21 Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! 22 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. 23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! 24 Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, 25 és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. 26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. 27 És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig. 28 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 30 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 32 Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 33 Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő. 34 Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon. 35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel; 36 ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(31) „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mk 13,21–37)
„Vigyázzatok!” – mondja ebben a részben többször is Jézus. Sajátjaihoz szól, mindenkori követőihez, figyelmeztetésül. Hamis Krisztusokról, megtévesztésről, szemfényvesztésről, csapásokról, katasztrófákról. Jézus tudja, mi következik, ismeri saját útját a keresztig, és azon is túl. De tudja, míg nem lesz testben jelen, követői számára nehéz időszak érkezik. Recsegni-ropogni fog minden, ég és föld, morál és kultúra. Nem akar senkit megijeszteni az Úr, arra figyelmeztet, hogy övéi tartsák az irányt, ne adják be a derekukat a csillogó és túl könnyű semminek, de ne törjenek össze a nehézségekben sem – ez is, az is el tud szakítani a hittől. Vigyázzunk! Az, amit állandónak, tartósnak, maradandónak gondolunk, csak a mi szemszögünkből az. Sem a lázadó ember eredménye, sem a szenvedés prése nem lesz örök, csakis Isten akarata, terve, szava – mindaz, ami testté lett Jézusban. Csak az a maradandó, amit Jézus mond. Vigyázzunk, mire építjük az életünket, a jövőnket, a családunkat, az egyházunkat! Jézus feltárta és elérhetővé tette saját magát, életén és halálán át pedig az örök életet. Miért választanánk a romlandót a romolhatatlan helyett?
