Ácsi Református Egyházközség Honlapja

Az Ácsi Református Egyházközség Elnökségének tájékoztatója

2020-05-14 21:05:01 / Gerecsei Zsolt

Kedves Testvéreink!
A Koronavírus-járványhelyzet alakulása nyomán Magyarország Kormányának és Református Egyházunk Zsinatának állásfoglalása alapján újra indítjuk a gyülekezeti istentiszteleti alkalmakat. Május 17-én vasárnap 10 órától templomi istentisztelet lesz.
A szükséges járványügyi rendelkezések betartást kérjük mindenkitől! Ezért -maszkban jöjjenek,
-egymástól a szükséges 1,5-2 méteres távolságot a padokban tartsák be. (ne feltétlenül a megszokott helyeiket keressék, az ülésrendben segíteni fogunk) -a templom bejáratainál fertőtlenítős kéztörlési lehetőséget biztosítunk -a kézfogást, személyes érintkezést mellőzzék
Egyelőre csak a délelőtti istentiszteletet tartjuk, az eddigi televíziós közvetítésben megszokott rövidebb formában. Mindazok számára, akik koruk, betegségük, esetleg félelmeik miatt nem mernek eljönni, továbbra is biztosítjuk a televíziós istentiszteletek lehetőségét, így a május 17-i istentiszteletről is készül felvétel, mely nem vasárnap a megszokott időben, hanem egy későbbi időpontban kerül adásba illetve az elektronikus felületekre.
Mindannyiuk életére, a személyes találkozás reményében Isten áldását kérjük.

Tisztelettel és testvéri szertettel:
Az Ácsi Református Egyházközség Elnöksége.