Dadi Református Egyházközség Honlapja

04. 26.

2020-04-25 23:33:27 / Kacsora Szabolcs

Fejezd be a versenyt

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak."

Ézsiás 41,10

Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik legmegdöbbentőbb jelenete játszódott le.

A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer olimpiai aranyérmes lesz 400 m-es síkfutásban. Kitartó készülésének eredményeképp ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.

A Sports Illustrated így számolt be a drámai eseményről:

Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán felállt. "Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy odaért a célegyeneshez, egy férfi sietett le a lelátóról. Félrelökve egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim Redmond volt az Derek édesapja. "Nem kell ezt csinálnod." - mondta síró fiának. "Dehogynem!" - felelte Derek. "Jól van akkor," - mondta Jim, - "együtt befejezzük." Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt, üvöltött és sírt.

Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan édesapa emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt.

https://www.youtube.com/watch?v=t2G8KVzTwfw

Életünk versenyében minket is érnek nehézségek, kudarcok, fájdalmak, váratlan élethelyzetek. Próbálunk ellenük küzdeni, de sokszor saját erőnk kevés, hogy ezeken felülkerekedjünk. Ilyenkor összeomlunk, sírunk, és legszívesebben feladnánk. Isten azonban otthagyta a „mennyei lelátót", hogy felemeljen, mellettünk legyen az Ő Fia, Jézus személyében. Ereje nagyobb a miénknél, Rá bátran támaszkodhatunk. Szerető, mindenható Atyaként számíthatunk a segítségére, támogatására. Minden lépésünket számon tartja, és kész segíteni bármikor, amikor feladnánk. De ehhez, nekünk is kérnünk kell Őt. A döntés a mi kezünkben van, hogy folytatjuk-e Vele a versenyt. Ha igent mondunk a Vele való életre, lehet, hogy nem múlik el rögtön a gond, fájdalom, de kapunk Tőle erőt ahhoz, hogy befejezzük a versenyt, aminek a végén az örök élet jutalma vár.

Közös imádságunk lehet:

„Kimerült már és elfáradt a lelkem, sok gond és baj, mi szívem nyomja el. És mikor szótlan vártam Rád a csendben, halkan jöttél, leültél mellettem.

És felemelsz, hogy az ormok csúcsán álljak, és felemelsz, mikor a hullám támad rám! Erőm nagyobb, mert vállad támaszt engem! És felemelsz, hogy egy jobb ember legyek.

Nincsen élet szenvedések nélkül, nyugtalan szívem háborogva ver. De mikor jössz úgy elragad egy érzés: a végtelen pillanatra az enyém!

És felemelsz, hogy az ormok csúcsán álljak, és felemelsz, mikor a hullám támad rám! Erőm nagyobb mert vállad támaszt engem! És felemelsz, hogy egy jobb ember legyek.

(Brendan Graham: You Raise Me Up - Fenyvesi Attila ford.)

https://www.youtube.com/watch?v=ZcxXpkTSG_4

(Kovács Rebeka)