Dél-balatoni Református Régió

Templomfelújítás és orgonavásárlás a Kele utcában

2013-10-17 11:43:06 / Iván Géza

Október 12-én délelőtt kétszeres hálaadásért gyűltek össze a siófoki reformátusok. Egyszerre ünnepelték meg az új versenyorgonájukat és a templom külső felújításának befejezését. Az ünnepi istentiszteleten Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök hirdette Isten Igéjét. Az alábbiakban Bartha Béla lelkipásztor ünnepi beszédét olvashatja.

 

 

Ünneplő Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

Tudom, hogy a legszebb dolog egy gyülekezet életében, ha ünnepelhet, hisz ekkor nyilvánvalóvá lesz mindenki számára, hogy nem csak belső lelki élete van, amely kifelé nem feltétlen látszódik minden esetben, hanem a lelki élet nyomán megmozdul, mintegy életre kel a közösség és olyan dolgokat visznek véghez Isten segítségével, amelyek mai világunkban csodával érnek fel.

Nos, nem egészen egy esztendőn belül a siófoki gyülekezet tagjai két hatalmas csodát éltünk meg: elkészült templomunk tornyának felújítása és lett egy csodaszép versenyorgonánk, melynek kapcsán megújult templomunk külseje is.

1. Mint ismeretes, az elmúlt évben többen is felhívták figyelmünket arra, hogy templomunk tornyának födéméről olyan mértékben hullnak le a bitumenes zsindelyek, amely rövid időn belül visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a torony faszerkezetében. Gyülekezetünk presbitériuma megbízta a lelkipásztort és a gondnok, hogy kérjünk fel egy szakértőt, aki elemzi a helyzetet és megoldási javaslatokat kínál problémánkra. Katona Tamás műszaki segítségével kiértékeltük a helyzetet és a presbitériummal közösen úgy döntöttünk, valamilyen forrás után nézünk, hogy megóvjuk templomunkat egy nagyobb katasztrófától. Megkerestünk három építési vállalkozót, hogy a felmérések alapján készítsenek egy felújítási tervet. Ezek rövid időn belül rendelkezésünkre álltak.

Isten ekkor hozott elénk egy pályázati lehetőséget, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi épített örökségek megóvására írt ki, ahová Szászfalvi László akkori államtitkár bíztatására be is adtuk pályázatunkat. Ezen a pályázaton 2,5 millió forintot nyertünk, melyet hálás szívvel köszönünk meg ezúton is Szászfalvi László miniszteri biztosnak és munkatársainak, s természetesen a magyar államnak. Ezután adtuk be kérelmünket Siófok Város Képviselőtestületéhez, ahonnan dr. Balázs Árpád polgármester kedvességét és maximális segítőkészségét tapasztalhattuk meg.

A képviselőtestület az állam által megítélt 2,5 millió forintunk mellé ugyanekkora összeget szavazott meg templomunk tornyának megóvására. Jelen van köztünk polgármester úr, akinek szeretném megköszönni nem csak a templomtoronyra felajánlott összeget, hanem azt is, hogy évtizedekre visszamenően szívén viseli református gyülekezetünk életét és lehetőségéhez mérten mindenkor támogatta kezdeményezéseinket. Legyen áldás életén és az általa irányított képviselőtestület tagjainak életén és munkáján!

Megkerestük a Somogyi Református Egyházmegyét is, ahonnan ugyancsak kaptunk 750.000 Ft. támogatást munkánkhoz, amit szeretnék megköszönni Nagy Csaba esperes úrnak és az egyházmegyei tanács tagjainak. Gyülekezeti tagjaink körében is adakozást hirdettünk, melyen vasárnaponként egy külön perselybe a megyei támogatáshoz hasonló nagyságrendű támogatás gyűlt össze. Az Úr áldjon meg minden adakozó kezet és szívet!

A három ajánlat közül a presbitérium a Kiss-Magyar Építő Kft. beadványát tartotta a legkedvezőbbnek, így őket kértük fel a munkálatok elvégzésére. Szakértelmükről, precízségükről és pontosságukról meggyőződhettünk a munkálatok egész ideje alatt. Külön köszönjük, hogy a tulajdonukban lévő állványzatot, térítésmentesen bocsátották rendelkezésünkre.

 

Így készült el a te

mplomtorony átfedése időtálló, úgynevezett VM Zinc lemezzel és ha már fel volt állványozva a torony, a torony külső részét díszítő faszerkezetet valamint a torony homlokzatát is teljes mértékben felújítottuk. A munkálatok tavaly karácsony előtt néhány nappal fejeződtek be gyülekezetünk nagy örömére és Isten dicsőségére!

 

2. Úgy tűnt, hogy ebben az esztendőben már nem készülünk semmilyen komolyabb beruházásra, hisz a toronyfelújítás felemésztette kevés tartalékunkat is, de az Úrnak más terve volt.

Egyik tavaszi napon csörgött a telefon és Teleki Miklós orgonaművész volt a vonal másik végén, aki egy nagyon komoly orgonavásárlási ajánlatról tett említést. Hetedik esztendeje szolgálunk Feleségemmel a Siófoki Református Egyházközségben. Az eltelt időben többen is megkerestek azzal a kérdéssel, hogy nekünk miért nincs olyan orgonánk, mint katolikus és evangélikus testvéreinknek? Őszintén megvallom, teveim között ott volt valahol egy komoly orgona beszerzése, mely istentiszteleteinket szebbé tehetné, csak az a kb. 35 millió forint hiányzott hozzá, amennyibe került volna egy sípos orgona felépítése. Így maradt a várakozás és az imádság.

Nos művész urunk arról tájékoztatott, hogy az egyik budapesti templomban eladóvá vált egy Phoenix típusú, angol gyártmányú 3 manuálos, 45 hangzó regiszteres digitális versenyorgona, amely a cég bemutatóhangszere volt közel négy évig és igazából főleg koncertezésre használták. Mivel újszerű állapotban van, a cég teljes körű garanciát vállalt a hangszerre 5 éven keresztül.

A listaára egy új hangszernek közel 7 millió forint, a most eladásra kínált darabért 2 millió 750 ezer forintot kértek. Válaszomban elmondtam Teleki művész úrnak, hogy sajnos teljesen üres a kasszánk, de ahogy egykor Gedeon tett egy próbát, úgy mi is tegyünk egyet, mert ha Istennek az akarata, hogy ez a hangszer itt legyen, akkor nem állunk ellene.

Kértem 24 óra gondolkodási időt és felhívtam néhány gyülekezethez közel álló kisebb vállalkozót, ismerőst és barátot. Ahogyan Gedeon megtapasztalta Isten válaszát, úgy én is. 24 óra alatt 1 millió forint felajánlás érkezett az orgonára, 48 óra alatt 1,5 milliónál tartottunk! Így összeült a Presbitérium és egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy írjunk ki egy gyülekezeti adománygyűjtést, hogy nehogy elszalasszuk ezt a nyilvánvalóan Isten által elénk hozott lehetőséget.

Így is történt. Vasárnapról-vasárnapra a kihelyezett perselybe gyűltek az adományok, és a megígért támogatások mellé újabb és újabb felajánlások érkeztek. Nyár közepén, amikor már az orgona árának több mint felét kifizettük, ideszállították a hangszert. Szombat esténként Solymári Tímea gitárművésznő közreműködésével gitárkoncert sorozatokon is gyűjtöttünk orgonánkra.

 

Augusztus végén Teleki Miklós orgonaművész előadásában csodálatos Bach-koncerten lehettünk együtt több mint százötvenen, melynek teljes bevételét felajánlotta művész úr az orgonánk megvásárlására. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy elérjük kitűzött célunkat, a Presbitérium úgy döntött az orgonára érkező támogatásokat felhasználva és adott esetben kipótolva, templomunk külsejét is rendbe tesszük. Így kértük meg a Kiss-Magyar Építő Kft-t, hogy segítsen ezt megvalósítani. Ők egy rendkívül kedvező, tulajdonképpen önköltségi árért elvállalták a munkát. Így lett készen mára templomunk külső homlokzata, templomunk külső nyílászáróinak kijavítása, megóvása és templomunk lábazatának és lépcsőjének valamint a templomhoz tartozó kerítések kijavítása és szerkezeti megóvása.

Nagy munka van mögöttünk. Erőnkön felül való terhet kellett vállalnunk ahhoz, hogy mindezek létrejöjjenek. Istennek szeretném először megköszönni, hogy adott lehetőségeket, és ezekkel a lehetőségekkel tudtunk élni. Szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik akár anyagilag, akár egyéb módon támogatták ügyünket! Mi reformátusok a legritkább esetben szoktunk beszélni magunkról, inkább azt mondjuk, hogy Istené legyen minden dicsőség!

Először fel szerettem volna olvasni itt a nagy nyilvánosság előtt azoknak a személyeknek neveit, akik jelentősebb összeggel támogatták orgonavásárlásunkat. Végül úgy döntöttem, hogy most itt nem fogom felolvasni, hanem emléküket őrizze egy szép emléktábla, melybe belegravíroztuk neveiket, hogy az utókor előtt is nyilvánvaló legyen, kik azok, akiknek segítsége nélkül ma nem gyönyörködhetnénk a csodálatos orgonaszóban. Ezt az emléktáblát elhelyezzük az orgona oldalán. Soli Deo Gloria!

Batha Béla
lelkipásztor