Dél-balatoni Református Régió

Ökumenikus missziói nap a vidéki gyülekezetépítés jegyében

2013-11-20 12:19:42 / Iván Géza

Október 13-án tartotta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Missziói és Evangelizációs Bizottság szervezésében évről évre megrendezésre kerülő Ökumenikus Missziói Napját, idén a dél-balatoni régióban. Az idei évben a missziói nap témája a vidéki gyülekezetépítés volt.

 

 

Délelőtt a helyi gyülekezetekben szolgáltak a bizottsági tagok az istentiszteleteken - öt felekezet (református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi) hét lelkipásztora. Református, evangélikus és baptista gyülekezetek várták a más-más felekezetű vendég-igehirdetőket.

 

Délután a balatonszárszói Soli Deo Gloria Központ látta vendégül a MEÖT Missziói és Evangelizációs Bizottságát, valamint a dél-balatoni régió lelkipásztorait, presbitereit, valamint az érdeklődőket. Az egybegyűltek a konferencia keretében négy rövid, beszélgetésindító előadást hallgattak meg a következő előadóktól és témákban:

- Hajdú Zoltán Levente, szóládi református lelkipásztor: A gyülekezetépítés lehetőségei vidéken
- Dr. Gárdonyi Máté, siófok-balatonkiliti római katolikus plébános, főiskolai tanár: Az ökumenikus törekvések hatása a katolikus plébániai életre- Czöndör István, balatonboglári evangélikus lelkipásztor: Evangélikusok a végeken
- Iván Imre, balatonszemesi megbízott gyülekezetvezető: Baptisták a Balatonparton

Az előadásokat fórumbeszélgetés követte, majd a konferencia zárásaként Vass Pál, a balatonszárszói Soli Deo Gloria Központ munkatársa tartott személyes hangvételű beszámolót a Cursillo-ról, mint ökumenikus kitekintésű gyülekezetépítési módszerről.

Délután öt órától a szóládi református templomban gyülekezetek a dél-balatoni régió keresztyén közösségeinek tagjai az ünnepélyes záró istentiszteletre.

Az istentiszteleten, amelyen a MEÖT Missziói és Evangelizációs Bizottságának minden tagja részt vett a szolgálatban, az igehirdetés szolgálatát Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke végezte. Az ökumenikus mozgalom magyarországi gyökereiről, valamint az ökumené jelenlegi helyzetéről Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a MEÖT főtitkára tartott beszámolót.

Az ünnepélyes alkalmon Erdélyi Teréz helyi kántor orgonajátékán túl az Enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola rézfúvósai, Demény István vezetésével, valamint a Balatonszemesi Baptista Gyülekezet zenekara, Iván Dániel vezetésével is részt vett a zenei kíséretben.

 

 

A missziói napot szeretetvendégség zárta a szóládi faluházban, ahol az egybegyűltek megtekinthették az erre az alkalomra összegyűjtött Protestáns bibliai igés falitáblák kiállítását, melyeket a környék gyülekezetiből gyűjtött össze Torma Géza és Kovács László, a szóládi református gyülekezet jelenlegi és volt presbitere.

A szeretetvendégség keretében Hajdú Zoltán Levente szóládi református lelkipásztor, a Dél-balatoni Református Régió elnöke megköszönte a MEÖT vezetőinek, valamint a Missziói és Evangelizációs Bizottság elnökének, Nemeshegyi Zoltán baptista lelkipásztornak, teológiai tanárnak a lehetőséget, hogy ennek a tartalmas és lelkiekben is építő napnak a keretében bemutatkozhattak és örömeikről, gondjaikról, terveikről eszmét cserélhettek a dél-balatoni régió keresztyén közösségei - ökumenikus keretek között.

Sz. T.