A reformátusság megjelenése
Az esztergomi érsekség területén, a nagy katolikus tömbben lassan honosodtak meg a reformátusok, hisz protestánsok nem lehettek birtokképesek a XIX. század végéig. Az esztergomi református egyházközség 1881-ben alakult, templomuk 1889-ben épült fel. Dorogra az első világháború után kerültek nagyobb számban a reformátusok egyfelől az iparosítás, másrészt pedig a trianoni béke következtében sokan települtek át Erdélyből Dorogra. A későbbiekben érkezett nagyobb számú reformátusság a második világháború alatt és után az erdélyi áttelepülők és a felvidéki kitelepítettek személyében. Majd a téeszesítések, kuláklisták miatt települt a vidékre több református az Alföldről. Az utolsó nagyobb hullám a rendszerváltozás idején, pontosabban a romániai forradalom után érkezett Erdélyből. Persze nagy a migráció, sokan költöztek ki Pestről, illetve jöttek folyamatosan a második világháború óta az iparvidékre, a munkahelyekre.
A gyülekezet keletkezése
1921.december 26.-án 100 lélek megalakította a Dorogvidéki Protestáns Fiókegyházat, melyet az esztergomi anyaegyházhoz csatoltak, s Páll Sándor esztergomi lelkész lett a gondozólelkész. Havonta egy vasárnap volt istentisztelet, s hetente egy alkalommal hittanóra 40 gyermek részére. Dorog után Tokodon is megalakult a fiókegyház. Esztergom a munka ellátására segédlelkészt kapott. Szükségessé vált egy templom építése. A sok előkészület után az alapkőletételre 1935.szeptember 22.-én került sor. A templomot szép magyar stílusban Puskás Károly budapesti okleveles építészmérnök tervezte és rekordidő alatt ( mintegy 4 hónap) készült el, 1936. február 19.-re. Közben külön vált a református és evangélikus gyülekezet, az evangélikusok önállósultak 1936-ban. Ettől kezdve már Dorogvidéki Református Egyházközség( egy darabig Missziói Egyházközség a gyülekezet neve) . 1939. január 1-től a tokodaltárói reformátusság is Doroghoz tartozik (levált Esztergomtól) Az önállósodást betetézi az önálló lelkész léte Nagytiszteletű Zsoldos Gyula személyében, aki 1940-től segédlelkész, 1941. február 16-tól pedig haláláig, 1981-ig a gyülekezet lelkésze, közben pedig a Tatai Egyházmegye esperese is egy ideig.
A gyarapodás, elsorvadás, talpon maradás kora
Az 1945-s esztendő sok változást hoz a gyülekezet életében. Egyfelől református telepesek érkeznek Piliscsévre, Leányvárra, Csolnokra, Dágra, valamint 1945.december 22.-én Erdélyből Nagytiszteletű Czirják Károly lelkész, aki a Tokodaltárói gyülekezetrész gondozását vállalta át. Él a gyülekezet, sok alkalom, sok hittanos, énekkar, kölcsönkönyvtár, de a viharfelhők gyülekeznek. A balratolódás következtében nem csak a szocialista iparosítás fellegvára a térség, de nem kívánatos az egyházhoz, gyülekezethez tartozás sem. A hivatalos politika fokozatosan sorvasztja el az alkalmakat, s a 70-es évek elején már létezett olyan hivatalos egyházi álláspont, mely a gyülekezetet megszüntetné, maradékát Esztergomhoz csatolná. A templomot államosítják, 1981-ben meghal Nagytiszteletű Zsoldos Gyula lelkipásztor, akinek lakása tanácsi bérlakássá vált, tehát nincs parókia, a tokodaltárói gyülekezetrész lelkésze, Czirják Károly nagytiszteletű úr nyugdíjas. A kérdés: hogyan tovább? A püspököt felkereső küldöttség azt a választ kapja: deszkázzák be a templom ajtót!!!!
A megtartatás kora
Aztán 5 év átmenet után lett parókia, lelkész, újra megszerveződtek a gyülekezetrészek, alkalmak. Külsőleg és belsőleg nem csak karban tartunk, de épülünk, gyarapodunk.
