2023. július 10.
(16) „…rám rontottál, akár egy oroszlán…” (Jób 10)
Jób nem érti, Isten hogyan fordulhat a saját teremténye ellen, akit korábban „élettel és szeretettel” ajándékozott meg, és gondviselése őrizte eddig az életét: „Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz és el akarsz pusztítani?” (8 és 12) Életét így értelmetlennek érzi, megismétli Istennel szemben a vádjait, s végül kis nyugalmat kér a halála előtt, ahonnan, hite szerint, nincs visszatérés (21). Szavai itt a panaszos zsoltárokra hasonlítanak: a bajban lévő kesereg, kér és vádol, de egyben önmagát az Úr korábbi jóságára is emlékezteti, kifejezve a reményét, hogy Isten megszabadíthatja még. A bajban hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a jelent lássuk, és elfeledkezzünk arról, amit korábban Istenről megtapasztaltunk. A fájdalom elfedi mindazt a jót, amellyel az Úr eddig elhalmozott, s ami azt mutatja, hogy ő szeret, és gondviselő Teremtőnk. Ezekhez az emlékekhez kell nekünk is visszatalálnunk, és erőt merítenünk belőlük: ha már annyiszor jelét adta Isten, hogy szerető Atyánk, hinnünk kell, hogy amit tesz vagy tenni enged, abban is mellettünk áll, és nem engedi el a kezünket. S főleg ne feledjük azt a jót és csodát, amit, fiát értünk áldozva, örökre elvégzett értünk.
KUSTÁR ZOLTÁN IGEMAGYARÁZATA