A Kerkamenti Református Társegyházközség Honlapja

HARANGLÁB-SZENTELÉS ALSÓSZENTERZSÉBETEN

2024-04-20 /

Alsószenterzsébet Zala megye dél-nyugati részén található ötvenkét fős, a Kerkamenti Református Társegyházközséghez tartozó kis település. A község lakóinak többsége évszázadok óta a református vallást gyakorolja. Templomba a szomszédos helységbe, Kerkafalvára járnak a hívek.


Haranglábja viszont mindig volt a községnek. 1923-ban a régi, pusztulásnak indult építmény helyett újat, szebbet állíttatott az itteni református hitközség. Ezt a kétoszlopos, deszkaborítású, zártszoknyás haranglábat a helyi önkormányzat 2021-ben saját forrásból újíttatta fel. A pandémia miatt az ünnepélyes felszentelésére csak 2022. május 29-én került sor.


Először Horváth László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Szakál Zoltán lelkipásztor istentiszteletet tartott, melynek keretében felszentelte a harangot is, Isten áldását kérve rá és az itt élőkre.


Az én tisztem volt egy rövid ismertetőt tartani a község történetéről, egyházi múltjáról, a haranglábról.


Az ünnepség színvonalát emelte Montvai Dóra zenetanárnő, a Pesthidegkúti Református Gyülekezet kántora, aki népdalzsoltárokat adott elő.


A rendezvény után az önkormányzat szeretetvendégségre hívta a gyülekezet tagjait és a község valamennyi lakóját. A szép számú résztvevő meghitt, kellemes, jó hangulatú délutánt töltött el együtt.


Horváth Lászlóné


nyug. iskolaigazgató



Galéria


alsószenterzsébet
3 kép