Noha minden bizonnyal még hosszú éve­kig folytathatnánk a Bibliai személyekhez kap­csolódó sorozatunkat, és nem kizárt, hogy később még visszatérünk rá, de aho­gyan Cicero mondta „a változatosság gyö­nyörködtet". Így most egy új témába fo­­gunk bele és megpróbáljuk újhegyre szedni a Szentírás legtöbb növényét.

De ha már a Szentírásunkban előforduló nö­vények­ről van szó, akkor mindenekelőtt a gyékényfélék csa­ládjába tartozó papírsás­sal (Cyperus papyrus) vagy ismertebb ne­vén papirusznáddal kell fog­lalkoznunk.

A pa­pi­rusz vagy pa­pír­­sás a Ní­­­­lus völ­­gyé­­­ben él.

Ezt erősíti meg leírásával Mózes 2. könyve is (2 Mózes 2:1.3.5.) A Nílus-menti élő­hel­y­ből követ­ke­zik, hogy rendkívül vízigényes növényről be­szé­lünk, amit az alacsony vízállás, vagy a szárazság ké­pes teljesen kipusztítani. (Jób 8:11, Ézsaiás 19:6-7, 58:5) De nem csak a „gondozása", de a vele való töb­­bi mun­ka is rendkívüli figyelmet és gya­kor­lot­t­ságot kí­vánt. Ugyanis a sás ara­tá­sa sem volt egy ve­szély­telen munka, mert sakálok tanyáztak benne. Ezek az ál­la­tok az óvatlan munkásokat könnyen ál­do­zatukká tették.

A víz fenekén, vastag vízszintes gyök­tör­zsekbő

l e­red­nek a papírsás magasra nyúló virágtartó szá­rai, ame­lyek akár 5 méter ma­gas­ra is meg­­nőhetnek.  A sötét­zöld szá­ra­i­nak vé­gén kis füzérkékben állnak az ap­ró vi­­rá­gok. A képek alapján én talán ahhoz tud­nám hasonlítani a virágait, mintha egy cso­­kor árva­lány­hajat illesztenénk a nád szá­rának tetejére.

A sárgásbarna virágos szárát az egyip­to­mi­ak ma­guk­kal vitték a templomi szertartá­sok­ra, hogy is­te­ne­iket díszítsék vele. Ké­sőbb a bátor, hősies tetteket végh­ezvivő embe­re­iket is ezzel kos

zorúzták meg.

Ámon szent növényeként a mindentudás, a tudo­mány és fejlődés nyugat-ázsiai jelképe lett. Az örök értékű bölcsességeket finom papi­rusztekercsekre írták, szemben a hét­köz­napi üze­­netekkel, amelyeket in­kább fatáblára vagy durva állatbőrökre. Ebből a szem­pontból is mérvadó, hogy a Bib­lia korabeli köny­veit éppen erre az „anyagra" jegyezték le.

De a kultuszi használat mellett a papír­sás­ból nagyon gyak­ran készítettek ko­sa­rakat, csó­nakot, sőt még ci­pőt is. Ehető gumó­já­ból még kávépótló is készült a mediterrán országokban. De felhasználták az egy­sze­rűbb építkezé­sek­nél, sőt fa hiányában tü­ze­lő­a­nyag­nak is. Igazi értékét azonban a papiruszgyártás ad­ta meg, ami a bibliai időkben az egész Nílus men­tén jelentős virágzásnak indult.

Felmerül a kérdés, hogy ha a Nílus mentén használták, akkor hogyan vált elérhetővé ez a növény a Palesztin vidékeken?

Palesztinában a Hule- és a Genezáreti-t

ó között te­rült el az a 10 mérföld hosszú mo­csár, amelynek a ko­rabeli utazók leírása sze­­rint áthatolhatatlan ingoványát nagy­részt papírsás borította. Az 1930-as é­vek­ben a Felső-Jordán partvidékén még végig sű­rű bo­zótot képezett. 2000 körül már a Ní­lus vidéke küzd azzal a látszólag megold­hatatlan problémával, hogy az eredeti típusfaj teljesen kipusztul. Ma már csak he­lyi fajtái élnek kis védett csoportokban.

A könyveket a növény szárából készítették annak is szin­te hártyányi felszeleteléséből. Ez meglehetősen ap­rólékos munkának tű­nik, ugyanakkor a kiváló mi­nő­ségű papi­rusz­hártyákra könnyebben tud­tak fel­jegy­­zé­seket készíteni az emberek, mint például cse­répre vagy fadarabokra.

Az így elkészült pa­piruszt, te­ker­cs­ben tárol­ták, mert a hajtogatást ez az anyag nem na­gyon tűri.

In­nen ered a szokás, hogy ma­gát a köny­vet 'Biblos'- nak, vagy kicsi­nyí­tő szóval 'Biblion'- nak nevezik.

Büblosz városáról kapta a ne­vét, a­mely az a föníciai ki­kötő volt, ahol a papiruszt hajóra rakták és szál­lí­tot­ták az akkor ismert világ min­den tájára. A város és a növényből ké­szült „pa­pír" együttes jelentése:

könyvtekercs.

A Biblia szavunk ebből a görög „biblion" szóból szár­mazik és könyveket, vagy esetleg könyvecs­ké­ket jelent.

A keresztények a Kr. u. 2. századtól kezd­ték ezt a ne­vet az Istentől származó, tehát kanonikus irat­gyűj­teményre, a Szentírás meglévő könyveire hasz­nálni.

A korábban elmondottak fényében bi­zo­nyo­san el­mond­hatjuk, hogy nem csak a ke­resz­tyének szá­má­ra, de minden a kultúrát is­merő ember számára üze­net jellegű volt ez a „könyvecske" már anélkül is, hogy ki­nyi­tották volna. Hiszen tudták, hogy csak az é­let forrásából ered, sőt annak közelében tud élővé vál­ni. Benne van az egész világunk. Annak mű­kö­dé­se, értelme, az emberi élet lényege és éltetője. Sok munka van amíg minden szava a helyére kerül, de megéri vele „dolgozni" és „forgatni".

Hetyei Mónika, segédlelkész