A tábort megelőző hetek nagyon esősek voltak. Semmi jót nem jósoltak az időjósok. Pedig mi sok, izgalmas programot ígértünk a gyerekeknek.. a szabadtérre! Lesz vízicsúszda, vízibomba játékok, vízipókfoci.. minden, ami egy kisgyermeket a nagy melegben boldoggá tesz. Hisz mi egész délutánt betöltő programot szerettünk volna, evangéliumot, örömöt, sok együtt megélt élményt.. hittük, hogy Isten tud nekünk jó időt adni, nem készítettünk b-tervet.. és Istennek legyen érte hála hét ágra sütött a nap egész héten.

A TITUSZ Hitéleti Alapítvánnyal évek óta jó kapcsolatot ápolunk, nagy segítség az, hogy akik egész évben dolgoznak civil munkájukban, és nem tudnak önálló tervet készíteni, azok az általuk szervezett egy napos konferencián felkészítést kaphatnak egy bibliai hét megszervezéséhez. Nagy áldás, hogy a hét témáját, ami az építkezés volt az idén, hozzá a foglalkoztató anyagot is kézbe adják annyi főre, ahányra szeretnénk. Mi hatvan gyerekre számítottunk. Hittük, hogy a tavalyi 50 gyerek tovább adja, hogy milyen jó volt együtt lenni, és új gyerekek is eljönnek majd... és Isten meghallgatta az imáinkat, közel 80 gyerek és tinédzser jött el nyitott szívvel, készen befogadni Isten üzenetetét. De számomra még nagyobb ajándék volt az, hogy velük a szüleik is eljöttek, és napról-napra jobban részt vettek a szervezésben, felmerülő problémák megoldásában.

Egy tábor megszervezése nem egy emberes feladat. Baj volna, ha mindent csak a lelkész képviselne, oldana meg. Hittük, hogy munkatársakat is ad Isten, mert egy gyülekezet kell ahhoz, hogy minden jól működjön. Csodálatos volt látni, hogy Isten rendelt embereket, akik csúszdát építettek, betonoztak, festettek, udvart rendeztek, homokot szántottak, rendelt asszonyokat, akik sütöttek, takarítottak, kenyeret kentek, kakaót kavartak, lelkitársakat, akik vállaltak gitározást, aranymondás tanítást, csoportvezetést, imahátteret, bevásárlást, de olyan is volt, aki munka után tudott csak jönni, és a vizesflakonok feltöltését vállalta, mert neki már csak annyi jutott, vagy az elpakolás, de jó volt látni, hogy ebben is örömmel segítettek. Mindenesetre minden segítséget köszönünk. Hitből volt, mert hinnünk kellett abban, hogy mindez kell ahhoz, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat itt, a gyülekezetben. És nem csalódtunk. Erre a hétre az udvar olyanná vált, mint egy méhkas. Minden pontján emberek nyüzsögtek, gyerekek foglalták el magukat, játszottak, felnőttek beszélgettek, kacagás hangja hallatszott.

És egy személyes hitélményt is had' osszak meg. Fáradtan érkeztem erre a hétre, szinte fel sem tudtam készülni a tanításokra. Mindig előző este szántam egy kis időt arra, hogy másnap ne készületlenül kelljen a gyerekek elé állnom. Közben beért a meggy, a cseresznye, várva, hogy esténként befőzze a ház asszonya télire a nyár érlelte finomágokat. Hinnem kellett, hogy a Mennyek Ura annyira szereti ezeket a gyerekeket, hogy Lelkét árasztja ki, hogy számba adja a szavakat, és kipótolja a hiányosságokat. Ad erőt, megsokszorozza az időt, és nyitottá teszi a szíveket, és azt is meghallják majd, amit nem is mondtam. Hinnem kellett, hogy nem tőlem függ a hét sikere, hanem az Életet adó Úr akarata ez a hét, kegyelmi idő szülőknek és gyerekeknek, amikor meghallhatják az evangéliumot, és döntést hozhatnak Jézus Krisztus mellett, befogadva Őt a szívükbe. Hogy mindaz, amit eddig felsoroltam, azok csak mellékes dolgok, és a játékok között valami nagyobb dolog is fog történni. Életek változhatnak meg, sebek gyógyulhatnak be, hitre juthat valaki.. amit mi, segítők el nem érhetünk, csak az Isten végezheti el. És látva a csillogó szemeket, a boldogan éneklő gyerekszájakat, hallva közben a felnőttek hangját is.. én tudom, hogy Isten itt járt közöttünk!! Őt még a hét közepétől arató bárányhimlő sem állíthatta meg. :)

psze