Azon a szombati napon, amikor Edina a hazafelé vezető utat választotta, Mi, a kis baráti kör is ott voltunk az eseményen és a jelenlétünkkel, dicsőítő énekkel bátorítottuk Őt. A továbbiakban már az áldás szava lesz a támasza, mely így hangzott:

“Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak - ezt mondja az Úr!” (Ézs 41,10)

Az ünnepélyes alkalom után, egy kis grillezős összejövetelt tartottunk, ahol már senkiben sem volt izgalom, ha csak nem azért, hogy oda ne égjen valami a tűzön. Beszélgettünk, nevettünk, a gyerekek játszottak a templomkertben, egyszóval jól éreztük magunkat.

Másnap az Istentisztelet után többen átölelték szeretetükkel "új testvérünket" és gratuláltak Neki.

Elmondása szerint ez a vasárnap már más volt, mint a többi. Elhagyta otthonát, hogy az Istentiszteletre még időben "hazaérjen”, és hogy együtt lehessen a közösséggel. Jó volt látni, ahogy az arcára öröm és nyugodtság ült. Ekkor eszembe jutott Zsombornak, a fiának az áldása:

“Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsolt 34,9)

A rá következő hétvégén, a húsvéti Istentiszteleten már Krisztussal a szívében állt az Úr asztalánál és vette magához a kenyeret és itta a bort.

Ekkor már biztos voltam benne, hogy egy fővel bővült a családunk.

Viniczai József