Akármerre járjak, nézzek,
Mindenütt szép a természet,
Szóval ki nem mondható:
Szemnek, szívnek vidítója,
Oh áldott az alkotója,
Isten, a Mindenható.
(Benedek Elek )
Október 12-én útra kelt a 30-40-esek körének egy kis csapata. A gyönyörű őszi délutánt kár lett volna a lakásban tölteni. A napok már rövidülnek, így csak egy rövid túrára futotta az idő.
Bakonykútiból indultunk, és felsétáltunk a Baglyas-hegy tetejére. Fent körpanoráma: keletre Székesfehérvár, északra Vértes és a Csókakői vár, nyugatra a Burok-völgy látható. Bár nem volt teljesen tiszta az idő, de ez nem szegte kedvünket. A Bakony 363 méter magas pontján kicsit megpihentünk. Előkerültek a szendvicsek, almák. A legapróbbak is kitartóan gyalogoltak és élvezték, hogy teljesítették a kb. 8 km-es távot. Az úton az ősz összes színében gyönyörködhettünk, de valaki a köveket, a még mindig nyíló virágokat, vagy épp a zöld sáskát csodálta. Számomra fontos az, hogy ilyenkor kicsit lelassulunk, beszélgetünk azokkal, akik mellett hétköznap csak elszaladunk. Testünk, lelkünk is felfrissül kicsit, amire mindig nagy szükségünk van! Bátran húzzunk túracipőt és éljünk a Mindenható alkotásával! Hiszek benne, hogy kicsit így is közelebb kerülhetünk Hozzá.
Sáfrán Erika