Talán néhányan kiakadnak azon, hogy a mai világban, amikor minden rólunk szól, minden értünk van, és amúgy is „mert megérdemled”, hogyan tarthat néhány nő konferenciát magának ilyen címmel.

De csak azok akadnak ki, akik még nem éltek házasságban, nem feküdtek le azzal a gondolattal egy este, hogy nem ilyennek képzeltem el, hogy miért nem működik, vagy miért működik ilyen rosszul? Pedig szeretem, és ő is szeret, mégis félresiklik minden, vagy épp a kommunikáció nem működik. De sokan menekülnek ilyenkor válásba, egy viszonyba, több munkába, szenvedélybetegségbe, vagy csak élnek egymás mellett idegenként. Mert közben elfelejtik, hogy a házasságot Isten találta ki, a működési leírást is tőle kell kérnünk.

Én körülbelül két év után éreztem úgy, hogy ha ez a házasság, akkor én nem is akarok házasságban élni. Veszekedések, hatalmi harcok, helyezkedések jellemezték a mindennapokat. Ha úgy éreztem, a férjem nem vezet, akkor gyorsan kezembe vettem az irányítást. Máshogy gondolkodtunk a pénzről, máshogy a gyereknevelésről. Szerettük egymást, jól működtünk együtt, nagyszerűen tudtunk együtt szolgálni, mégis, valami mégse volt rendben. Kutakodni kezdtem keresztyén szakirodalom után, és hálás vagyok Istennek, hogy elém hozta Linda Dillow Társ című könyvét, és annak olvasása és az elhatározás, hogy változtatni szeretnék, hogy jobb legyen, sokat lendített a közös életünkön. Rájöttem, hogy a férjem nem nő! Másképp gondolkodik, mást ért szavak alatt, mint én, és alapvetően a legtöbb nézeteltérés a kommunikációnk miatt van. De azt is megértettem, hogy a férfi különleges teremtménye Istennek, más a feladata, küldetése. És hogy fokozottan kell figyelnem a vele való kapcsolatomra, energiát, időt kell fordítanom arra, hogy jól működjön az életünk, hogy megmaradjon a tűz kettőnk között. Figyelnem kell arra, hogy tiszteletet tanúsítsak iránta, hogy elismerjem őt, dicsérjem az értékeit. Kezdtem más szemmel nézni őt, és szem előtt tartani az isteni irányelveket.

Az életünk viszont folyamatosan változik. A gyerekek megnőttek, más kihívások jönnek, mint a házasság kezdeti időszakában, friss házasként vagy kisgyermekes szülőként. Én is visszamentem főállásban dolgozni. A pénzkeresés, a folytonos stressz megtépázza az idegpályákat, zsémbessé váltam. A sok munka, folyamatos harc az időért újra térdre kényszerítettek, mert egyre kevesebb idő jutott pont arra az emberre, aki mellé Isten segítőtársként rendelt. Testi változások jelezték, hogy újra kell értelmeznem, mit is gondolok a házasságról, hol a helyem, mi a feladatom a férjem mellett, vagy éppen mit jelent engedelmesnek lenni, mikor a napom nagy részében mint pedagógus dirigálok, vezetek.

Ekkor jött a telefon, hogy lesz egy női konferencia a házasságról. Olyan felüdítő volt, és úgy mederbe terelte a gondolataim, hogy úgy éreztem, nem tarthatom meg magamnak. Hálás vagyok P. Tóthné Szakács Zitának, hogy magával vitt erre a konferenciára, pont jókor, nyitott szível talált rám ez a meghívás. Hazatérve a gyülekezetben beszámoltam élményeimről, és felkínáltam a lehetőséget az asszonytársaimnak, hogy beszéljünk a témáról, tartsunk mi is egy házasságról való beszélgetős, teázós rendezvényt. Hála Istennek többen el is jöttek és őszintén mertünk beszélgetni arról, mi a mi és mi a férjeink Istentől kapott feladata, mint nő, mint feleség és mint anya, illetve mit vár Isten a férjeinktől mint férfi, férj és apa. Jó tudni, hogy Isten tervei jók és áldásosak a számunkra, még a hibáinkat is jó volt látni, mert terveket, elhatározásokat szőhettünk, min kellene változtatni, merre kellene továbbmenni a közös utunkon. Mikor hazaindultunk, viccelődve arra gondoltunk, de jó volna ha a férjeink is tartanának egy konferenciát „Hogyan legyek jó férje a feleségemnek?” címmel.

psze

Fotó: Viniczai József