Gyülekezetünk nevében mindenkinek áldott ünnepet kívánunk!
Alkalmainkra mindenkit szeretettel várunk!
Kedves Testvéreim! A bibliai időkben nagyon fontos volt az Istent dicsőítő ének, a zsoltár a kiválasztott nép életében, mely a teremtő és megtartó, a gondviselő Istent áldja.
Nemrég olvastam, hogy a világból ma sem hiányoznak a csodák, csak mi vagyunk érzéketlenek rájuk. És arról (a sok csodáról), hogy milyen tragikus következményekkel járna, ha a Föld kisebb vagy nagyobb lenne, illetve, ha közelebb vagy távolabb lenne a Naptól. Isten pont olyan távolságra helyezte a Naptól a Földet, hogy még nem fagyunk meg és a hőség is elviselhető. Ha az óceánok csak fele ekkorák lennének, vagy ha nagyobb lenne a területük a mostaninál, akkor az valószínűleg a Földet lakhatatlanná változtatná a túl kevés, vagy a túl sok csapadék miatt. Minden, amit alkotott, jó, javunkra van! Sokszor nem látjuk ezt. Természetesnek vesszük mindazt, amit kaptunk a Teremtőtől!
„Éneklek az Úrnak…” - mondja Dávid király a Zsoltárok könyve 104. fejezetének 33. versében. Először megfogadja, hogy dicsérni fogja Istent énekkel. De miért is? Hát kinek van ma kedve és oka énekelni, ráadásul Istennek énekelni? Inkább sírni lenne kedve az embernek, ha körülnéz, látva, hogy mi veszi körül ebben a világban.
A zsoltáros azonban látja a teremtett világot, amit Isten alkotott. Látja az Úr gondviselő szeretetét és ezt mondja: „Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg leszek.” A mi szívünkből, az én szívemből is sokszor hiányzik ez az ének. Elcsendesedve kérdezzük meg most magunkat őszintén, hogy van-e ének a szívünkben, ha igen, akkor adjunk hálát érte, de sokszor inkább csüggedés, és bánat, panasz és keserűség van bennünk. Mégis olyan jó, hogy bármi is legyen a szívünkben, jöhetünk Istenhez és Ő nem küld el minket. Igéjével és Lelke által nyitogatja lelki szemeinket, hogy mi is rácsodálkozhassunk teremtett világának csodáin keresztül az Ő szeretetére.
Testvéreim! Legyünk most nyitottak arra, hogy Isten munkálkodjon Lelke által a szívünkben, és engedjük, hogy Ő győzzön meg minket, hogy nekünk is van okunk hálát adni, az Úrnak énekelni, Őt dicsőíteni és magasztalni. Mikor egyik nyáron a Regéci várhoz kirándultunk, jó volt gyönyörködni Isten teremtett világában ott fenn a hegyen, meglátva a hegyeket, erdőket, a szinte érintetlennek tűnő gyönyörű természetet.
Mi is gyönyörködhetnénk a teremett világban, de lehet, hogy nincs időnk rá, mert mindig rohanunk. Ki kellene menni a természetbe, egy csendes helyre, ahol gyönyörködhetünk Isten alkotásaiban, és ott meghallhatnánk mi is az Ő halk és szelíd szavát.
Isten megismerhető, ha rácsodálkozhatunk a teremetett világ szépségeire. Az Ő örök hatalma és istensége, alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. (Róma 1,20) John Stott szerint is úgy vagyunk teremtve, hogy képesek legyünk megismerni Istent, személyes kapcsolatban lenni vele, képesek legyünk szeretni és dicsőíteni Őt.
„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsoltárok 8,4-5)
Miért áldjam én az Urat? – tesszük fel újra a kérdést? Mert Ő Krisztusban mindent nekünk ajándékozott, gondoskodik testileg, lelkileg rólunk, és az Ő Fiában valóban mindent nekünk adott!
Nekünk is csakúgy, mint a természetnek megújulásra van szükségünk. Isten Szentlelkének segítségére, erejére van szükségünk ahhoz, hogy újra ének, öröm és reménység töltse be a szívünket. Kérjük Isten Szentlelkének segítségét, hogy ezt mi is átélhessük és megújulhassunk lelkiképpen!
Egy lelkipásztor leírta egyik emlékét. Még szinte tél volt, amikor megmetszettük a kedves szomszéd úrral rózsáimat. Megkopogtatta az egyik öreg tövet, és azt mondta, nemigen hiszem, hogy ebből rózsa lesz. Lemetszette középen, azután meghagyott egy ágat jobbról és egyet balról. Visszanéztem erre a rózsatőre, megdöbbentem, mert egy száraz kereszt alakja volt.
Azután reggelenként, az öreg tő mellett megállva száraznak tűnt, pedig már mindegyik rügyezett. – Ám nem is olyan régen, szinte mély meghatottság vett rajtam erőt, mert a felső hegyén volt egy rügy, és a jobb- és a baloldali ágon is egy-egy rügy. Kirügyezett! Arra gondoltam: nem kételkedhet az örök életben, a megújulásban, a feltámadásban az, aki egyszer is figyelemmel kísérte egy száraznak, halottnak látszó ág rügyfakadását. Ez a hirtelen megjelent kis zöld rügy prédikál és Igét hirdet, az életet hirdeti és illusztrálja. És virágba borul kétezer év óta újra és újra az emberi élet és megújulhat a mi életünk is.
Talán most is úgy érezzük, hogy nekünk nincs okunk hálát adni, Istent dicsérni és magasztalni. De Isten munkálkodik, a természet megújul, és megújít bennünket is Isten szeretete. Testvéreim! Most csukjuk be egy pillanatra a szemünket és nyissuk ki a szívünket, jusson eszünkbe a Megfeszített diadala. Az, hogy Krisztus értünk vérzett a kereszten, de az is, hogy Ő feltámadt és most is ÉL. Kérjük Istent, hogy adja meg nekünk, hogy tudjunk újra Neki énekelni, Őt dicsőítő ének legyen a szívünkben, most húsvétkor és életünk minden napján! Ámen!
Magyaralmás, 2016. húsvétján
Polgár Tibor református lelkipásztor igehirdetése alapján szerkesztette Sántha Elek presbiter.