Magyaralmási Református Egyházközség Honlapja

Konfirmálás Magyaralmáson

2018-11-19 14:31:01 / Polgár Tibor

 

 

A Magyaralmási Református Egyházközségben közel 20 éve nem volt ilyen konfirmálás, mint ez a mostani. Ugyanis közel 20 éve volt utoljára, hogy egyszerre ennyi fiatal tett konfirmációs vizsgát és fogadalmat. Kilenc gyermek, öt lány és 4 fiú állta körül az Úr asztalát és tett bizonyságot Krisztusba vetett hitéről. Ez a kis társaság az elmúlt hónapokban igazi közösséggé formálódott.

 

Szeptember óta minden szombat délután összegyülekeztek, témakörönként haladtak hitünk alaptételeinek megismerésében. Egy-egy témából kiselőadásokkal is készültek a gyerekek. Emellett a játék is helyet kapott a találkozókon: feledhetetlen társasjátékok, pingpongozások és az elmaradhatatlan focimeccsek. Polgár Tibor nagytiszteletű úr imádságos szeretettel vette körül a fiatalokat és terelgette őket a hit dolgainak kérdéseiben.

 

Külön öröm volt visszaemlékezni, hogy ezek a gyerekek a szolgálatba is bekapcsolódtak. Karácsonykor egy fényjátékkal, húsvétkor pedig egy árnyjátékkal lepték meg a gyülekezetet.

 

Pünkösd előtt május 13-án, a konfirmáció vasárnapján adtak számot tudásukról a fiatalok a gyülekezet előtt. Három kérdésre kellett válaszolniuk a konfirmációi vizsgakérdések közül, egy bibliai történetet ismertettek és egy éneket mondtak el.

 

Nekünk szülőknek megható volt látni gyermekeinket az Úr asztala körül, hogy a kis lámpaláz ellenére szépen, hallható hangon, magabiztosan szólaltak meg a gyülekezet előtt. Láttuk azt az alapos munkát, mellyel felkészültek a vizsgára.

 

Majd pünkösd ünnepén a fogadalomtétel és az áldás után az első úrvacsorában részesülhettek gyermekeink.

 

Köszönjük Polgár Tibor nagytiszteletű úrnak azt a sok imádságot, mellyel kiválasztotta az igéket és megáldotta a fiatalokat. Elkíséri ez az ige az életüket, útmutató, bátorító, kapaszkodó lesz további éveikben!

 

Nagytiszteletű úr hangsúlyozta, hogy a konfirmálás nem a vége valaminek, hanem a kezdete. Nem elköszönünk ezektől a fiataloktól, hanem befogadjuk őket. Reméljük, hogy továbbra is aktív tagjai lesznek a gyülekezetnek és akármerre induljanak az életben, ide mindig hazavárjuk őket!

 

 

Dezsőné Németh Aliz