Eszembe jutott a Rysy. Az a véget nem érő menetelés a sziklák között. A baleset, amelyik egyikünkkel történt. De az is, hogy amikor feladtam volna, akkor valaki ott maradt velem, és erőt adott, és újra neki vágtam. Az a két férfi is a csapatunkból, aki miután megmászta a csúcsot, visszament egy társáért, aki már nem bírt magától felmenni, és felsegítették. Győztessé tették. Többek lettünk együtt. Útközben felvettük a beszélgetés fonalát, megosztottuk egymással örömünket, bánatunkat. Mire felértünk, lelkigondoztuk is egymást. Otthagyhattuk a hegyen válás fájdalmát, betegség terhét, gyereknevelés kínzó kudarcait.

És ott volt tavaly a Gyömbér, a Suchá Belá! A kis túrák, létrák és zuhatagok, megannyi szép emlék, ami arra sarkallt minket, hogy újból nekivágjunk.

Kis-Viszóka-csúcs

A Magas-Tátra egyik legcsodálatosabb kilátását kínálja a Lengyel-nyeregtől keletre lévő 2429 méter magas csúcs. A vezetőnk javaslatára időben elkezdtünk felkészülni, hiszen egy ilyen csúcsot nem lehet csak úgy megmászni. De bizony még így is okozott erőnléti kihívást némelyikünknek. Vizes patakfolyásban meg-megcsúszó lábak, ingó kövek, korhadt fahidak nehezítették a feljutást. Három szakaszból állt a csúcsra vezető út, és megbeszéltük, hogy ezeknél a pontoknál megvárjuk egymást. 1005 méterről indultunk, és 1400 méter szintkülönbség várt ránk kb. 8 kilométer alatt. De azt is tudtuk, hogy van egy időkeretünk, ami után vissza kell fordulni, mert tisztelnünk kell a hegyek törvényeit. Hamar lecsaphat vihar, és az se jó, ha fenn ér a hegyen az est, a sötét.

Vidáman indultunk, mosolyogva egészen az első pontig. Ott már éreztük, hogy ez bizony erős hegymenet lesz. Igyekeztünk terheinken csökkenteni, fogyott az elemózsia, az innivaló. Voltak, akik úgy érezték itt meg is állnak. Hűvös, szeles idő volt, de napsütéses, és azért a többség kitartott. Megpillantottunk egy csodálatos tavacskát, és egy mesés zuhatagot, és arra gondoltunk, biztos van még ott ebből, ahová mi készülünk. Ez bizony még csak ízelítő.

Szétszakadt a csapat, de kitartóan küzdöttük le a kilométereket, sziklákat, köveket. Mikor elérkeztünk a nyeregre, mesés kilátás tárult elénk. Már a lengyel határt súrolta a lábunk. Félelmetes szakaszon voltunk túl, láncokon, drótokon kapaszkodtunk, bizony néhányan úgy döntöttek, ez az a pont, ahol elérték határaikat. És majdnem igazuk is volt, hisz kb. 2200 méteren álltunk már. Ha felnéztünk, láthattuk a csúcsot, és azt is, hogy micsoda meredek sziklás út vezet fel még oda.

Szinte hihetetlen volt, de ahogy arról beszélgettünk magyarul, hogy hogyan legyen tovább, meg tudjuk-e még csinálni, sorra jöttek bátorítások más magyar túrázóktól, hogy csak legyünk bátrak, ne adjuk fel, jól mászható szakasz vár már csak ránk. Nekivágtunk hát, és felkapaszkodtunk 2429 méterre, biztatva, segítve egymást, sőt megtapsolva, hisz láttuk egymáson, hogy szinte elértük erőnk végét. Pedig akkor még várt ránk a visszaereszkedés…

A látvány leírhatatlan volt. Én nem tudom miért, de én fent mindig sírok. Sírok, mert mint a szülésnél elfelejtek minden fájdalmat. Határtalan béke vesz körül. Nem látszik más csak magasság és mélység. A Bibliában nagy jelentősége van a hegyek szimbólumának. Jelentéktelenek vagyunk mi emberek. Megláthatjuk a Teremtőt, a Fenségest. A mindenek Alkotóját. De ugyanezzel a szimbólummal fejezi ki Isten azt is mennyire szeret minket: mert a hegyek megszűnhetnek, a halmok meginoghatnak, de az Ő szeretete, hűsége soha meg nem szűnik…

Lefelé menet

Számomra hihetetlenül nehéz volt az út visszafelé. Támaszom azonban erősnek bizonyult. Milyen jó is, ha ketten vagyunk! Ha egy elesik, a másik felsegíti. Ezt a bibliai igazságot bizony sikerült is megtapasztalnom a csúszós köveken. Milyen jó is egy feleségnek, ha erős karját adja támaszul neki a férje. És milyen fontos, hogy sose bízzuk el magunkat, akkor se, ha felértünk a csúcsra.

Este a kempingben finom vacsorával zártuk a napot, és hálaadással a szívünkben, hogy mindeddig megsegített minket az Úr. És bizakodva, hogy másnap, a Hernád-áttörés is csodákat tartogat számunkra.

psze

Fotók: Baranyai Edina és Polgár Tibor