Magyaralmási Református Egyházközség Honlapja

Húsvéti Örömhír Klub Magyaralmáson

2022-07-24 20:39:54 / Polgár Tibor

 

2022 áprilisában is megtartottuk örömhír klubunkat nagyszombaton, várva Jézus feltámadásának megünneplését. Miközben mások csöndbe borulva gyászolják Jézus nagypénteki halálát, és várják Jézus vasárnapi feltámadását, mi programot hirdetünk a gyerekeknek, és élettel telik meg az udvar. Ezzel nem a hagyományokat szeretnénk megtörni, hiszen gyülekezetünkben is fekete terítő kerül az úrasztalára, és sokan tartják a böjtöt is legalább a pénteki napon. Programunk küldetése arra irányul, hogy a gyerekekkel megismertessük a húsvét valódi jelentését. Olyan élményekben legyen részük, amelyek szívüket Jézus felé fordítják, akár egészen a megtérésig. Mikor is lehetne jobban, erővel hirdetni az evangéliumot, mint húsvétkor?

 

 

A gyerekek izgatottan készültek, mert tudták, sok izgalmas dolog szokott történni ilyenkor a református templom kertjében. Tibi bácsi kiküldte a meghívókat, és azon olvashatták, hogy lesz piros tojásfestés, lesz feltámadás süti készítés és húsvéti futóverseny is. De azért ennél sokkal több várta őket! Miután énekeltünk, Tibi bácsi „varázstrükkje” nyitotta meg a programokat: a teafilter, ami repül, és ami jelképezi a saját kis életünket. Szeretjük a gyerekek figyelmét megragadni és mély nyomot hagyni bennük, és ezzel a kis mutatvánnyal ez sikerült is. A teafilter jelképezte az életünket, az olló, amivel levágtuk a cérnát róla Jézust, a bűneinket a teafű jelképezte, amit Isten a háta mögé vet, és nem emlékezik meg róluk! A tűz pedig a Szentlelket, ami felemel, újjá tesz, és Istenhez segít minket. A gyerekek tátott szájjal figyelték, hogyan emelkedett a magasba a lángoló filterpapír, és szinte látták magukat a mennyben Jézussal.

 

Ezután Jézus életéből vettük a húsvéti történetet, és kerestük a választ, hová lett Jézus teste. Kis jelképek segítségével vezettük a gyerekeket a János 3,16 szerinti aranymondásunkon haladva, mit tett értünk Jézus, hogy bizonyította Isten azt, hogy „úgy szerette Isten a világot”… A történetmondás csattanója itt is egy trükk volt. Az előre megrajzolt Jézus sírjába a fehér papírra fehér zsírkrétával írt szavak a rájuk festett fekete festéktől kiragyogtak: Nincs itt, feltámadt! Szerettük volna a gyerekekben megerősíteni a tudatot, nem halott Jézushoz imádkozunk! Élő Urunk van, feltámadt, Szentlelke segítségével kapcsolatban vagyunk Vele. De jó volt látni a gyerekek arcát! Ahogy az emmausi tanítványok arca is ragyogott, ahogy felismerték Jézust, az övéké is ugyanúgy!

 

 

Aztán tényleg következtek a játékos részek. A feltámadás sütijét mindenki maga készítette el, és mondhatom, soha ilyen finomat nem ettek a gyerekek: a pillecukor jelképezte Jézus testét, a cukros fahéj a temetési szertartást, a tészta a sírt, és amikor kisültek a sütik, és megtörtük a csoda illatos tésztát, bizony nem csalódtunk, ott volt az üres közepe, az üres sír jelképe. Majd kézműveskedtünk kicsit, tojást festettünk, ami otthon a húsvéti asztalt díszíthette, illetve gyöngyből keresztet fűztünk.

 

 

A futóverseny pedig megkoronázta a délutánt! Hát láttatok már olyat, hogy egy 80 éves néni fut a dédunokájával a templom körül, hogy a kis unoka is átélje az izgalmat, amit Péter és János élt át a sír felé futva? Mert mi láttunk! Az eldugott csokitojások keresése pedig nevetéssel töltötte meg az udvart, boldog futkározással, mert a gyülekezet kertje ne csak attól legyen szép, hogy rendezett, ápolt, hanem élő lelkektől, melyek hirdetik: Jézus él! Áldott legyen a mi Urunk ezért! Övé a dicsőség! Örökkön örökké.

 

Végezetül nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az áldás drága testvéreken keresztül jutott el a gyerekekhez: asszonyokon át, akik odaszánták a szombat délutánjukat Krisztusnak! Voltak asszonyok, akik adták a kezüket, hogy tojást fessenek a gyerekekkel, akik adták a kezüket, hogy sütit süssenek, keresztet fűzzenek, hogy imádkozzanak, adták az idejüket, pedig otthon is lett volna dolguk. Isten áldja meg ezeket az asszonyokat! Köszönjük szolgáló életeteket az Úrnak!

 

 

psze

 

 

Fotók: Polgár Illés