Hallott már a Magyaralmási Református Egyházközség ifjúsági csapatáról? Arról, hogy milyen csodákat élhetnek át Isten kegyelméből? Nos, a legjobb helyen jár, hiszen most róluk olvashat egy izgalmas beszámolót a missziós útjukról.

Mindenekelőtt, engedjék meg, hogy bemutassam színes csapatunkat. A nevünk Mifi. Egy különböző korosztályokból összegyűlt közösség vagyunk, akik szinte mindent együtt csinálunk. Természetesen mindezt Istennel együtt. Már 2018 óta tartunk különféle összejöveteleket, programokat és be kell vallanom, nagyon szeretünk együtt lenni. Ifjúsági csoportunk vezetője a magyaralmási lelkész Polgár Tibor Csaba, aki mindenben támogat bennünket.

2020-ban kezdtünk neki az Exodus nevű programnak. Bátran kijelenthetem, hogy ez a program nagy mérföldkőnek bizonyult számunkra, hiszen megtanulhattuk, milyen is Krisztus útján járni és egymást segíteni. Az Exodus első lépcsőfoka után az itthoni táborunkban szolgáltunk. Ez volt az első olyan tábor, ahol az ifjúság óriási szerepet töltött be. Ez a szerep idén megduplázódott, hiszen a második lépcsőfok már többet követelt. A Bibliát kíméletlen részletességgel tanulmányoztuk és forgattuk nap, mint nap. A saját táborunkon kívül, eljutottunk egy másik táborba is, ahol Isten igéjét hirdethettük a gyermekeknek.

Na de hogyan is jutottunk el idáig? Nem volt egy könnyű út. Az Exodus idei szlogenje a Step Out volt, ami annyit takar, hogy lépj ki a komfortzónádból. Úgy gondolom ez összejött, hiszen a program által eljuthattunk Erdélybe tíz teljes napra, ahol olyan életre szóló élményeket szereztünk, amiket nem lehet szavakba önteni. A tavalyi csapathoz képest büszkén mondhatjuk, hogy Isten kegyelméből bővültünk több csapattaggal is, akik szintén beleadták szívüket, lelküket a szolgálatba.

Az első három napot Zutorban töltöttük az Exodus központjában, ahol egy Bush Camp nevű táborban vettünk részt. Csapatunk minden tagja egyhangúan azt mondta, hogy lelkileg olyan fejlődésen mentek keresztül ezalatt a három nap alatt, hogy az hihetetlen. Az esti tábortűz melletti beszélgetések, bizonyságtételek mellett egy juhpásztorral is beszélgethettünk, akinek bátorító szavait mai napig emlegetjük magunk között. Ami talán a legmegrázóbb volt ezekben a napokban, az volt, mikor elvittek minket egy „képzeletbeli országba”, ahol keresztyénüldözés folyik. Minden keresztyén dologért büntetést kaptunk, így figyelni kellett ki mit mond, vagy cselekszik. Miután bejutottunk, különböző játékokat játszottunk, és pénzt gyűjtöttünk, amiből a sátrunk alapanyagait vehettük meg. Itt megmutatkozott, hogy mi is emberek vagyunk, így konfliktusok támadtak a csapaton belül. Ám itt jön Isten, és az, hogy miként is szól hozzánk. Egyik társunkat több darázs is megcsípte, majd később arról tett bizonyságot, hogy mivel eléggé goromba volt a többi csapattaggal, Isten így szólt hozzá, hogy nyugodjon meg. Ebből is látszik, hogy Isten mennyire kreatív módokon szólítja meg az embert. A program végére szembesültünk azzal, hogy ma is élnek a világban keresztyének, akiket üldöznek a hitükért.

A Bush Camp után kezdődött is a nagy megpróbáltatás. Útnak indultunk Biharfélegyházára, ahol egy református gyerektáborban szolgáltunk. Boldoggá tesz, hogy idén nyáron a magyaralmási táboron kívül még 50 gyermekhez elért Isten szava. Mit is mondhatnék, rengeteg újdonsággal néztünk szembe ezen a héten. A gyerekekkel való munka nem volt könnyű, ellenben nagyon nehéz volt. Ám azt is megtapasztalhattuk, hogy Isten munkálkodott a gyerekek szívében, és amikor a mi erőnk már elfogyott, Ő vezetett bennünket. Olyan jó volt látni, hogy a gyerekek már a második napon annyira megszerettek minket, hogy teljes nyitottsággal beszéltek velünk, sőt a hét végére folyton azt kérdezték, hogy jövőre visszamegyünk-e, mert nagyon szeretnének velünk újból találkozni. Hálával tartozunk a biharfélegyházi lelkészcsaládnak, akik által eljuthattunk az idősek otthonába is. Különösen jó érzés volt, hogy a gyermekeken kívül az idősekhez is szólhattunk. Énekeltünk és imádkoztunk. Nem olyan nagy dolgok ezek, mégis mikor egy-egy idős testvérünk pityeregni kezdett, mi is elérzékenyültünk, sőt el is határoztuk, hogy több hasonló otthonba is ellátogatunk majd. A hét végén, mikor mindenki elmondta milyen gondolatai, tapasztalatai vannak, egyik csapattagunk fogalmazta meg a legfontosabbat: egész héten egyel többen voltunk, hiszen ott volt velünk Isten!

Sokat fejlődtünk, mint csapat, és egyénileg is mindenki túltett saját magán. Nem tudom azt mondani, hogy valami nem volt jó, hiszen minden úgy történt, ahogyan azt Isten eltervezte. Na de hogyan is folytatódik tovább a Mifi élete? Azt csakis Isten tudhatja! Egy biztos, mi mindent megteszünk azért, hogy ne térjünk le az egyenes útról! És ez hogyan lehetséges? Természetesen egymást segítve, imádkozva, és az Urat követve!

Dezső Lotti