A szokványos, Szeged melletti falusi gyermekkorból átszűrődik a szülők, nagyszülők szeretete, és a korai, átlagon felüli közéleti érdeklődés.

Jó szervezőkészségének, munkabírásának köszönhetően, 23 éves korában, egyik napról a másikra Budapesten találja magát. Az egyik párt szervezője, országgyűlési képviselője (1998-2002), majd az országgyűlés jegyzője. Felesége édesapjának rosszallása miatt, Ágival, lelkileg is hű társával, titokban köt házasságot.

Céltudatos, akaratos, evilági módon „megy előre".

Majd a viszonylagos jólétnek 4 év múlva vége szakad. És a pesti „kánaánból", a nagypolitikából, lelkileg összetörve, adósságokkal tele, szegényen, feleségével együtt a szülőfalu saját, de hitelre vett kis lakásában találja magát. Összetörve, gödörben, teljes kiúttalanságban. Majd fél év kilátástalanság után helyben, Kübekházán polgármesterré választják, ahol ma is dolgozik. Munkamániásan, úgy kezd dolgozni, hogy egy évre rá, felesége otthagyja. Megint gödörben van.

Ekkor kezd igazán imádkozni Istenhez. És Ő, a Mindenható, feleségével együtt, a biatorbágyi Magyar Belmisszióhoz vezeti házaspáros csendes-hétre. Itt érti meg igazán, hogy alkalmi vasárnapi templomba járóként eddig lényegében Isten nélkül élt, mert az igét vasárnaponként ugyan hallgatta, de a hétköznapokban nem így cselekedett, gondolkodott. Kijövetelkor Istent a templomban hagyta, jól ment a szekér. Így tartósan nem is volt áldás igyekezetén.

Korán szinte mindent megkapott, majd Isten egyszerre mindent lerombolt, elvett tőle. Nem értette, sértett volt.

Itt Biatorbágyon, megalázkodva, összetörve, addigi életmódját és életszemléletét odahagyva, megbánva, letéve, csak Jézus Krisztusba kapaszkodva, élő hitre jutott. Szerinte innentől kezdődik igazi élete, Istenhitben, szolgáló szeretetben. Nem a pesti nagypolitikában. Úgy végzi teendőit munkahelyén a faluban, a családjában, hogy az Istennek kedves legyen.

Életének ma már része az ismétlődő imádság, a másokon való folyamatos segítés, gyerekeinek Isten közelébe nevelése. Élő hitre jutása után házassági fogadalmát, most már Isten színe előtt, templomban is megerősíti.

Majdnem egy évtizede így él azóta, és ami szokatlan, hogy gyengeségeiről, lelki harcairól, átformálódásáról, új emberré válásáról, teljes nyíltsággal, - meg merte írni ezt a könyvet, félretéve az intimitás fátylát. Isten ezt helyezte a szívére, és így akarja, hogy szolgáljon vele nekünk, és minden bukdácsoló, hit szélén tántorgó, vagy hívő embernek, lelki gyarapodásként.

Dr. Molnár Róbert azt üzeni a hívőknek, de főleg a keresőknek, hogy ne féljünk felvállalni, megvallani, a hitünket. És ha már élő hitre jutottunk, próbáljunk a templomon kívül a hétköznapokban is így, megváltottként élni.

Kérjük ehhez a Szentlélek vezetését, és imádkozzunk erőért, majd adjunk hálát érte, ha aznapi kis vagy éppen aktuális nagy gondjaink megoldódnak.

Azt ajánlja, hogy imádságunkban erőt kérve és kapva, Jézus Krisztus helyettesítő áldozatát hittel elfogadva, örvendezzünk Isten teremtő, megtartó, gondviselő szeretetének, és majdani örök életünknek.

A könyv utolsó fejezetében az erdélyi Viski Ferenc református lelkész és családja tragikus, de a rajtuk könyörülő Isten segítségével végül jóra forduló sorsa által tesz tanúbizonyságot, az Istent kereső, a Szentlélek segítségével - élő, valós hitre jutott ember életcéljáról: hűség, odaszánás, alázat és engedelmesség az ő Mindenható Urának.

Végül összefoglalja: ilyen szolgája szeretne Istennek ezt követően is lenni, mindörökre, mert őt Isten rabul ejtette. És ez neki felszabadult, véghetetlen nagy örömöt és boldogságot ad, élő hite és örök élete mellett.

Az ökumenia legszebb példája, hogy a szerző szinte minden felekezet lelkészétől, tagjától elfogadott és kért lelki segítséget magának, másoknak, amikor annak érezte szükségét.

Kedves olvasó. Be kell vallanom, a szerző dr. Molnár Róbert, nagyon-nagy hatással volt rám. Néha könnyeimmel küszködve, megindultan olvastam a különböző fejezeteket, és sorsomra nézve azt kértem Istentől, hogy a szerzőhöz hasonló, kiteljesedett, szolgáló szeretetben tudjak élni ezután még jobban, ahol gondviselése szerint szükség lesz rám.

Ez az ember, élő hittel, Isten törvényei szerint akarja élni az életét, akkor is, ha nem mindig sikerül neki. Be kell vallanunk, nagyon sokszor nekünk se. Sokan alig jutunk az útkeresésnél tovább, vagy megrekedünk a folyamat valamilyen szakaszán, az Istennel élő kapcsolatot jelentő küszöb előtt.

- A megtért hívők nem lesznek felsőbbrendű emberek, de az életünk mindenképpen üzenet és minta kell hogy legyen mások számára. Ehhez azonban nem ragadhatnak a templomokban, ki kell jönniük, hogy világíthassanak a világban - válaszolta arra a kérdésre, hogy mit gondol azokról, akik nem hisznek Istenben. Hozzátette: vallásosnak és hívőnek lenni nem ugyanaz. „A vallásos elmegy a templomba vasárnap, és ezzel ki van pipálva. A hívő Istennel ébred, fekszik, mély kapcsolatban van vele."
       

A könyv utolsó két sora: „Ma még nem tudom, mit hoz a holnap, de azt tudom, hogy Isten kezében van."

Kedves testvérek! Lehet Isten nélkül élni, de nem érdemes.

Soli Deo Gloria 

Sántha Elek

presbiter