Második nekiindulásra is csak két ember hallotta meg a hívó szót. Miután már a második gyülekezetünkben próbálkozunk ezzel a rendezvénnyel, végig kellett gondolnunk, hogy mi az, ami ott működött, de itt nem, min kell változtatnunk, hogy el tudjuk érni az embereket. Így arra jutottunk, hogy időpontot változtatunk.

Harmadik nekifutásra segítségünkre jött a négy napos hétvége, a jó idő, és olyan jó volt átélni, hogy több család is bizalmat szavaz nekünk, és megtelik az udvar nevetéssel, hangos gyerek zsivajjal. A bogrács alatt égett a tűz, finom illat szállt mindenfelé... a férfiak petanque-oztak, a nők nagyokat kacagva beszélgettek. Ismerkedtünk. Már többet láttunk egymásból, mint csupán egy arc a templomból. Jó volt együtt lenni, együtt enni, beszélgetni, egymással közösségben lenni. A gyerekek denevér után kutatva expedícióztak, mi felnőttek pedig építettük egymás felé a szálakat.

Ma aztán, az Úr napján, harangszókor belépve a templomba, körbenézve boldogan mosolyogtam bele egy-egy szempárba: már összetartozunk, ismerlek, nem vagy idegen nekünk. De jó, hogy itt vagy!

psze