A koncertet egy áldással nyitotta meg a művésznő. Az Úr asztalánál állva a teljes templomot betöltötte tiszta hangja. Majd megszólalt az orgona, és elindult egy láthatatlan folyam lélektől lélekig. Johann Sebastian Bachtól Liszt Ferencig széles volt a repertoár, melyet személyes mondatokkal, hitvallásokkal szakított csak meg a művésznő. Teleki Miklós tökéletes játéka csak megerősítette azt a csodálatos élményt, melyet átélhetett az, aki megnyitotta szívét Isten számára, aki képes zenével, dallal egy másik dimenzióba repíteni a hallgatót. Lelket átjáró gyönyörűség volt hallgatni azt a harmóniát, melyet az emberi hang és az orgona együttes összhangja hozott létre. És bár sokszor németül énekelt a művésznő, Liszt 23. zsoltárának minden sorában érezhető volt a mélység -ahogy Pitti Katalin ezt maga is megfogalmazta.

A záró ének után a karzatból megérkező művésznő még tartogatott egy csodálatos meglepetést azoknak, akiket megérintett énekével. Fölemelt kezekkel lépett oda a sorokban ülő emberekhez, belenézve a szemükbe, áldást énekelt szívtől-szívig, lélektől-lélekig. Távol ülve tőle az volt az egyetlen vágyam, hogy hozzám is elérjen, nekem is áldást énekeljen. Átjárt valamiféle borzongás, könnyek szöktek a szemembe, mert éreztem, hogy több van itt, mint egy egyszerű opera énekesnő, akit bármikor láthatok az Operaház színpadán. Egy angyal volt, egy tiszta lelkű, áldást adni akaró, az áldás erejében bízó, erőt adni akaró lélek volt ott, akinek hatalmat adott az Isten énekével felemelni a hallgatóit.

Haza felé az úton arra gondoltam, ha ilyen lesz a REND, amilyen ez a koncert volt, akkor én ott akarok lenni, át akarom élni, újra és újra lélektől lélekig találkozni Istennel és emberekkel.

psze

Fotók: Gállné Medveczky Borbála