Majd Somogyi László székesfehérvári református lelkész előadását hallgatva érintette meg lelkét az Ige és tőle újabb bátorításokat kapva egy felnőtt konfirmációs tanfolyamon vett részt. Közben pedig hol képeslapon, hol más módon feliratozva mindvégig ez az igevers kísérte, vezette, bátorította: „Ne félj, csak higgy." Feleségét is elé „hozta" az Úr, ő adott neki 10-14-éves korosztálynak szóló képes gyermekbibliát az alaptörténetek megértéséhez, mint a fehérvári református gyülekezet tagja. Somogyi Lászlóval folytatott beszélgetései és a gyülekezet szeretete irányították. Élő hitre jutása óta minden reggel hálát ad az Úrnak, hogy megszabadította paráznaságtól, gőgtől és sok e világi bűntől, megkötözöttségtől. Feleséget kapott, lelki boldogságot és örök életet.

Incze Sándor levezető elnökként emlékeztetett, hogy a szív teljességéből szól a száj, ezért köszöni az őszinte gondolatokat.

Miklós Gáborné Ibolya elmondta, hogy kicsit izgul. Hívő családban növekedett fel, adott volt a templomba járás. Első időkben hol olvasta a bibliát, hol nem. Hol értette hol nem, de elhatározta, az a boldogság, amit egyes gyülekezetbe járó asszonyok arcán látott, neki is kell. Később hívő férjével megismerkedett, együtt éltek, de valami mégis hiányzott az életéből. Férje egy hét missziós út után teljesen megváltozva, másképp jött haza. Biztatta, hogy felesége is menjen el hasonló alkalomra. Először húzódozott, majd az ott töltött második nap végére rájött, hogy eddig Isten nélkül élt, templomba járása, biblia olvasása ellenére. Akkor jött rá, hogy addig nem látta Jézus Krisztust, aki mindentől megszabadít. Most, íme, leborult az Úr elé, és Ő új élettel ajándékozta meg, mert kérte ezt az új életet. Ettől kezdve minden könnyebb lett. Másképp olvasta már a Bibliát, azt kereste benne, hogy az Úr mit akar vele tenni. Közben a telített sátornyi hallgatóságot megkérdezte: „Kedves testvérek! elfogadtátok-e már saját magatokat Isten kezéből?" Hogy Isten mindenkit egyedire alkotott és ez csodálatos. Elhatározta, hogy „nem akarok más lenni, mint ami vagyok" - és békessége lett. Kereste azt is, hogyan lehet boldog feleség, hogyan töltheti be Istentől kapott küldetését. Isten ezután megtanította őket gyermeket nevelni, majd unokákat is. Nem bánta meg, hogy az Úrral kezdett élni, mind a mai napig.

Biztat mindenkit, akinek keserűség, örömtelenség van a szívében, keresse a megoldást az Igében. Isten a szívére helyezte az imádkozás szolgálatát is. Örül, hogy olvashatja az Úr igéjét, keresheti az Ő akaratát. A Szentlélek vezetésére példaként elmondta, hogy férjét többször biztatta beteg nagybátyjának meglátogatására, aki elfoglaltságaira hivatkozva többször elhárította. Majd mégis meglátogatta, és jól tette, mert ez volt az utolsó alkalom. Isten mindezt előkészítette, majd a nagybácsi „elment". „Legyetek só a családban, a munkahelyen", és mindenki ott, ahova Isten bennünket oda helyezett - mondta. Mindenkit erre bátorított, miközben Isten áldását kérte ránk, a jelenlévőkre, mert úgy tudunk kapni békességet, örömet, új szívet és új életet. Mindenkit bátorított, keresse az Úristennel való találkozást.

Incze Sándor bizonyságtételében azt vallotta, hogy tele a szíve hálával, hogy elmondhatja azt a nagy örömet, azt a szabadítást, amit ő is átélhetett. Életét a parázna asszonyéhoz hasonlítja, miszerint neki „érdemei szerint" már meg kellett volna halnia, de új életet, új lehetőségeket kapott Jézus Krisztus által. Elmondta, Erdélyben gyermekként a családjában sokszor az ellenkezőjét látta annak, mint amit a templomban hallott. A gyöngédség mellett a feszültséget is érezte. Konfirmandusként tisztában volt a hit dolgaival, de nem kötötte oda életét Jézus Krisztushoz. Ennek ellenére édesanyjától mindig ezt hallotta: Fiam, ha elmész a világba és életveszélybe kerülsz: hívjad Istent segítségül, mert meg fog segíteni. Így történt, hogy nem fulladt bele mégsem a Maros folyóba, és egy másik, véletlenül szerzett súlyos sérüléséből is felépült. Ennek tanulságául elmondja, Isten különösen szól a templomban, de ott van úton-útfélen, sokszor az angyalait küldi oda emberi formában, hogy megállítsanak utunkon, hogy bizonyságot tegyenek. Kérdezzék, hogy ember merre tart az életed, amit eddig alkottál az mi volt, maradandó vagy hiábavalóság. Egy Magyarországról Kolozsvárig tartó hosszú vonatos úton egy ember a fülkében azt magyarázta neki, hogy Isten a mi alkotónk, nem magunktól vagyunk, és érdeklődik irántunk, folyamatosan kíváncsi ránk, boldogok vagyunk vagy boldogtalanok, mi van velünk.

És valahogy úgy, mint az őszi falevelet a szél felkapja, ő is így volt, ide került Fehérvárra. Itt házasodott, de üres volt az élete, nem volt cél. A Kolozsvárig tartó út után jelentkezett a lelkésznél, bibliaiskolába kezdett járni, ahol Isten elmondta neki, hogy „alkotott, drága vagyok számára, megváltott, örökkévaló szeretettel szeretett, amikor még nem vettem komolyan...". Csodálja őt irgalmáért, azóta mindent neki szeretne tenni. Aki még ezt nem élte át, bárkivel megtörténhet. Javasolja: odahaza csendben szólítsa meg az Urat, hívja, ő meg fog jelenni, vallást fog tenni önmagáról. Isten az ő kőszívét megpuhította, hússzívet adott neki, ez volt életében a csoda. Ami 1990 márciusában elkezdődött, folytatódott. Folyik ma is.

Varga Zita testvérünk azzal kezdte negyedik bizonyságtevőként, hogy eddig mindenkinek más volt a története (Szentlélek általi megérintése, szolgálata), az övé is egyedi. Gyermekként tiszta szívvel hitt, és gondolta: Ha Isten veled, kicsoda ellened. Ám a középiskolában hátat fordított Istennek. A korabeli lányok életét kezdte élni. Húsz évesen férjhez ment, de a házasságban is voltak viharok, orkánok, sőt cunami. Közben Borsod megyéből Székesfehérvár mellé, Magyaralmásra költöztek. Remélte, a környezetváltozás az életében is változást fog hozni. A házassághoz hasonlóan ez sem hozott pozitív változást. Majd Katona János lelkész beállított hozzájuk egy evangelizációs meghívóval. Sándor József hirdette az igét és ő akkor értette meg, hogy „nincs kis bűn vagy nagy bűn, csak bűn van, ami elválaszt Istentől, és én a pokolra jutok." És érezte, hogy nagyon megkötözött állapotban van, tele problémákkal. A lelkésszel ezt követően sokat beszélgettek, többször is, hosszasan. És az első imádsága ez volt: Istenem, segíts! És segített. Új szívet, boldog, békés családi életet adott. Ahogy folyamatosan imádkozott, lassan megértette, mi történik vele. Isten nem csak a Bibliában, hanem élő Istenként is azt mondja, aki hisz őbenne, ha meghal is él, megbocsátja bűneit, háta mögé veti. „Ember még ilyet nekem nem mondott". Mikor „fehér ruhát kaptam" megértettem, új életem van, Isten gyermeke vagyok, és ő került az első helyre. És nagy békességem lett."-mondta. Szüksége volt ezután is, és van ma is lelki segítségre. Volt már átmenetileg „padlón" és lesz is, de Isten megsegíti. Isten a legjobb barát, eddig még mindig megbocsátott. Meghallgat, igéjével utat mutat. Megtérése után is megengedte, hogy gondok, bajok jöjjenek, de előbb-utóbb segített is. Tudja, néha csúnyán tud beszélni, néha jókedve pillanatnyilag dühre vált, de Isten ima segítségével, hit által, megszabadítja a megkötözöttségtől. „Ha az embertársaid lemondtak rólad, és te magad sem hiszel magadban-Isten akkor is segít" - biztat bennünket.

Incze Sándor levezető elnökként nyomatékosít: a szelídséget, alázatot egész életen át kell tanulni.

Fűtő Róbert misszionárius lelkész 22 éve jár az úrral. Amerikában St. Louisban született, amit azzal is alátámasztott, hogy ízesen törte a magyart, ami beszámolóját még külön egyedivé tette. Ám kíváncsi lett gyökereire, az anyaországra. Kis korában még ministrált, de középiskolásként már eltávolodott Istentől. Majd főiskolára járt, és mellette egy bárban dolgozott. Az életét egyre céltalanabbnak, értelmetlenebbnek élte meg. Alkoholos, bulis alkalmakon érezte jól magát, de csak átmenetileg. És ekkor történt vele a csoda, Isten belenyúlt az életébe és lefékezte őt. Egyetlen keresztény volt csak a kollégiumban, aki kezdte neki magyarázni az evangéliumot. Amit ő az Efézus 1,2-vel szemléltet, miszerint: Kegyelemből van üdvösségetek, de hit által. Isten egy gyógyíthatatlan betegség tüneteinek megjelenítését használta fel nála, hogy megfékezze. Így jutott el az amerikai Timóteus Társasághoz, ahol látta, hogy „sok boldogságuk van, de nem voltak részegek". És ő vágyott erre. Mondja, hogy mindenki vágyik a boldogságra, csak rossz helyen keresik. Felkérésre Magyarországra jött, ahol a Balaton mellett az egyetemistáknak hirdette az evangéliumot: Jézus Krisztus meghalt a bűnös emberért, üdvösségünk kegyelemből van hit által. Csak el kell fogadni és ő kínálja nekünk a megbocsátást, az örök életet. Ahogy magyarázta, egyre jobban megértette, és egyre tudatosabban átélte. És úgy gondolta, egész életében szolgálni szeretné ezt a Megváltót. Egy újabb egy éves szegedi misszió során „Isten adott feleséget, két lánnyal". A Millenium évében hazajöttek, és itt 12 éve szolgálják az Urat. Miért? „Mert Isten gyermeke vagyok, megváltott engem, hit által. A legnagyobb csoda, amikor egy ember élete megfordul, az Isten átvisz bennünket a Sátán birodalmából az Ő országába.

A legnagyobb csoda az, amikor Isten munkálkodik, beleszól az életünkbe, megbocsátás, megtérés, megigazítás által, és fehér ruhát ad.

Isten szeret mindenkit, de hátradőlni nem szabad, egy feltétele van szeretetének, Jézus Krisztusban, Fiában, a Megváltóban való hit.

Isten szeretete csak a miénk, de Jézus Krisztusban, az Ő Fiában való hit által.

Mind az öt bizonyságtevő szavain átfénylett, hogy fontos a hívő ember életében az ima, bibliaolvasás, közösségbe járás, hívő élet, mert a sátán munkálkodásával átmenetileg visszaeshetünk. Nem „dőlhetünk hátra", nem ingyen, hanem folyton erősített hittel, imádsággal lehet megmaradni a keskeny úton. És a megtértek, de főleg az út elején a gyülekezetbe járók-keresők nem hibátlanok, holott a világ ezt várja. És az ellenkező példára mutogat.

Mi az életünkkel tudjuk, vagy kevésbé tudjuk bizonyítani hitünket, örömünket, nehézségeket is elhordozó sorsunkat, az örök életet adó, Isten országába vetett hit értelmét, örömét.

Sántha Elek

presbiter