Az asztalon sok finom étel és sütemény sorakozott. Az udvar megtelt gyerekzsivajjal, hangos beszélgetéssel és nevetéssel. A gyerekek egy pillanat alatt elvegyültek a gyereksokaságban s mindenki megtalálta korosztályának megfelelő játszótársait. Egyre többen lettünk (mondtuk egymásnak...) amikor megjelent egy újabb kedves ismerős arc. Jó érzés volt látni, hogy sokan eljöttek a nagy kánikula ellenére, amikor egy hűvös szoba akár sokkal csábítóbb is lehetett volna. Végre az egész heti rohanás után együtt lehettek a közösség fiataljai és a kedves ismerősök, akiket ezek az alkalmak még közelebb hoznak egymáshoz.

Az asztali áldás után mindenki nekilátott a helyben sütött húsok, otthonról hozott saláták elfogyasztásához. A gyermekek örömére aztán a sütemények is előkerültek.

Mikor már mindenki jól lakott, jött a várva várt desszert... a lelki táplálék. Körbeültünk és vártuk a „felszolgálót", és hála Istennek ez a szolgálat is megérkezett... jó helyen és a várt időben.

Az áhítat tanított és megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy a család az első gyülekezetünk. Ahogy a felolvasott történetben, a halász sem cserélné le a családdal töltött időt egy jól menő vállalkozásért. Bizonyságul, hogy időnként a kevés is lehet több.

A néhány perces beszélgetés után következett a csapatépítés, mivel a labdakergetéshez a labdán kívül kell még két csapat is. Megalakult a fiatalokból és a még fiatalabbakból álló csapat. Természetesen most is a jobb csapat nyerte meg a mérkőzést, megérdemelten. A hölgyek vízibombáztak a gyermekekkel, majd petanque-ot játszottak.

A percek és az órák gyorsan teltek, hamar besötétedett és egy kellemesen eltöltött nap után mindenki úgy ment haza, hogy ezt meg kell ismételni.

Egy olyan közösségben, ahol Isten igéje van a középpontban, ott a hitben járó élő közösség eleve vonzó mindenki számára...

Mert közösséget csak hittel és reménységgel lehet építeni!

Viniczai József és Viniczai Etelka