Mezőföldi Református Egyházmegye

Visszatekintés napközis hittantáborra

2015-02-11 20:09:00 / Polgár Tibor

 

Egy hét a nyárból. Egyetlen hét, ami hónapokká nőtt bennem; feltöltött hittel, elfogadással, békével és szeretettel; csodálatos közösségi élménnyel gazdagodtam, megtapasztalva az összetartozás és összetartás erejét. Köszönöm Istenem!

 

Május elején ért el a szervezés alatt álló Móri Napközis Hittantábor híre. Az első gondolatom az volt, hogy itt a remek alkalom arra, hogy 7 és 5 éves gyermekeim kipróbálják a táborozást. A következő pedig az, hogy én is ott szeretnék lenni a táborban, hogy ott van a helyem a segítők - gyülekezetből önkéntes szolgálatra jelentkező hívek - között. Ezen a két gondolaton túl, valahol a háttérben zümmögött egy harmadik is zavarosan, de annál kitartóbban, s rendre duruzsoltak bennem a szavakká szelídülő érzések: légy jelen végig, mindenhol, mindenkivel, odafigyelve, befogadással, szeretetben, egységben! A három gondolatot gyorsan cselekedetre váltva egy füst alatt írattam fel gyermekeimet a táborozók névsorába, és jelentkeztem önkéntes segítőnek szolgálatra.

 

A következő hetekben rendre a tábor körül forogtak a gondolataim, „számítunk rád és várunk szeretettel” jutottak újra és újra eszembe Veres Péter kedves szavai. A móri református templomkert mindig is varázslatos hatással volt rám, szeretek ott lenni. Elképzeltem, ahogy a templomból kiszaladó gyereksereg zaja ébreszti a nyári melegben hűs árnyékot adó ős öreg fákat; ahogy az egyébként csendes templomkertet betölti a gyermeki jelenlét; bezsongja a zsibongó játék zaja; energizálja az önfeledt, gurgulázó kacagás; ahogy a játszótéren lendülő hinta duót énekel a fáradhatatlanul forgó körhintával. Ó az a teremtő képzelet! Kíváncsi izgalommal vártam, hogy végre elkezdődjön a Hittantábor, a mi hetünk; a szervezők, a gyerekek, és a segítő szolgálatot tevők hete.

 

Az első napon – nyitásként - ránk szakadt az ég, annyira zuhogott az eső, hogy a közösségi házban ragadtunk 56 gyerekkel. Mi lesz ebből, mit csinálunk itt délutánig? - harapott belém az aggodalom. Azonban a tábori tematikát tanulmányozva, hamar megállapítottam, hogy nincs miért izgulni, a heti program nem csak jól átgondolt, tartalmas, színes és változatos, de mindezek tetejében még időjárás kompatibilis is (ügyesen átszervezhető). Azon pedig, amire nincs hatásunk, kár keseregni. Ha esik, hát essen. Jön még borúra derű. És jött is, bár minket időjárástól függetlenül végig jó hangulatban talált a pillanat.

 

A tábori tematika központi üzenete az imádság erejét járta körül, a gyerekek a korcsoportos foglalkozások során feldolgozott bibliai történetek közös értelmezésén keresztül értették meg, hogy az imádságban esélyegyenlőség van; hogy aki az Istenhez fordul - legyen az király, bölcs, szolga, pogány vagy hívő ember -, ha szívből, őszintén imádkozik, egyforma figyelemmel és szeretettel hallgattatik meg. A rendelkezésünkre álló öt „ünnepi” hétköznapot saját témák kapcsolták a központi üzenet köré. A délelőtti Gyermek Istentisztelet alkalmával az igehirdetést követően a gyermekek bevonásával jártuk körül, elemeztük és definiáltuk az aktuális napi témánkhoz kapcsolódó cselekvést: az alázatot, a hűséget, a megkönnyebbülést, a meghallgattatást és a jó kívánságokat. Ezt – mintegy levezetésként, vagy inkább jelenlét fokozásként - követte az interaktív daltanulás Melinda vezetésével, Sárika mozdulatait követve. A többi kisgyermekkel együtt tanultam én is a szöveget, dallamot és kísérő mesélő mozdulatokat. Velük együtt váltam egyre bátrabbá az ismétlések során, együtt „tornáztuk” magunkat magasabbra lelkünk létráin, míg a zengő keresztény gyermekdalok és a bekúszó napsugarak ragyogó fény-árnyék játéka megtöltötte a kis gyülekezetünket körülölelő református templomot. Péter szavai, Melinda zongoramuzsikája, Sárika őszinte mosolya, lendületes mozdulatai, és a kis boldog előadó művészek, a kacagó, csillogó szemű gyerekek együttese…

 

A foglalkozásokon túl minden napra jutott kreatív tevékenység, szabadjáték és szervezett program is: lovaglás a templomkertben, korongozás, levendulaszüret, karkötőkészítés, mesehallgatás, bábelőadás, strandolás, buszos kirándulás. Nem lehet kérdés, hogy ez a színes, színvonalas programcsokor az önkéntes hívek odaadó szolgálata nélkül nem valósulhatott volna meg. Gondoljuk csak el: lovakat száron órákig körbe-körbe vezetni; a korongot egész nap forgatni; a szeretetvendégségre sok-sok süteményt készíteni vagy a strandoló gyerekek által percek alatt elfogyasztott több száz palacsintát megsütni; a reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát rendben tálalva időben a tiszta asztalra tenni, majd leszedni a terítéket; a több száz szennyes edényt újra és újra elmosogatni; közben rendet tartani, figyelni a gyerekek és egymás igényeit, szükségleteit, jól-létét. Ez mind egy időben csak jól szervezett, összehangolt csapatmunkában valósítható meg, ahol a különböző emberi kompetenciák összeadódnak, és az összefogás egységében hatványozódnak. Szervezett csapatmunka a színpadon és a színfalak mögött, amiből kiválóra vizsgáztak a szervezők és az önkéntes hívek gyülekezete. Hálás vagyok, hogy a nagy egész kicsi részese lehettem.

 

A gyerekdalokat kislányaimmal ma is énekeljük esténként a fürdőszobában, megcsodáljuk a picike csuklókat díszítő (levehetetlen) kézműves karkötőket, amik dacolnak az elmúlással, s kis jóindulattal akár szépnek is mondhatók. Ó igen, majd elfelejtettem a karkötőket. Hisz megígértem, hogy írok róluk. Hosszasan gondolkoztam, mielőtt elkezdtem az írást, majd megkérdeztem kislányaimat: gyerekek, mit írjak a Hittantáborról a Magazinnak, ti mit szerettetek benne a legjobban? Katica lányom rám nézett, láttam, hogy komolyan fontolóra veszi a választ, majd azt mondta: Anya, én az egészben téged szerettelek a legjobban - majd a csuklójára nézett, és hozzátette - meg a karkötőmet. Lilla helyeselt: én is az egészet meg a karkötőmet, remélem, hogy nem esik le a következő Hittantáborig. Anya írd meg a Magazinnak, hogy ne essen le, kérlek Anya, írd meg! Nos, a kérés ezennel teljesítve.

 

Egy hét a nyárból. Egyetlen hét, ami hónapokká nőtt bennem, és aminek emléke velem marad. A valódi jelenlétnek köszönhetően eltárolt képsorok, hangulatok, érzések, a gyülekezeti tagokkal megélt pillanatok, beszélgetések, a kedvesség, a figyelem és elfogadás, amit láttam, amiben részem volt, megérintettek, tovább élnek bennem, lélekben gazdagítanak. Köszönöm, hogy megadatott.

 

 

Galántai Júlia