Mezőföldi Református Egyházmegye

A „Holttengertől” – az élő vízig

2015-06-25 06:21:39 / Polgár Tibor

 

Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor

 

"1951-ben halt meg - ahogy a könyv szerzője jellemzi őt - e "megkerülhetetlen alakja a XX. századi református egyház és teológiatörténetnek", aki szerint "az egyháznak akkor lesz jövője, ha meg mer maradni egyháznak, ha nem akar se több, se kevesebb lenni, mint aminek az Egyház Ura szánta.

 

Makkai Sándor emlékezete. Százhuszonöt esztendeje, 1890. má­jus 13-án Nagyenyeden népes tanári család sarjaként született Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református püspök. Életrajzát, munkásságát most nem fogom „felmondani", számos szak- és kézikönyv, enciklopédia és több kutató foglalkozott érdemben felejthetetlen alakjával. Mostani visszaemlékezésem tehát vállaltan személyes lesz, noha nem ismerhettem őt, hiszen nagyon korán, 1951. július 19-én (amikor én mindössze néhány hetes voltam), hatvanegy esztendősen érte a halál Budapesten.

 

Emlékét 1997 óta őrzi a Magyarországi Református Egyház Makkai Sándor-díja, amelyben a református eszmeiséget és gyakorlatot képviselő hazai és határon túli pedagógusok részesülhetnek. Az erdélyi Oltszem elemi iskoláját is róla nevezték el. Ez a Kovászna megyében megbúvó falucska mindössze 755 főt számlál, igaz, ebből 705 fő magyar anyanyelvű. Látszatra vékonyka elismerés ez az iskolaelnevezés azért a hatalmas irodalmi és filozófiai-pedagógiai, s nemes ráadásként „Erdély-védelmi" életműért, amellyel Makkai hittestvéreit, Erdélyt és az anyaországot megajándékozta. Mégis, úgy vélem, ennek az oltszemi elismerésnek szívből tudna örülni. Számos Makkai-olvasmányom sorában az első, még általános iskolai tanulmányaim kezdetén, a máig nagy hatású, egyszerre drámai és lírai tatárjárás-krónika, A sárga vihar volt, majd egyetemi éveim elején a Magyar fa sorsa című, mindmáig halhatatlan Ady-tanulmány. További műveivel már felnőtt koromban, részben unokahúga, Ignácz Rózsa visszaemlékezéseinek nyomán ismerkedtem meg. Így többek között a maga is jeles írónővé érett unokahúg talán első számú kedvencével, a Holttenger című, 1923-ban Kolozsvárott megjelent, részben önéletrajzi hátterű regényével, amely az egykori „Kisrózsát" nyilván nem csak irodalmi értékei miatt ragadta meg, hanem témája miatt is, hiszen a kovásznai lelkész lányaként kora gyermeksége idején megismerhette az erdélyi falusi gyülekezetek világát. A könyv azt az 1915–1917 közötti időszakot idézi, amikor a már filozófiai doktorátust szerzett Makkai Sándor a Kolozs megyei Vajdakamarás reformátusainak elkötelezett pásztora volt. A regényben dr. Katona László lelkész alakját magára öltő író nem fantaszta népboldogítóként, elrugaszkodott fantáziájú és indulatos magyarságvédőként, hanem Isten elkötelezett, tudománnyal és megértéssel felövezett embereként lép elénk. Természetes tehát, hogy keletkezése után majdnem két emberöltővel, 2011 táján is magával ragadta ez a műve a Károli Gáspár Református Egyetem teológiai hallgatóinak egy csoportját, akik a Papi szereplők a magyar irodalomban című szemináriumom hallgatói voltak. A fiatalok felismerték ennek az alábbiakban idézett, számukra már régiesen csengő részletnek minden értékét, nemzedékeket átívelő érvényességét, amelynek köszönhetően jóformán olyan jelentőségű ez a szöveg, mint a frissen végzett orvosok hippokratészi esküje. Annak ellenére, hogy „mindössze" egy bemutatkozó prédikáció néhány soráról van szó: „...mi a nagyság titka? Eltűnni a világban, mert Vele akarunk járni. Aki Istennel jár, annak meg kell halnia a világra nézve. De ez nem azt jelenti, hogy el is vesztünk a világ számára... Új nemzedék sarjad a földből, ahol a falusi lelkipásztor Istennel jár. Új nemzedék, tele a természet illatával, a romlatlan lélek tisztaságával, felfegyverkezve a meg nem fertőzött ész hódító acéljával. Mint a megújhodás patakja, ömlik a világ sebeire. Eltűnve a világ szeme elől, fáradhatatlanul, teljes önátadással, Istennel járó titkos erők: a falusi lelkipásztorok hordozzák a nagy jövendőt. Az igazi lelkipásztor élete ennyi: Eltűnt. Istennel járt. Isten magához vette." Igaz ugyan, hogy Katona László (és modellje, Makkai Sándor), miután két évig viaskodott a mezőségi sárral, 1918-tól teológiai tanár lett Kolozsvárott. Azonban – ahogyan Makkai írja – „a falu tanulságai nem vesznek kárba, másként fogja nevelni a leendő falusi lelkészeket, mint azok, akik sohase viaskodtak a sárral..." Más megfogalmazásban: a mezőségi „Holttenger" partján töltött évek felkészítették az író-püspököt arra, hogy pásztori, pedagógiai és írói munkája nyomán mindenütt „élő víz" fakadjon, Magyarországon és szülőföldjén, Erdélyben egyaránt.

 

Végezetül: a Sárospataki Református Kollégium Makkai-szobájában, ahol több ízben vendégeskedtünk, van egy Makkai Sándort ábrázoló, kiváló festmény. Ezt a kis emlékezést akár azzal is lehetne illusztrálni. Most mégsem ezt a képet közöljük, hanem egy romániai filmarchívumban megőrzött, beszédes fotót 1925-ből. Technikailag nem jó minőségű ugyan, de tökéletesen mutatja be egy magyar keresztyén értelmiségi sorsát az új „impériumban". Ezen a kopottságában is informatív értékű felvételen a harminchárom éves Makkai (egy évvel tízesztendős püspöki szolgálatának kezdete előtt) egy autó mellett áll meg nem nevezett, idősebb lelkésztársával, és kettejük mögött kulisszaszerűen felsejlik a hatalmas bukaresti zenepalota, az Ateneul Român...

 

Petrőczi Éva

 

 

Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. június 14-diki számában.

 

 

A Kálvin Kiadó gondozásában 2001-ben, Makkai Sándor halálnak 50. évfordulóján jelent meg Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor című összeállítása, melyet olvasóink, vásárlóink ma is megtalálhatnak kínálatunkban.

 

 

Forrás: www.kalvinkiado.hu