Mezőföldi Református Egyházmegye

Sárkeresztesi és mohai gyerektábor

2015-07-04 05:37:35 / Polgár Tibor

 

 

Tisztelettel jelentem, hogy 16 gyerek és 6 segítő részvételével jól sikerült a 2015-ös sárkeresztesi és mohai gyerektábor június 16. és 19. között, amelyen mohai gyerekek is részt vettek. Az összetartozás élménye és az Atya szeretete tette felejthetetlenné a tábort. Voltak áhítatok, imádságok, lelki énekek, foglalkozások, állatsimogatás, lovaskocsikázás, játékok, vetítés. Mégis a lelki élet ereje dobogtatta meg a szíveket. Lelki erőt, feltöltődést és érintést az Eszter története révén nyertünk (KOEN által előkészített szép program). Köszönet a lovas programokért (felügyelet melletti lovaglás) és a finomságokért. Voltak kirándulások a parkerdőben, 2 nap mohai kirándulás, éneklés, zene, ugrálóvár, vetélkedők, foci és más labdajátékok. A program reggel 8-tól délután 3 óráig tartott. Megalakult a Szívecske csoport, akik ezután is együtt szeretnének kirándulni, örvendezni, beszélgetni. És további szép programokat szervezni a gyerekek fejlődése érdekében. Köszönet az Adakozóknak, a Szülőknek és a Lelkes Segítőknek, akik jelenlétükkel, munkájukkal, szorgalmukkal, érdeklődésükkel, imáikkal és adományaikkal is lehetővé tették a tábort. Mottónk: "Adj engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve jó és rossz között..." (Eszter könyvéből).

 

 

Baráti köszöntéssel:

Jakab Sándor

Galéria

2015-06-16-8542.jpg 2015-06-16-8549.jpg 2015-06-16-8583.jpg 2015-06-16-8588.jpg 2015-06-17-8640.jpg 2015-06-17-8678.jpg 2015-06-18-8716.jpg 2015-06-18-8725.jpg