Az elmúlt napokban sok sok húsvéti jókívánságot kaptam. Nekem nem volt erőm írni, egyre csak az dolgozott bennem, hogy arról kéne már szólni, miért is fordulópont az életünkben húsvét. Fordulópont egyáltalán?
Mint jó keresztyének, felmondjuk a leckét: mi is történt az egyiptomi szabaduláskor, hogyan is oldotta meg Isten, hogy a bárány vére megmentse a választott nép elsőszülötteit a halál angyalától. S hogy Krisztus, az Isten Bárányának kiontott vére miként ment meg bennünket a haláltól.
Húsvéttal minden megváltozott. Az asszonyok nem temetési szertartást végeztek, hanem elmentek a hírrel, nincsen itt, mert feltámadott! A tanítványok elfutottak a sírhoz, pedig nem volt szándékuk aznap odamenni. A farizeusok és írástudók értetlenül álltak az események előtt, nem igy tervezték, el kell hát hitetni, hogy ellopták a testet.
De vajon bennünk, bennem és benned mi változott meg húsvéttal? Átértékelted az életedet? Hiszen Valaki meghalt és feltámadt értünk! Milyen változásokat generál ez a gondolkodásunkban, cselekedeteinkben? A világhoz való viszonyulásunkban? Futásra késztet a hír, vagy megszokott konfortzónánkat nem hagyjuk el?
A hírek szerint már csaknem kétmillió az Európába nem szokványos úton érkezett emberek száma. Mi meg ötszázmillióan élünk itt, keresztyén gyökerekkel. Európa keresztyén templomaiban felhangzottak a húsvéti evangélium hangjai, szóltak prédikációk a feltámadás csodájáról, de eljutott-e ahhoz a kétmillióhoz valami? Merthogy kitől hallanának Róla, a megfeszítettről, ha nem tőlünk?
„Nékünk életet adott” énekelték sok helyen ma. De adna életet nekik is, csakhogy mi megtartjuk magunknak a hírt. Nem indulunk futásnak. Még Európa pogány lakosságához sem, nemhogy a más hiten lévőkhöz.
Szégyellem magam Uram nagyon! Erőtlen maradtam, nem járt át eléggé a húsvét üzenete. Nincs elegendő erőm, hogy kimozduljak, s a missziói parancsnak engedelmeskedve a pogányok közé menjek tanúnak. S nem vagyok egyedül az ünneplő tömegből. Könyörgök, légy segítségül nekem, nekünk, töltsd ki ránk Szentlelkedet, hogy bénult lábunk meginduljon, s megmozduljunk kényelmes, komfortos jóléti világunkat kicsit odahagyva hirdetni az evangéliumot. Taníts meg bennünket, hogyan kell Rólad tanúságot tennünk! Adj megfelelő szavakat, hogy ne csak megszokott ünnepi jókívánságok és szónoklatok hagyják el a szánkat, hanem az az igazi örömhír, mely nemcsak nekünk, de másoknak is életet ad. Könyörülj e bénult európai keresztyénségen, hogy ne a rettenet legyen úrrá rajtunk, hanem tekintsünk úgy a téged nem ismerőkre, mint akik azért érkeztek közénk, hogy a Te békességeddel ismertessük meg békétlen lelküket. Hogy életük legyen!
P. Tóthné Szakács Zita